A sztupa  az egész buddhista világ legjellegzetesebb és legszimbolikusabb szakrális építménye. Ősi indiai, a buddhizmus megjelenésénél korábbi előképe jelentős uralkodók csontjait, hamvait rejtette. Kr. e. 480 körül a történeti Buddha, Sákjamuni relikviáit is ilyen földtumuluszokban helyezték el, amelyeket Észak-India nyolc településén építettek. Buddha követői nagy tisztelettel övezték ezeket az építményeket. A Kr. e. 3. században a buddhizmus nagy védelmezője, a Maurja dinasztia uralkodója, Asóka azokon a helyeken, ahol Buddha járt és tevékenykedett, észak-Indiában, Nepálban, és szubkontinens más részein összesen 84 000 sztupát építtetett.

A tibetiek a sztúpát csörtennek (mchod-rten) nevezik, a szó jelentése: áldozatok, fogadalmi ajándékok gyűjtőhelye, tartója, amely egyesíti magában a templom felépítésének jellegzetességeit. Mint ilyen, a nagy szentek és lámák relikviái, hamvai, testrészei, és személyes használati tárgyai mellett fogadalmi ajándékokat is magában hordoz, úgymint Buddha képeit, szobrait, nemesfémből készült tárgyakat, ékszereket, agyagból készült fogadalmi táblácskákat (tsha-tsha), kis fehér varázsgolyócskákat (pheldung rilbu) – amelyek csodatévő szentek elégetésénél keletkeznek – és egy kis életfácskát is. Az életfácska valószínűleg a sámánista világfa maradványának tekinthető, és tulajdonképpen egy dháranikkal (varázsmondásokkal) teleírt vörösre festett boróka vagy szantálfa ág. Elengedhetetlen szent szövegek, vagy legalább egy szent szótag elhelyezése a csörten belsejében.

Ezoterikus szempontból a sztupa Buddha szellemi lényének (thukten), illetve később a vele azonosított Tanításnak, a Dharmának jelképe és tartója. A sztupa fokozatosan – ugyanúgy, mint a mandala – egyfajta útmutatója lett a fokozatos megvilágosodás ösvényének, amelynek célja, hogy a hívő megszabaduljon az újjászületések körforgásából, és a transzcendens Abszolúthoz, a nirvánába térjen. A sztúpa egyúttal a kozmosz plasztikus ábrázolása, hiszen a csörten részei azokat az elemeket ábrázolják, amelyekből a buddhista elképzelés szerint az univerzum összeáll. Az Ádi- vagy Ős-Buddha jelenlétét a középső íves rész (bumpa) jelképezi, de ez egyben az ősóceánok szimbóluma is; Nepálban pl. nagy festett szemek jelzik.

A csörten felépítése

Az indiai sztúpa (vagy chaitya) archaikus formája a következő részekből áll: a tumuluszból levezetett hatalmas domborulat (anda: tojás, garbha: anyaöl vagy budbuda: vízbuborék), amelyen kocka alakú relikviatartó (harmika) nyugszik, majd ezen egy ernyő (csattra), a királyi uralom, vagy szellemi hatalom és méltóság jele. A szabadon álló sztupáknál kerítést (védika) és kapukat (torana) építettek a négy világtáj irányában, hogy ezzel jelöljék a szent körzet határát. A kerítés és a kapuk fából, később kőből készültek, gyakran díszes domborművek díszítették őket, mint pl. a Száncsi, a Bharhutban lévő, vagy az Amaravati sztupán. A domború alap és a kerítés között fekszik a rituális körbejárás (pradaksínapáda) ösvénye, amelyen a szent építményt jobb kéz felől véve, az óramutató járásával megegyezően sétálnak körbe.

Ladakhban és Zanszkárban mindenfelé az indiai sztupa változataival találkozhatunk: a kolostorközpontokban, zarándokutak mentén, remetelakok mellett, meditációs barlangoknál, vagy a templomokban és kolostori termekben találhatunk apró, nemesfémekből készült és féldrágakövekkel, türkizzel, korallal, acháttal, borostyánnal díszített miniatűr csörteneket. Az évszázadok folyamán nyolc fő variánsa alakult ki a csörtenépítésnek, a történeti Buddha életének eseményeivel (születés, megvilágosodás, leereszkedés a mennyei létrán, kitartás Márá kísértése ellenére, első tanítás, parinirvána, stb.), vagy a szerzetesi közösséggel, vagy a buddhizmus három főirányzatával (hinajána, mahájána, tantra- vagy vadzsrajána) összefüggésben.

Az alapforma, amely Ladakhban is gyakran előfordul, a csangcsubot, avagy a megvilágosodást ábrázolja (byang chub mchod rten):

1. A kocka alakú alap (banrim) lépcsős talapzatból áll, és a legdurvább, fizikailag legnehezebb elemet szimbolizálja, a földet, amelyet Ratnaszambhavához, és a déli irányhoz rendelnek. E négyszög alakú alap és a domború középső rész között sok csörtennél még négy további szint van beillesztve, amely a tudatosság négy alapját, a négy lemondást, a négy csodás tettet, és a Buddha erényeit szimbolizálja.
2. A domború középső rész (bumpa: edény) az ősóceánt és a mindenütt jelenlevő Ős-Buddhát, vagy ádi-Buddhát szimbolizálja. A vízelem a kelet bodhiszattvájához, Akshobhyához, vagy Vairocanához tartozik. A középső részbe, és ugyanúgy a talapzatba is több kőládát vagy más tartóedényt helyezhetnek el, vallásos relikviák számára.
3. A csúcs (7-től a 13-ig gyűrűig, korábban ez volt az ernyő), vagy spirál a különböző megvilágosodási szinteket testesíti meg a kultikus ernyőtartó rúd archaikus formájából illetve az ernyő fokozatos megsokszorozásából fejlődött ki. A hozzárendelt elem a tűz, és a nyugat meditációs Buddhájához, Amitabhához kapcsolódik.
4. Az ernyő, amely eredetileg hatalmas méretű volt, a királyi és szellemi hatalom és méltóság jele, ma a lamaista csörtenen elég kicsi. Mindenekelőtt a bajtól, betegségtől óv. Ez a védőernyő a levegő elem és az észak dhyáni-Buddhájához, Amoghasiddhihez kapcsolódik.
5. A csörten fejéke (részben egy fémkoszorú veszi körül fenn, míg alul az ernyő helyezkedik el) a zárt polaritások sávjából áll, amelyeket a Nap (aktív, férfi), és a Hold (passzív, női) ábrázol, és a binduból (az univerzális tudatosság étermagja), annak nyaldosó formájából áll, amely a legmagasabb tudás nadalángja, és a jóga ösvényének vége. Ezt a részt a világközép ura, Vairocana szimbolizálja.

Az alaptípus egyik változata a Gomang (sgo mang) csörten, amelynél a lépcsőrészt és a négyzetes alapot egy csillagalaprajzon álló hatlépcsős piramissá olvasztották. A számos ablak és ajtó arra szolgál, hogy Buddha képmásait és istenségek képeit helyezzék el bennük, vagy hogy átjárót képezzenek a sokszor egymással összekötött és festett kamráknak vagy szentélyeknek. Így a lépcsőzetesen emelkedő tizenhatszög alaprajzú talapzat megfelel egy mandalának, amelybe egy kettősvadzsrát (visvavajra) írtak bele. Figyelemreméltó példája ennek pl. a csörten Changspában és Tisseru Leh mellett. A gomang típus további változata a Lhabab-csörten, amely azt szimbolizálja, amikor Buddha leszállt a Tushitából, a csörtenen az égi létrát négy lépcső szimbolizálja, amelyek a magasabb talapzatra vezetnek.

Ladakhban és Zanszkárban gyakoriak a Kapu- vagy Khagan-csörtenek (Khanggani: ajtó), amelyeknek alsó része egyben átjáróként is szolgálnak. Különösen szép, részben festett, és figurákkal díszített Khagan-csörtenek vannak (lámpafedőkkel? Laternendecken) azokban a kolostorokban, amelyek Rincsen Szangpo, a nagy fordító idejéből származnak, mint pl. Alchi és Manggyu vagy a későbbi Phiyangban.

Nyugat-Tibetben és Ladakhban elég tipikus a csörtenek 108-as csoportban építése, a Tanítás terjedésének idején a 11. században, amikor közép-Tibetben ez még elég ritka volt.

Néha találkozhatunk három különböző színre meszelt (vörös, fehér, szürke) kisebb csörtenekkel is. Ezeket az építményeket a három legkedvesebb bodhiszattvának emelik, nevezetesen Mandzsusrinak (Dzsampa), illetve Mandzsugósának (Dzsamjang), a bölcsesség megtestesülésének; Avalokitésvarának (Csenrézi), az együttérzés bodhiszattvájának; és Vadzsrapáninak (Csakdor, vagy Csagna Dordzse), aki az erőt testesíti meg. Őket a tantrikus megvalósítási út három síkjaként – szellem beszéd, test – is értelmezhetjük.