Mikor megérkeztek a Black ház elé Hermione arcán furcsa érzelem tükröződött. Nem volt nehéz kiolvasni a gondolatait.

-Két éve nem beszéltem vele.- suttogta.

-Én azt hittem...- kapta felé a fejét.

-Élőszóban legalábbis. Leveleztünk, ugyan, de egyszer sem jött meglátogatni, vagy ilyesmi.

Sirius furcsán viselkedett, mióta Hermione elment igaz, de semmi sem indokolta volna, hogy ennyire megharagudjon a lányra. Csak, mert nem fogadtak szót. Azóta, hogy Hermione elhagyta a házat, alig lehet látni a férfit, küldetést, küldetés után vállalt el, szinte akármit elvégzett, amit csak kértek tőle. Mintha menekült volna otthonról. Túl sok volt ott az emlék, s talán lelkiismeret furdalása volt, hogy ilyen durván váltak el fogadott lányával. Legalábbis Lily ezen a véleményen volt.

Apja szerint azért küldte el a lányt a Bauxbatonsba, mert biztonságban akarta tudni őt, mimnél távolabb magától, aki az ellenség fekete listája élén szerepelt. S így a felszabadult idővel, hasznos dolgot akar kezdeni. Ám most, hogy a franciák minisztere is megadta magát Voldemortnak, kénytelen volt haza hozatni őt, s újra szembenézni a szülői felelőséggel. 

Hermione sóhajtott egy nagyot. Évek óta először tette a lábát erre a küszöbre, s ez félelmetes volt.

De kihúzta magát és határozottan elindult a kis ösvény mentén. Ez volt az igazi Hermione, nem félt semmitől.

 Harry követte, s benyitottak az ajtón. Besétáltak a nappaliba, a lány mögött állt meg közvetlenül. A nappaliban a kanapén ott ültek a szülei a velük szemben ülő Siriussal beszélgettek. Azonban most mind hárman a belépőkre fordították a figyelmüket. Lily és James azonnal felállt a helyéről, és üdvözölték a lányt.

-Jaj de jó téged újra látni!- mondta Lily és megölelte a lányt.

-Hogy te hogy megnőttél!- kiáltott fel James.

 Sirius szintén állt, de csak bámult.

-Szia Sirius- suttogta a lány dacosan, gyámja felé fordulva.

-Szia.- köszönt a férfi, de hangja nem árulkodott érzelmeiről.- Örülök, hogy látlak.

-Azt hiszem, mi most megyünk is.- mondta James- Örültem, hogy találkoztunk újra.

Azzal elindult feleségével az ajtó irányába. De fiú nem mozdult, talán félt, hogy ha kilép a házból, elveszítik egymást újra . Hermione megfordult és mosolygott.

-Nem lesz semmi baj.- suttogta a fülébe, miközben megölelte a fiút. Harry a szeme sarkából látta Sirius arcát. Nem tartotta jó ötletnek, tovább hergelni a keresztapját. Siriusnak elég rossz természete volt, ám a lány, emlékezete szerint nagyon is jól kezelte ezt. Úgyhogy követte szüleit.

Apjától több lépésre lemaradva ott sétált Lily a fiával.

-Nem lesz semmi baj.- suttogta a nő, kitalálva Harry gondolatait.

- Sirius nem éppen a nyugalom és a megértés mintaképe.- morogta.

-Nem lesz baja. És különben is, ha jól emlékszem Hermione kiválóan védi meg magát.

A fiú elvigyorodott. Az apja hátra nézett hallva a fojtott hangú beszélgetést.

-Miről sugdolóztok ti ott?

-Csak épp mondtam Harynek, hogy megváltozott ez a lány.- felelte derűs hangon Lily.

-Igazi kis hölgy lett belőle.- bólogatott  James, és előrefordult.

-Neked mi a véleményed?- kérdezte fiát.

-Valóban megváltozott.- válaszolta félvállról. Miközben besétáltak a bejárati ajtón.

***

Másnap reggel csöngettek a Black ház ajtaján. Hermione, aki ép egy hálóingben ült a konyhaasztalnál és narancslevet szürcsölgetett, most felpattant és ajtót nyitott. Előtte ott állt Harry. aki meglepődve nézett végig rajta, bizonyára nem számított rá, hogy alvóruhában találja ilyenkor.

-Szia! Majd később vissza jövök...- s már fordult is vissza felé.

-Nem zavarsz.- mosolygott, és berángatta a házba a karjánál fogva.

-Van valami terved a mai napra?- kérdezte, miközben a lány elindult fölfelé a lépcsőn, intett Harrynek, hogy kövesse.

-Nem, de ha jól sejtem neked már van.- nézett hátra, és belépett a szobájába.

-Jól sejted. - vigyorogta- és szerintem te is élvezni fogod.- leült az íróasztal melletti székre, hátra dőlt és össze kulcsolta a kezét a tarkóján.

-Bízom benne.- mondta, és kinyitotta a szekrényt, kivett egy pólót és egy farmert, ledobta az ágyra. -És mi lenne az a remek ötlet?

-Remélem még nem felejtettél el mindent. -mondta, de kezdeti mosolya lehervadóban volt, sejtve, hogy a lány mire készül.

-Mi mindent- ráncolta a szemöldökét, majd egy pillanat alatt kibújt a hálóingből, a fiú azt hitte menten, lefordul a székről, de szerencséjére, Hermionén volt alsónemű a hálóruha alatt. Úgy tűnt nem igen érzékelte Harry zavarát. A fiú fülig elvörösödött és lesütötte a szemét, minden akarat erejét latba vetve se tudta megállni, hogy fel ne nézzen rövid kis pillantások erejéig. Ismeretlen érzés futott végig a vénáin, sóhajtott egy nagyot, hogy lehűtse magát. A lány szemöldök ráncolva nézett rá.

-Mi az?

-Semmi...semmi...- fölpattant a székről- Lent megvárlak- azzal leviharzott az emeletről. Pár perc múlva megjelent Hermione is. Elindultak át a kerten, Harryékhez.

-Szóval mit nem felejtettem el?- kérdezte kíváncsian.

-Hát ezt. -mutatott a hátsó kertre.

Ott már álltak egy páran. A kviddics csapata, kezükben a seprű rajtra készen, és mind érdeklődve néztek rájuk. Nem értették, mit keresi itt a lány. Mintha nem is a tegnapi személy lenne, a szalag, és a kis szoknya eltűnt. Most egy bő pólót és egy farmert viselt, a haját hátra copfozta.

-Már száz éve nem repültem!- sikkantott fel.

-Reméltem, hogy ez majd segít felidézni.- a fiú odasétált a kerti szertárhoz, és elhúzott egy seprűt. Azt amelyiken a lány repülni tanult még évekkel ezelőtt.

-Te jó ég! Azt hittem, hogy Sirius már rég elégette.

-Sikerült meg mentenem- mondta és átnyújtotta neki.

-Már majdnem elfeledtem milyen érzés...- suttogta, miközben végig simította a nyelet. Odasétáltak a többiekhez.

-Sziasztok!- köszönt mosolyogva.

-Helló!

- Ma Hermione is velünk edz majd.- magyarázta Harry.

A többiek furcsán néztek rá.

-Ő?

-Igen ő. Van valami kifogásod ellene?- kérdezte ellentmondást nem tűrő hangon. Seamusnak már ott volt a válasz a nyelve hegyén, ám pozícióját féltve inkább lenyelte, és megrázta a fejét.

-Akkor hát a levegőbe!

Mind egyszerre emelkedtek, s süvítettek el az ellenkező irányba. Bemelegítésnek repültek néhány kört, majd belekezdtek a szokásos gyakorlatokba.

Kíváncsian figyelték, hogyan boldogul Hermione a feladatokkal, de nem kis bosszúságukra, a lány tökéletesen hajtotta végre mindegyiket.

Az edzés szokatlanul csöndben telt, a már megszokott viccelődés, heccelődés mintha felejtésbe merült volna. A lány jelenléte feszülté tette őket. Nagy bajba kerülhettek, ha valaki meglátja őket. Seamus képtelen volt felfogni miért vállal ekkora veszélyt csapatkapitányuk.

Seamus berepült Harry mellé, miközben a többiek folytatták a gyakorlást.

- Miért csinálod ezt?- kérdezte fojtott hangon.

- Mit? - rántotta meg a vállát Harry, szemével a lányt követve.

-Tudod jól, hogy ezért föloszlathatják a csapatot.

-Nem fogja megtudni senki.  És különben is...

-Örült vagy, haver. Nem értem miért éri meg ez neked.- csóválta a fejét, miközben visszarepültek a többiekhez.

-Nos akkor hát. Ron te vagy az őrző, mint mindig- Ron odarepült a karikákhoz. Mivel csak félpályánk van egy kapura játszunk. Három hajtóval és két terelővel. Dean és Neville a terelők, te, Seamus és én pedig hajtók leszünk. Jó lesz így?

-Persze.- bólintottak és felvették a helyüket. Harry feldobta a kvaffot, és elindult a játék. Hermione olyan gyorsasággal száguldott köztük, mintha súlytalan lenne, tökéletes mozdulatokkal. Könnyedén kitért a gurkó elől és megszerezte a kvafffot, míg a többiek csak hihetetlenkedve nézték. Rádobott a karikára, s az akadály nélkül célt talált.

-Szép volt!- hallotta valamelyik hangját.

-Szép dobás.- mondta udvariasan Dean, aki az előbb ráküldte az egyik gurkot.

-Köszönöm! Te viszont, úgy ütsz, mint egy lány.- vigyorogta. Neville és Ron röhögni kezdtek.

-Folytassuk!- kiáltott Harry.

A hangulat feloldódni látszott. Hermione ugyanazt az elvárást várta el, amivel, egymással bántak, nem akart kitüntetett figyelmet. Az edzés kezdett egyre jobban hasonlítani a meg szokotthoz, hangjuk messze elhallatszott az utcára. Nevettek Ron parádés védésén, s Neville ügyetlenkedésén.

Gyorsan repült az idő, jól mulattak. Nem sokára besötétedett, kénytelenek voltak befejezni a játékot és hazaindulni.

-Akkor holnap!- köszönt el Ron és Nevillel együtt elindultak jobb felé.

-Remélem máskor is velünk tartasz.- mondta Seamus, majd ő és Dean lefordultak balra.

Harry a lány felé fordult.

-Na mi a véleményed?- kérdezte, miközben elindultak a Black ház felé.

-Ügyesek, bár Seamus dobhatna egy kicsit pontosabban és Ron mintha, néha szét szórt lenne.

-Nem ez érdekel.- mosolyogta.

-Hálás vagyok. Évek óta nem ültem seprűn.

-Örülök. És, ahogy elnéztem, nem jöttél ki a gyakorlatból.

Hermione halványan elmosolyodott.

-Hallottam, amit Seamussal beszéltél.- mondta.- Azt mondta nagy bajba keveredhettek, ha meglátnak veletek játszani.

-Sok minden változott mióta elmentél,... minden rosszabb lett. A nőknek tilos kviddicsezni. De már a Rendből is kiszorították őket, s nem tűrik, ha politikáról beszélnek.

-Lassan újra érzem, miért akartam, annyira elszökni innen.- sóhajtotta körbe nézve.

-Én nap, mint nap érzem, de senkinek nem mondhatom el. Ha az apám megtudná, kitagadna, az biztos.

-Nem akarom, hogy bezárjanak, nem akarok, úgy élni, ahogy régen. Szabad akarok lenni.- suttogta kétségbe esetten.

-Én is.

Szembefordult a fiúval.

-Ígérd meg nekem, hogy nem engeded, hogy bezárjanak.- kérte könyörgő szemekkel.

-Megígérem.

Elmosolyodtak.

-Jó éjszakát!

-Jó éjszakát!

Azzal Harry elindult hazafelé, a sötét kerten át. Észre sem véve, a szomszédok rosszalló pillantásait, melyek végig követték őt hazáig.

Az után minden nap együtt kviddicseztek, észre sem véve, hogy a kert végi ház ablakából valaki végig szemmel kíséri őket.

A fiúk kezdtek hozzá szokni Hermione jelenlétéhez.

A Pénteki edzés után még ott maradtak egy kicsit beszélgetni.

-Akkor holnap a jó öreg Három Seprűben.- köszönt el Ron.

A többiek biccentettek Ronnak.

-Hol?- kérdezte Hermione.

-A Három Seprűben. Az egy fogadó, ahova szombatonként szoktunk járni.- magyarázta Seamus.- Kár, hogy te nem jöhetsz, biztos jó buli lenne.

-Miért nem mehetek- értetlenkedett.

-Mert csak férfiak léphetnek be.- mondta csöndesen Harry.

-És?

-Mit és, te nem vagy az, ha jól tudom.- nézett rá a fiú.

-Hát majd azzá válok egy napra.

-És azt mégis, hogy képzeled?

-Van varázslat az ajtón?

-Nem nincs, csak megnézik, hogy nézel ki.

-Gyerek játék lesz bejutni.- vigyorogta. A többiek kérdőn néztek rá.- Én is veletek megyek holnap.

A lány elszánt arcát látva nem mertek ellent mondani hát inkább elbúcsúztak.