Hűvös szeptemberi napra ébredt Harry. Először érezte úgy, hogy felesleges volt visszajönnie a Roxfortba. Mért nem maradt inkább a Grimmauld téren! -gondolta magában. Nagyon vágyott vissza keresztapjához és a többiekhez. Nappalokat, éjjeleket töltött azzal, hogy Siriusra gondolt. Folyton csak egy dolog járt a fejében:

Elszökni. Elszökni és örökre ott maradni. Elszökni.

A csendet a Tiltott Rengeteg fáinak susogása, és a baglyok huhogása törte meg. A fejében az érzések kavarogtak és lecsukódott a szeme…

-Harry! Harry!- ébresztette Ron.- Gyere gyorsan! Már mindenki lent van a nagyteremben! Gyere gyorsan!- kiment a barátja a szobából.

Kinyitotta a szemét. Látta a felkelő nap piros sugarait a Tiltott Rengeteg sötét fáit és…

-Hemione?! Mit keresel te itt?- felugrott az ágyából.

-Téged várlak.- mondta. – Már mindenki lent van a nagyteremben, ahogy Ron mondta.

-De…hát…nem… vagyis…

-Kérlek, mond érthetőbben! Megköszönném!- mondta mérgesen.

-Most én kérlek meg valamire!- mondta Harry.- Kérlek, menj ki, mert fel szeretnék öltözni!

-Kérésed parancs!- kiment a fiúk hálószobájából.

-Kérésed parancs! Ez a lány nagyon megváltozott! Még hogy kérésed parancs! –hüledezett Harry.

Levetette a pizsamáját és felvette a ruháját. Ez az idő alkalmas lett volna a megszökésre –gondolta. Megfogta táskáját és a varázspálcáját és lement a klubhelységbe. Hermione még mindig ott várta.

-Mehetünk?- kérdezte egy kicsit feldúlva.

-Aha… persze.

Egyikük sem beszélt egymáshoz. Így mentek végig 3 emeleten keresztül, amikor valaki megszólította őket:

-Hé Potter!- Draco Malfoy volt az- Hol hagytad a kis Ginny Weasleykét?

-Kopj le Malfoy!- elővette a pálcáját és megfordult. Malfoy ugyanígy tett. Egyszerre mondták ki a varázsigét:

-Obstucko!- kiáltotta Harry.

-Capitulatus! – kiáltotta Malfoy.

Egyikőjüknek se a kiszemelt áldozatot találta el a varázsige. Malfoy Hermionét, Harry Crackot. Mindekettő elájult, de Crack rosszabb állapotban volt. Ekkor hangokat hallottak.

-Mi folyik itt?- kérdezte McGalagony professzor.-Úristen!Mit csináltak?!

-Potter megtámadott tanárnő!- mondta Malfoy egy gúnyos mosoly kíséretével.

- Nocsak!- ráncolta a homlokát a professzor.- Ezért büntető feladat jár mind a kettőjüknek. Este 6-kor legyenek a dolgozószobában!- jelentette ki McGalagony.

„Már csak ezt kellett!”- mondta magában.

Miután visszament a klubhelységbe, már Ron várta.

*



Délután 2-kor meglátogatta Hermionét. A lány igen rossz állapotban volt, de Madam Pomfrey szerint meggyógyul. Amikor meglátta a lányt, gyomra bukfencezett egyet. „Ez meg mitől volt?”

Megfogta a lány kezét. Hermione mélyen aludhatott, mert az érintésre nem ébredt fel. Ott ült még mellette egy kicsit. A fejét lehajtva tartotta, és mély gondolkozásba kezdett. Közben Hermione felkelt, de nem szólt a fiúra. Harry időközönként felnevetett. Majd felnézett. Hermione megbabonázva nézte.

- Hogy vagy? – kérdezte.

- Mostmár jobban. – felelte.

- Bocsi.

- Mit bocsássak meg? – csodálkozott a lány.

- Hát, az átkot.

- Hiszen nem te vagy a hibás. Malfoy átkozott meg! Csak nem célzott jól! Gondolom jobban örült volna, ha te feküdnél itt. – a megjegyzésén felnevettek. – Nem te vagy a hibás.

A lányra nézett. Ugyanolyan vágyakozás ült mind a kettő fiatal szemében. Nem tehettek mást, egyre és csak egyre közeledtek, majd megcsókolták egymást.

- Azt hiszem, hogy szeretlek! – mondta Harry.

- Azt hiszem, én is! – mondta Hermione.

Még sokáig voltak egymás karjaiban...