És most itt a Raise Your Voice, amelyre meglepően kevés néző volt kíváncsi – és valójában nem tudom eldönteni, miért. Oké, a történet komolyabb a szokásosnál: Terri Fletcher (Duff), a kisvárosi templom kórusa kiemelkedő hangú énekes tinijének életét gyökeresen megváltoztatja testvérének halálhíre, ezért amikor felveszik egy Los Angeles-i nyári színházművészeti táborba, örömmel megy el rá, hogy lelki megnyugvást nyerhessen – titokban, ugyanis apja hallani sem akar az egészről. A helyszínen meg kell küzdenie osztálytársai előitéletével, de idővel és tanári segítséggel barátságra és szerelemre is lel, és noha a tragédia miatt egy időre elment a kedve a zenéléstől, a film végére már egy csomót énekel. Ez egy teljesen szokványos hollywoodi szirupsztori, avagy ürügy a számtalan dalocska elhelyezésére, de semmi esetre sem olyasvalami, amitől a kislányok égnek emelt, kalimpáló kezekkel, sikítva menekülnének.

Azt persze látattuk tavaly is a How to Deal (5,8M) példáján, hogy a New Line nem képes az efféle tinisablonbutaságok forgalmazására, de mégiscsak furcsa, hogy Duff, aki gyenge produkcióival is ilyen nagy sztár lett célközönsége körében az utóbbi időben, ennyire kevés nézőt vonzott a mozikba. Nem tudok másra gondolni, mint hogy a kulcs szerény énekesi képességeiben van: ugyan a szőke kiscsaj televíziós és filmes sikereire alapozva mostanra már virágzó CD-businesst is fenntart (a filmdalokat tartalmazó CD már legalább a harmadik korongja lesz), azért lehetséges, hogy a dalait megvásárló rajongók is meggyőződhettek már arról, amiről a kritikusok is, amikor a filmet megnézték: „Hilary nem igazán tud énekelni, így Terri sem, ezért az ember csak ül, és nem érti – mi ez a nagy felhajtás?” (Globe and Mail). Így aztán óvatosan elkerülték a produkciót…

„Közel sem olyan erőteljes, mint a Fame (Hírnév) vagy akár a Flashdance volt, Terri előadói képességei pedig jóval kevésbé lenyűgözőek, mint amennyire arra a történethez szükség volna” – írta a Variety is, a USA Today szerint pedig „a legkedvesebb reakció a Raise My Voice-re a „fogd be” lehet”. Pedig valószínűleg nem a zeneszerzővel lehet a gond: „a film zenéje eljuttatja hozzánk azt az üzenetet, amit az ötlettelen szkript nem képes: Valami meghal bennünk, ha zenei tehetségünket nem tudjuk kifejezni” – fogalmazta meg a Toronto Star azt a tanulságot, amellyel egyébként szívemből tudok egyetérteni. A Village Voice viszont nem győzött csodálkozni: „csak nézünk, és csodálkozunk, hogy a nagyok – John Corbett a Miért éppen Alaszkából (itt kínos, flörtölős zenetanárként) és a Kockázatos üzlet babája, Rebecca DeMornay (mint Duff bohó nagynénje) – hogyan kerülhettek ilyen mélyre”. Pedig Corbett (Bazi nagy görög lagzi) láthatta volna, hogy ez lesz a vége, amikor, elmondása szerint, beállított hozzá az ügynöke: „Van egy jó és egy rossz hírem. A jó hír, hogy szereztem neked egy újabb filmet. A rossz hír az, hogy ez egy Hilary Duff-film.” A tanulságokat mindenesetre leszűrhette, ugyanis hírlik, hogy következő filmje bemutatója után ott akarja hagyni a színész szakmát, a gyereket és feleséget nem akaró sztárnak ugyanis elege van belőle, hogy minden filmben romantikus macsókat játszatnak vele. Hilary Duff pedig legalább annyi tanulságot leszűrhetne, hogy soha, se soha többet ne engedje, hogy tizenhét éves kora ellenére az arcáról ennyire utókezelt, taszítóan művi fényképek jelenjenek meg a filmek plakátján, amilyen ezen is látható (a kis képre kattintva nagyobb felbontásban is).

Hilary igen is, tehetséges!!!!!