A perc-emberkék után
Ugrani már: soha
Az Úr érkezése
A kürtösök szava
A nagy posványon át
A PERC-EMBERKÉK UTÁN
Otthon bolondját járja a világ, Majmos, zavaros, perces, hittelen, Nagy, súlyos álmok kiterítve lenn, Fenn zűrös, olcsó, kis komédiák.
Magyar Bábelnek ostoba kora, Ments, Atyaisten, hogy benne legyek: Engemet kötnek égbeli jegyek S el kell hogy jöjjön nászaink sora.
Most perc-emberkék dáridója tart, De épitésre készen a kövünk, Nagyot végezni mégis mi jövünk, Nagyot és szépet, emberit s magyart.
Robogok honról rejtett vonaton, Ebek hazája ma, nem az enyém S ha marad csak egy hivom, szent legény, Még a holttestem is ellopatom.
Ez a ricsaj majd dallá simul át, Addig halottan avagy éberen Pihenjen a szent láz s az értelem, Míg eltünnek a mai figurák.
Magyar leszek majd, hogyha akarom, Ha nem sutáké lesz itt a világ S fölcsap minden szent és igazi láng Rejtekből avagy ravatalon.
Ugrani már: soha
Megállok pihegve, űzetve, Ugrani nem fogok tüzekbe, Ugrani már: soha már.
Megállok s úgy állok, úgy állok, Miként a hátom szent királyok, Kik Krisztustól jöttenek.
Pokoltokból semmit se hoztam. S amim csak volt: szét-elosztoztam. S nem kell nekem semmi sem.
Állok egy kifosztott lélekkel, Drága, megrabolt emlékekkel, De siváran, savanyun.
Adjatok egy JOBBIK világot S akkor talán másképpen látok, De adjatok: de hamar.
És külömben mindennek vége Megállni: sorsom tisztessége S ugrani már - soha már.
1918
AZ ÚR ÉRKEZÉSE
Mikor elhagytak, Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten.
Nem harsonával, Hanem jött néma, igaz öleléssel, Nem jött szép, tüzes nappalon De háborus éjjel.
És megvakultak Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom, De őt, a fényest, nagyszerűt, Mindörökre látom.
A KÜRTÖSÖK SZAVA
Fáradt akarók hada ez, Ez Xerxes gyáva népe: Hajh, kürtösök, rohanjatok Nagy kürt-szóval elébe.
Bomlottan, álmosan tolul Szomorú ember-nyája: S mi lesz, hogyha a kürtösök Szava útját nem állja?
Magyar föld, te juh-legelő, Öngyilkosa erődnek, Mi lesz, hogyha kürtöseid Elfáradva kidőlnek?
Mi lesz, ha elszéled a nyáj, Ha már eleget tűrtünk? Ha már mi is elfáradunk S ha elnémul a kürtünk?
Hajh, kürtösök, rohanjatok Nagy kürt-szóval elébe: Boldogtalan, szomoru nyáj, Ez a magyar föld népe.
Bomlottan, álmosan tolul Szomorú ember-nyája: S mi lesz, hogyha a kürtösök Szava útját nem állja?
A nagy posványon át
Szaladjunk hát a nagy posványon át, Vannak lyányok és vannak még csodák.
Hiúk is vannak és vannak szegények És vannak még túl-ifjasan legények.
Vagyunk még mindég dölyfös vénhedők, Kik nem bajolnak az Idő előtt.
Kik hajlottan, posványon is úgy járunk: Egy-egy leány a lépésünk, az álmunk.
Magyar honunkban sok-sok a csoda, Életünk: fölfalt életek sora.
De világot okozunk a világnak: S mégis hozzánk jönnek mind, akik látnak.
|