|
EZT NEM HISZEM EL! EZ KÉPTELENSÉG, HOGY VELEM MEGTÖRTÉNJEN!!! VALAKI ÉBRESSZEN FEL! MONDJÁTOK, HOGY ÁLMODOM, MERT EZ TÚL SZÉP AHHOZ, HOGY IGAZ LEGYEN!!!
De nem álmodom. Hála az anarchista szellemeknek! Tényleg igaz. Áron visszaírt. Leírta, hogy tudja, hogy szeretem – így utólag… - és hogy nem bántottam meg semmivel, és hogy csak töketlen volt megmondani, hogy próbáljunk meg. Valószínűleg zenekar alatt kaptam meg az sms-ét. Csak nem hallottam, mert a telefonom nagyon halk.
A próba után csippantott egyet a figyelmeztetője. Jelezte, hogy üzenetem jött. Mikor elolvastam, körülbelül olyan érzés kerített hatalmába, mintha elszívtam volna egy marihuánás cigarettát. Repülni tudtam volna. Marcsi addigra már pont elment. Pedig ő lett volna az első, akinek elmondanám. Épp egy perccel azelőtt szállt be a kocsiba, mielőtt megszólalt volna a figyelmeztető jelzés. Pech. Egyik nagyon jó barátom észrevette, hogy mennyire is boldog vagyok. Röviden elmeséltem neki a sztorit, és bocsánatot kértem, hogy nem várom meg, de most minél hamarabb haza kell érnem.
A próba után csippantott egyet a figyelmeztetője. Jelezte, hogy üzenetem jött. Mikor elolvastam, körülbelül olyan érzés kerített hatalmába, mintha elszívtam volna egy marihuánás cigarettát. Repülni tudtam volna. Marcsi addigra már pont elment. Pedig ő lett volna az első, akinek elmondanám. Épp egy perccel azelőtt szállt be a kocsiba, mielőtt megszólalt volna a figyelmeztető jelzés. Pech. Egyik nagyon jó barátom észrevette, hogy mennyire is boldog vagyok. Röviden elmeséltem neki a sztorit, és bocsánatot kértem, hogy nem várom meg, de most minél hamarabb haza kell érnem.
A fellegekbe jártam. Mintha felhőkön lépdeltem volna egészen hazáig. Még mindig hihetetlen. Áu! Megcsíptem magam. Eléggé fájt. Ez bizony a valóság. Nem hiszem el. Annyira hihetetlen, hogy nekem barátom legyen. NEKEM! Aki nem a világ szépe, és nem is túl kedves. És mégis! Egy barátom, akit én nagyon szeretek. Hogy ő mennyire szeret, még nem tudom. Talán egyszer kiderül, hogy annyira mint én, vagy még jobban.
Mit válaszoljak neki? Mit kéne? Valami aranyosat? Vagy csak egy simát, hogy “köszi drága, én is imádlak…” Maradok az egyszerű változatnál. Nem írok neki semmit. Ekkor jött egy újabb üzenet. Ebben az állt, hogy ráérnék-e vasárnap, hol, és mikor. Jaj, szívem, én ezt honnan tudjam? Túlságosan gyatra a fantáziám ahhoz, hogy ilyeneket kitaláljak. Visszaírok neki valamit, hogy mondja meg ő, mert ilyen téren lelki szegény vagyok.
Nehezen tudtam a karaktereket a telefonomba táplálni. Sötét úton mentem hazafele. Csak a mobilom fénye világította meg az utat. A talpam alatt gödrök, és mélyedések kucorogtak egymás mellett. Egyikbe, másikba bele is léptem. Majdnem el is estem, annyira be voltam mélyülve a telefonos levél írásába. Kíváncsi vagyok, hogy mit fog rá válaszolni. Igaz, ez eléggé egyértelmű dolog, mert vagy megmondja a pontos helyszínt és az időt, vagy csak az egyiket, vagy egyáltalán nem mond semmit, és rám bízza, hogy találkozzunk.
A válasz nem sokra az én levélkém elküldése után következett. A három lehetőségben benne volt. De csak azt írta meg, hogy mikor. Fél kettő. Rendben. Na, de hol? Gondolj, gondolj, gondolj. Aha! A gimi előtt pont jó lesz. Úgyis ott ismertük meg egymást. Nem igazán tudom, hogy miért pont ez jutott eszembe, de hát, akinek a szellemi képessége nem tud többet. Eléggé romantikussá vált emiatt az üzenet. Hiszen úgy írtam meg, hogy a gimnázium előtt találkozzunk, mert ott ismertük meg egymást. Tudom, tudom, olcsó Holywood-i szöveg.
Ennyi telik tőlem. Nem vagyok az a romantikus alkat. Szerintem, ezt meg lehet érteni. Bár, mindenkinek szüksége van néha gyengédségre. Még ha nagyban állítja is, hogy neki nincs rá szüksége, és nem kell neki egy cseppnyi gyengédség sem. Az az ember, akkor úgy tud hazudni, mint a vízfolyás. Ahogy ezen elmélkedtem, megérkezett a válasz sms. A találkozás lefixálva. Vasárnap, fél kettő, a gimi előtt. Én már annyira várom.
De mit fogok csinálni? Mármint úgy értem, hogy ha találkozunk, akkor mit fogok mondani? A nyakába ugrok, megcsókolom, és a szemébe mondom, hogy imádom? Nem, ez nem így megy. Különben is, nem hinném, hogy képes lennék életem első csókjára már vasárnap. Nekem még arra fel kell készülnöm lelkileg. Hiába szeretném, hogy megtörténjen, de ahhoz sajnos idő kell. Elég sok idő.
Fogalmam sincs, mi lesz, ha eljön a vasárnap. Sosem voltam még ilyen helyzetben… Áhh! Én ezt nem fogom tervezgetni. Ideges vagyok miatta, jobban is a kelleténél, de hiába tervezem el, úgysem úgy fog történni, ahogy a fejemben megszületett. Különben is. Ha minden úgy történne, ahogyan megterveztük, semmi meglepetés, és izgalom nem lenne az életünkben. Akkor meg mire lenne jó? Nem minthogyha annyira szeretnék élni, de most legalább jóra fordult egy kicsit ez a sors, amit én kaptam.
A szombati nap, szinte kínszenvedésekkel telt. Csak a másnapra tudtam gondolni. Nem volt fontos semmi más, csak, hogy végre lefekvésre kerüljön a sor, és álomra hajthassam a fejemet. Már anyukámmal is megbeszéltem, hogy holnap nem megyek a mamához ebédelni, ami nálunk afféle hagyomány. Minden vasárnap elmegyünk a mamámhoz egy kiadós ebédre. Ilyenkor ő húslevest főz, a Főzzünk száz embernek szakácskönyvéből, rántott csirkét, és sült krumplit készít nekünk. Minidig megkérdezi, hogy mi legyen az ebéd, de állandóan csak azt az egyhangú választ kapja, hogy rántott húst sült krumplival. Szegénykém már mindig mondja, hogy úgy szégyelli magát, hogy folyton, folyvást ez az ebéd.
Kamuztam anyámnak. Nem mondtam el neki, hogy Áronnal találkozom. Még csak az kéne. Aztán éjjel nappal hallgathatnám, hogy én így pasizok, meg úgy pasizom. Á-á. Köszönöm szépen, én ebből nem kérek. Azt mondtam neki, hogy Marcsihoz megyek megnézni az unokaöcsémet, aki egy vadászgörény. Biztos nagyon aranyos állat, de most nekem fontosabb, hogy találkozzam életem szerelmével. Tudom, hogy eléggé szemétség, de nem tehetek róla. Ő az első barátom. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
