A kilencedik koncertünk Körmenden volt, ismét a Dreher sörözőben. Immáron majdnem egy teljesen tökéletes koncertet adtunk, ami nem volt hamis, nem tévesztettünk. Szerintem csak 2 hibánk volt, a "Legyél a Barátom" című dalunk kissé vontatottra sikeredett, valamint Blutek névre kersztelt számunkban akadtak problémáink, ugyanis Márk nem hallott semmit, ehhez képest fantaszikus teljesítményt nyújtott annak ellenére, hogy jobb keze (a gyilkolós :D ) vérzett és kisebesedett a dobverőtől. Ezen tényeket leszámítva elégedett voltam mindenkivel. talán az Olivér sikeredett egy kicsit halkra. Utánunk pedig a Doubel 14 együttes játszott, helyi közönségével, mely vitathatatlanul van, hiszen még double14 zászlót is lengettek lezseren, mesztelen felsőtesttel. Vicces volt. Talán egy kicsit vonatatott lett a koncert, hiszen már ismert riffeket hallhatott az ember "saját szám" címszó alat... Határozottan hasonlított pár Alvin számra, de ettől függetlenül jó koncertet adtak. Köszönjük Tominak, és Lillának, akik útunkon elkísértek minket...
üdv: Dávid
|