Cretu igazi karrierje az Enigmával kezdődött 1990 végén. Ő találta ki ezt a projektet, ő a szerzője és producere is egyben. Fel akarta rúgni a mindennapok hétköznapiságát, valami olyannal, amit maga is szeret. Cretu az együttes nevéhez hűen nem reklámozta az Enigmát. Azt akarta, hogy a titokzatosság homálya fedje a társulatot. Azt akarta, hogy az emberek a zenét ismerjék meg és arra reagáljanak. Azóta sok minden kiderült róluk, mégis az egyik legérdekesebb, legizgalmasabb és a legkevésbé megfogható együttes az Enigma.

            Zenei meghatározásuk elég megfoghatatlanra sikerült, vélhetően készakarva: „zenemű, ami alig mutat hasonlóságot a hagyományos zeneszámokkal és azok formájával, egy összehasonlíthatatlanul új hangzás, ritmus és érzés.” A pontosabb értékelés érdekében az első album a dance-ritmusokkal feltuningolt gregorián énekekre épült, a másodikban sokkal nagyobb szerepet kaptak a népies dalok, háttérbe szorítva a gregorian jelleget, míg a harmadik a kettő elegye. Egyesek szerint semmi más az egész, mint dance és tradicionális zene keveréke, és ebben akad is némi igazság. A hasonló területen tevékenykedő Deep Forest  például mindenféle hanganyagot vásárolt a National Geographictól, és azokat vegyítette. Az Enigma is szeret hangminták között turkálni: kölcsönöztek a Choralscola der Capella Antiqua Munchentől, a Soul II Soul Keep On Moving c. számának zenéjéből, az érzéki sóhajok a Find Love-ban vélhetően az Aphrodite’s Child Infinityjéből „koppantak le” – és még bőven szereztek „ihletet” ettől a társulattól -, sikerült elvenni pár hangmintát a Black Sabbath-tól , a Mike and the Mechanicstól, Madonnától, a Led Zeppelintől, a U2-tól, Peter Gabrieltől és a Genesistől.

            Az első lemez után, két évvel később, 1992-ben megjelentették a második albumot The Cross Of Changes néven. A stáb teljesen megváltozott, és a stílus is más irányba fordult. Ezért is kaphatta a lemez a kettes sorszámot. Cretu olyan források felé fordult, mint a lapp egyházi énekek, népies hangzások.

Majd jött a harmadik enigma album, a Le Roi Est Mort, Vive Le Roi! 1996 végén. Ez a lemez követte a hagyományokat, tehát a hármas sorszámot kapta, habár a második jelképezte jelentős változás itt nem érhető tetten. A banda névsora szerint az előző kettő keveréke, amit Cretu meg is erősített egy interjúban, miszerint: ötvözni óhajtották a két album vonásait és új irányba szerették volna terelni. Végül is sikerült. Sokkal nagyobb hangsúlyt kapott az ének, megváltoztak a dobritmusok, és tizenkét számból kilenc szöveget is kapott, ami eddig nem volt jellemző. Az album megjelenése után Cretu aláírt egy szerződést öt lemezre, amely szerint három évente ki kell hozni egy új albumot.

            Az őrületes siker ellenére a rajongók kénytelenek beérni azokkal a morzsákkal, amelyeket Cretu néha elhint magazinoknak, ugyanis az Enigma eddig még nem lépett fel nagyközönség előtt. Cretu a sajtóval is igen szűkmarkúan bánik, amit így indokol: „Ha minden kérdésre válaszolni akarnék, nem maradna egy percem sem a stúdióban dolgozni.” Jellemző rá, hogy a Le Roi Est Mor, Vive Le Roi! megjelenésekor egyetlenegy interjút adott, azt is az interneten. Így aztán rengeteg találgatás lát napvilágot velük kapcsolatban, s ez sokszor jobb propagandának minősül, mintha teledumálnák a sajtót mindenféle sületlenséggel.

            Cretu mindig is a maximális minőségre törekedett, akár feleségével, akár más világsztárokkal, pl. Mike Oldfielddel vagy Andru Donaldsszel dolgozott együtt. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy minőséget nyújtott a tömegnek. Ez így van az Enigmával is, hiszen minden egyes lemezre éveket áldozott, cd-k százait nézte át a siker érdekében, kategorizálta, effektekkel ruházta fel őket, és zenéket alkotott belőlük.

Majd 2000-ben jött a negyedik album, a The Screen Behind The Mirror, melyről a szerző így nyilatkozik: Szinte az egész albumon nincs ismétlődés. Sem a groove-okban, sem a komponálásban, sem a harmóniákban… Nincsenek nyilvánvaló üzenetek a lemezen, csupán rejtjelek, titkos kulcsok. Mindenkinek egyedül kell megoldania a rejtélyt. Végül is a nevem nem Használati Utasítás, hanem még mindig Enigma.” S ez nem csak erre az albumra vonatkozik, hanem az összes többire. Rejtély még mindig a dalok és a videoklipek mögött húzódó üzenet. Erről sem Michael Cretu, sem a stáb nem beszél. A negyedik album gerince a Carl Orff oratóriumának, a Carmina Buranának egy részlete, az O-Fortune című tétel. Sokan ezt a művet (Carmina Burana) a jelenkor legnagyobb közhelyének tartják, ennek ellenére az Enigma összes albuma közül, talán ez a legjobban összerakott lemez, amellett, hogy a hangzása még enigma szinten is különlegesnek mondható. De ezzel még nincs vége, hiszen az ötödik album – ami a Voyageur címet viseli, még az előzőn is túltesz. A 2003 augusztusában megjelenő albumnál Cretu szerzőtársa, Jens Gad, aki rengeteg mixet készít az Enigmának, amik a maxikon hallhatók

            Azt el lehet mondani az Enigmáról, hogy egy teljesen külön zenei műfaj egyetlen képviselője, de ugyanezt el lehet mondani az utolsó két albumáról. Ilyen alkotások akkor születnek, ha a művész teljesen szabadjára engedi a fantáziáját, és nem alkuszik meg az aktuális zenei trenddel. Cretu mindvégig hű maradt ehhez, s megint csak bebizonyosodik, hogy könnyű úgy sikeresnek lenni, ha úszunk az árral, de ha az árral szemben is megálljuk a helyünket, a siker nem maradhat el. Cretu ezt érzi is, hiszen a számos arany- és platinalemezzel rendelkező szerző, producer harmincmillió eladott lemezzel büszkélkedhet.

            „Az én életemet bizonyosan a Beatles Golden Slumbers című dala változtatta meg, a legendás Abbey Road albumról. Amikor a lemez megjelent, én még klasszikus zenével foglalkoztam. De hirtelen úgy éreztem, hogy hamarosan már csak a popzene fog érdekelni.”