Egy csapat fiatal sétált keresztül a napsütötte utcán, egymás szavába vágva mesélték, ki mit tervez a nyárra. Ez volt az utolsó előtti évük, s véget ért a képzésük, nem sokára teljes jogú felnőttnek fognak számítani, s végre csatlakozhatnak a Rendhez. Részt vehetnek a az igazi felkelésben, amelynek magasztos céljait szüleik nap mint nap fennhangon hirdetnek. Büszkék voltak felmenőikre, hiszen életüket kockáztatták, semmivel sem törődve, egy olyan Angliáért, amelyben hisznek.

Ám őket inkább a harc és a kihívás vonzotta. Ők a csatatérre vágytak és nem politikusi pályára, nem akarták biztonságos falak közt megváltani a világot, ők cselekedni akartak. Csak egy valaki nem vágyott minderre, ő egészen máshogy látta a világot, s ezt barátai nem akarták tudomásul venni.

Ő más volt, mint a többiek. Az ő szülei mindenkinél többet kockáztattak, többet, mint a gazdagság vagy a jólét, a saját és fiúk életét.

Mint mindenki, aki Roxmortsban élt, nyíltan felfedte hová tartozását, s Dumbledor védőszárnyai alá kerültek. Ők voltak a lázadók azon rétege, akiknek a legtöbbet köszönhettek. Ugyan, ezek közül a családok közül is, csak néhányan voltak tűz közelben nap, mint nap. S nem ritkán illették jelzőkkel azon gyáva embereket, kik állarc mögé bújtak, meghunyászkodtak, s heves prédikációkba fogtak, a becsületről, a hűségről, s ami mindennél fontosabb, az egyenlőségről.

Ám Harry már rég mást érzett a szívében. Már nem tudott hinni ebben az egészben, mit az öregek oly szenvedéllyel hirdetnek. Mert a harc kezdetén oly tiszta célok és erények már megfakultak. Az évtizedekkel ezelőtti cél, mi az egyenlőség kivívása volt, mára mintha üres fogalommá vált volna. Az emberek olyan elvakultan küzdenek azért, mi szerintük helyes, hogy észre sem veszik, hogy mindeközben, ugyanezen hibákat követik el ők maguk is. S, hogy lassan már ők sem jobbak, azoknál, kiket, ellenségüknek tekintenek.

Voldemort nagyúr nyíltan támadja a nem tisztavérűeket, s ők, akik mindennél tisztábbnak és igazságosabbnak tartják magukat, kicsinyes okok mögé bújva teszik ugyan azt. Ám ők nem származásuk miatt ítélik meg az embert, hanem egészen más ok miatt.

(visszapillantás)

Először a szülein vette észre, egyre többet veszekedtek, civakodtak. Eleinte nem értette, miért. Aztán jó pár hónapja, mikor haza ért az iskolából, az ajtón belépve maghallotta édesanyja hangját, kiabált.

-KÉPTELEN VAGYOK FELFOGNI, MIÉRT VÁLTOZTÁL MEG ENNYIRE!

-Én csak nem akarom, hogy bajod essen!.- az apja hangja csendült fel hirtelen. Ugyan nem kiabált, de érezhető volt, hogy nem lesz képes sokáig vissza fogni magát.-  Ha én meghalok, és neked valami bajod lesz, Harry egyedül marad!

-Ne próbálj meg újra e mögé bújni! Harry már elég nagy, hogy gondoskodjon magáról, s ő is tudja, hogy bármelyik nap bekövetkezhet a legrosszabb.! Évekkel ezelőtt felkészítettük már erre!

Harry közelebb lopódzott a konyhaajtóhoz. Az résnyire nyitva volt, innen pont látta édesanyja dühös arcát. A szemei szikrákat szórtak, s az arca is kipirult, Harry elég jól ismerte hozzá, hogy sajnálni kezdje apját. Elégszer veszett össze Lilyvel mostanában, iskolakerülés s egyéb balhék miatt, tudta ez az arc semmi jót nem ígér.

Aztán újra beszélni kezdett, de nem kiabált.

-Ez már rég nem Harryről szól. - A következő mondatot már könnyes szemekkel, s elhaló hangon mondta, úgy, ahogy fia még sohasem hallotta beszélni.- Te már nem az vagy, akihez hozzá mentem.

James elsápadt, s döbbenten nézett feleségére. Szíven döfték ezek a szavak, jobban, mint eddig bármi.

-Az a James, akihez hozzá mentem, sosem akart volna befolyásolni, vagy uralkodni rajtam. Nem zárt volna kalitkába, miközben azt hazudja, hogy ezt csak az én és a fia biztonsága miatt teszi. Sosem próbált volna elnyomni, csak azért, mert... nő vagyok.

-Ez nem igaz! Sosem tennék ilyet!- felelte hevesen.

-Ne hazudj!- Néz csak körül! - a hangja remegni kezdett.- Nem engeded, hogy végezzem a dolgom a Rendben, nem nézed jó szemmel, ha itt hagyom a házat, hogy küldetést teljesítsek. Azt akarod, hogy bármikor a rendelkezésedre álljak, ha csettintesz egyet, hogy főzzek, mossak, neveljem a fiúnkat, s közben hunnyak szemet, a kint folyó kegyetlenkedések miatt. Azt hittem ismersz!

-Ismerlek is, de...

-Nincs de! Ha ismernél, tudnád, hogy képtelen vagyok a fenekemen ülni és nézni, hogy vásárra viszed a bőrödet, nélkülem. Hosszú éveken keresztül egymás oldalán álltunk, együtt mindennel szemben. És most...

-NE LÉGY NEVETSÉGES- James most már kiabált.- Csak képzelődsz! Sosem tenném ezt veled! Az elmúlt években semmi sem változott! Csak kitalálod, túl sokat fecsegsz azokkal, a libákkal, akik sosem tettek semmit, és unalmukban minden félét kitalálnak.

Harry, aki eddig minden szónál egyre lejjebb csúszott a falon, most már teljesen döbbenten zuhant a padlóra.

Elég jól ismerte az apját, hogy tudja, milyen vérmérsékletű, de azt is tudta, hogy sosem bántaná az anyját. És most mégis, kiabál vele, sértéseket vág a fejéhez.

És az anyja...ő is. A dolgok, amit mondott. Valóban igazak, most már ő is kezdte megérteni.

Az elmúlt években valóban megváltoztak a dolgok. Az anyja egyre kevesebbet mozdult ki, s az apját szinte alig látta.

Néhány évvel ezelőtt, minden hétvégén kint kviddicseztek az udvaron, vagy Siriussal és Lupinnal szórakoztak valamelyik fogadóban. De, ahogy múltak az évek, az apja hónapokra eltűnt, Lupint már egy éve nem is látta, és Sirius...

Ő az óta furcsa volt, mióta...

Ám ekkor hangos ajtó csapódás hallatszott s édesanyja viharzott ki a konyhából. Majd elsápadt mikor meglátta Harryt, ahogy a lépcsőn ült kezébe hajtott fejjel. Odalépett hozzá, s leült mellé.

-Mióta ülsz itt?

-Elég régóta.

- Ne aggódj, mi csak...-kezdte tetetett könnyedséggel.

-Ne magyarázkodj. Elég nagy vagyok, hogy megértsem.

Lily arcáról leolvadt a bátorító mosoly. Ültek ott néhány percig, aztán Lily újra megszólalt.

- Talán ez majd felvidít.- Harry felemelte a fejét.- Ugyan ezt még senkinek nem szabadna tudnia....Nem tudom, hogy bízhatok- e benned...?- mondta és felemelkedett, lesétált a lépcsőn. Harry követte.

-Mi az? Mit nem szabad elmondanod?- loholt utána, mint egy kisgyerek.

Lily mosolygott- Nem is tudom. - felkapta a folyosón heverő kosarat, ami tele volt, mosottruhával.

- Gondolom, tudod, hogy Voldemort befolyása elérte Francia országot is.

Harry bólintott, már réges rég tudott róla.

-Az ottani Minisztert megfenyegették, hogy megtámadják a híres iskolát, a Bauxbatonst... a Miniszter úgy döntött bezárja az iskolát s hazaküldi a diákokat

A fiú még mindig szemöldök ráncolva nézte, hogy anyja neki lát kiteregetni a ruhákat.

-Mond már mi az!- sietette.

-Ez azt jelenti, hogy haza jönnek azok is, akiket kiküldtek tanulni, azok is, akik innen mentek el.

-Azt akarod mondani...

-Bizony azt!- vigyorogta a nő, és kacsintott egyet.

(visszapillantás vége)

A fejében utána még sokáig ott csengett a szülei veszekedése, s ő is megértette anyja szavainak jelentőségét. Azóta nyitottabb szemmel járt, s már ő is látta, ennek a súlyát. A nők lassan ki lettek szorítva a Rendből, s e pár hónap leforgása alatt, mintha egyre kevesebb joguk lett volna. Kezdett nevetségesen elfajulni a dolog. Más idők jártak, mint rég.

Nem nézték jó szemmel, ha egy férjes asszony hitvesén kívül is beszél más férfivel, vagy ha politikai vitákba bocsátkozott. Mintha, visszacsöppentek volna a középkorba. S ez a helyzet csak egyre romlott. Náluk is egyre sűrűben veszekedtek, s habár a többi fiú nem mondta, ám ő mégis tudta, hogy ez alól az ő szüleik sem kivételek.

Akárhányszor is próbálta felhozni ezt a témát, s kikérni a véleményüket, ők témát váltottak.

És most elkezdődött a nyár. Lassan elvesztette már minden hitét. Nem látta, mi értelme küzdeni, hogy aztán egy ugyan olyan világot teremtsenek, csak kicsit másképp. Az elnyomás akkor is ott lesz, mindig lesz valaki, akit kevesebbnek tartanak majd, egy olyan dolog miatt, amiről nem tehet.

Ő nem akarta egy olyan célért az életét áldozni, amiben nem hisz.  De, ha bárkinek a tudomására jutna, hogy James Potter fia, nem szándékozik követni apja nyomdokait... bele se mert gondolni.

Ebben a percben érték el a kapujukat. A mai napi program kviddics edzés volt, s mint csapatkapitány, náluk tartották az edzéseket, hátul a kertben.

Már jó egy órája játszottak, mikor Lily megjelent a hátsó ajtóban.

-Harry!

-Csókolom, Mrs. Potter- visszahangzották.

A fiú gyorsan irányt váltott s édesanyja mellett landolt.

-Mi az anya?- kérdezte, csak fél füllel hallgatva rá, miközben szemével még mindig a cikeszt kereste.

-Ugye nem felejtetted el?- kérdezte.

-Miit..?- Harry rá nézett.

-Harry James Potter! Megbeszéltük, hogy te mész ki elé az állomásra! Fél óra múlva megérkezik a fiáker!- kiabálta. A fiú megdermedve állt a helyén. Elfelejtette. Hogy volt képes erre?

A többiek kíváncsiságát is felkeltette, hogy vajon miért kiabál barátjukkal az anyja, ők is leszálltak a földre.

-Csalódtam benned. Azt hittem, hogy ő fontos neked..- mondta az anyja kiábrándultan- Állandóan csak a kviddicsen, meg a csavargáson jár az eszed!- Én bolond meg azt képzeltem...- sóhajtott egyet és magára hagyta fiát.

- Mi az mit felejtettél el?- kérdezte vigyorogva Seamus.

-Semmit. Mára ennyi elég lesz. Mai edzést holnap folytatjuk.

-Ne hidd, hogy ilyen könnyen megszabadulsz! Ki az az ő?

-Senki, az edzésnek vége. Menjetek haza.- mondta, miközben belépett a házba, a többiek követték.

-Előttünk semmi sem marad titok, drága barátom. Úgy, hogy azt ajánlom mond el, mielőtt mástól tudjuk meg.

A fiú megtorpant, s reményvesztetten fordult feléjük.

-Úgy sem szabadulok tőletek.

Szélesen vigyorogva csóválták a fejüket.

-Ki kell mennem az állomásra valakiért.

-Ki az?

- Sirius Black gyereke.- felelte. A többiek nagy szemet meresztettek.

-Nem tudtam, hogy Blacknek van gyereke.

-Mire ti ide költöztetek ő már nem élt itt.- magyarázta, miközben benyitott a szobájába. Barátai szó nélkül kényelembe helyezték magukat és kíváncsian várták a folytatást. A fiú most éppen tiszta ing után kutatott a padlóra hányt szennyes közt, s nem úgy tűnt, mint aki önszántából kíván hozzá fűzni még valamit.

-Miért mi történt? Az öreg Black sosem beszélt róla.- hallotta Ron hangját. Fölkapta az utolsó tisztának tűnő ruhadarabot az ágy támlájáról.

-Meg van rá az oka.- átvette az inget.

-Faggatózzunk még, vagy magadtól is hajlandó leszel elmondani.

Sóhajtott egyet.

-Volt egy elég nagy vitájuk. Biztos hallottatok róla, hogy nagyjából, hat éve betörtek ide a halálfalók.- bólintottak.

-Azon a napon történt, mikor ideköltöztünk.- mondta Ron.

-Az egész úgy kezdődött, hogy beszöktünk a Roxfortba.

-De hát az tiltott hely! Tele van veszélyes lényekkel!- hőkölt hátra Neville, a többiek leintették.

-Beszöktünk a tóhoz, aztán megjelentek a halálfalók az erdő szélén. Sikerült haza futnunk, még időben. A Rendnek végül sikerült megvédeni a várost, de rengeteg kár keletkezett. Pár óra múlva véget ért az egész, visszatértek a felnőttek. Elkezdtek kiabálni, hogy milyen felelőtlenek vagyunk, hogy mindig valamilyen bajba keveredünk, stb. Sirius, Lupin meg ő haza mentek. Majd az éjszaka közepén beállított, hogy összevesztek Siriussal és megfenyegette őt, hogy a nyár végén elküldi őt egy külföldi iskolába. Azt hittem csak fenyegetés, de amikor az ősz elkezdődött, ő eltűnt. Ugyan leveleztünk párszor, de sosem jött haza a szünetekben, Sirius nem engedte. De most, hogy a háború elérte Franciaországot, kénytelen haza jönni a többiekkel. Sirius túl elfoglalt, úgy hogy nekem kell elé mennem. És, ha nem indulok két percen belül el fogok késni.- elindult az ajtó felé.

-Ő az?-mutatott Ron a falon lévő képek egyikére. Egy megfakult egér rágta fénykép volt az. Rajta ő, és egy másik tíz éves forma gyerek. Mind ketten vigyorogtak. Már el is felejtette a képet, és rajta legjobb barátját. A nagy borostyán szemekkel, a kusza rövid hajjal, s a fiús ruhákkal.

Ron lekapta a képet és a többiek körül állták.

-Nem hasonlít Siriusra.- jegyezte meg félősen Neville.

-Nem vér szerinti gyerek.- fölkapták a fejüket.

Seamus kikapta a kezéből.

-Én mindig azt hittem, hogy ez egy fiú. Azt hittem egy unokaöscéd vagy valami ilyesmi. - Dean horkantott egyet.

Harry szóra sem méltatta, gondolataival volt elfoglalva. Elindult le fele a lépcsőn.

-Mi is veled megyünk.- halotta Dean hangját.- Mindenkép látnom kell azt, aki ilyen szemérmetlenül áthág minden határt…-vigyorogta, s közben maga elé képzelte, hogyan is nézhet ki Sirius Black egyszülött fia….

Pár percen belül már az utcákat rótták. Mire megérkeztek az állomásra már jó pár szülő állt ott. Köztük, a Weasly család is. Ron igyekezet távol tartani magát túlbuzgó édesanyja elől, aki minden áron, emberi külsőt akart kölcsönözni fia szélfútta megjelenésének. S a többiek is jobbnak tartották tisztes távolságba húzódni az asszonytól, nehogy anyai szeretete az ő kinézetükre is kiterjedjen.

Jó pár fontos ember állt ott még. Egy befolyásos újság szerkesztő, Mr. Lovegood, aki sokszor jelentetett meg a lázadókat pártoló cikkeket, amiért az utóbbi időben nagy veszélybe került. Egy gazdag politikus, s egy sor ismeretlen ember. Weasleyéken kívül, minden látszott, hogy gazdag előkelő családok sarjai. Akik nyílván nem itt éltek, csak biztonságosabbnak látták, ha itt veszik fel csemetéjüket, s úgy indulnak haza. Néhányan bizalmatlanul méregették őket, ahogy ott álltak a peron szélén undorodó arcca nézve a puccos társaságra. Bizonyára el sem tudták képzelni mit bámészkodnak itt a helyi suhancok.

S egy percen belül furcsa zaj hallatszott egyre közelebbről.