Éjfél van. Nem sokára belecsöppenek a következő napomba, amit lehet már nem fejezek be. Mindig csak ezek a gondolatok járnak végig a fejemben, amióta elkezdődött a háború. Nehéz nekem ez az időszak. Mindenki feszült és gyenge. Sokan attól rettegnek, hogy elvesztik szeretteiket, ami sajnos majdnem biztos. A rettegés és a félelem beköltözött minden ember szívébe és éli minden napjait velünk együtt.

Hermione vagyok, az a lány aki a Roxfortos éveiben igen csak stréber tanuló volt. De ez mára teljesen megváltozott. Mondhatni az ellenkezőjére. Lassan féléve, hogy harcolunk és e miatt letettem a könyveket és a lexikonokat. Csak akkor kellenek mikor a gyengélkedőn használunk valamit. A nők és lányok a sebesülteket látják el és főznek, a férfiak harcolnak és védik a hazát. Ebbe a kategóriába tartoznak a barátaim is. Ron is ott van a csatamezőn, az élén Harryvel, akiért, valljuk be, minden nap egyre csak aggódok. Jó, hát persze Ronért is, de Harryt már nem csak barátként szeretem. Mióta dúl a harc, minden titkát és baját elmondja nekem, segítséget várva tőlem. Ron elhidegült tőlünk. Hogy miért? Több okból kifolyólag. Amikor még tanulók voltunk, a fiú megtudta, hogy tetszik nekem Harry és ez épp elég volt ahhoz, hogy megutáljon mindkettőnket. Aztán jött Percy Weasley, aki elárult minket, és átállt a sötét oldalhoz. Nem tudta még mindig feldolgozni, hogy bátyja ilyen kegyetlen volt családjához. És az utolsó pedig, hogy egy Mardekárost- név szerint Pansy Parkinson a jót szolgálja. Szerinte ez túl átlátszó, csak be akar csapni minket, meg elárul minket....Én az elején hittem neki. Persze először szóltam a fiúknak, hogy vegyék szemügyre pár hónapig miben dolgozik, de a végén kiderült, hogy jó.

Na és persze Harry....Nem tudom mi tévő legyek. Most nem lenne túl okos dolog elmondani az érzéseimet. Nem akarom őt elgyengíteni ezzel. Neki a feladatára kell koncentrálnia, amit évekkel ezelőtt kapott. Pedig olyan jó volna, ha egyszer is mellette ébredhetnék. Csókot lehelne az ajkaimra, és átölelne, védelmezne engem. Ez a legnagyobb álmom, ami még sajnos nem válhatott valóra. Mint ahogy a béke és a jók győzelme sem. Mindennap látom, ahogy kimegy a frontra és életét kockáztatva védi az emberiséget. Ez egy kicsit megnyugtató, de másfelől veszélyes. Van amikor napokig nem hallunk felőle, ilyenkor elkap a félelem és próbálok nyugalmat árasztani magamban, de nem sokáig bírom már. Ha valami baj történne vele, én azt nem élném túl....


*


Hallom, ahogy csörög az órám. 7 óra van. Egy újabb nap kezdődött hát el. Csodálkozok, hogy még mindig itt vagyok...de erre most nem gondolhatok! Kikászálódok az ágyamból és "leütöm" a felkeltő tárgyat. Csendben felöltözöm és megmosakodok. Látom, ahogy sorra jönnek-mennek az emberek. Mire végzek mindennel kisétálok a sátoron. Nem sok ismerős arcot látok...illetve egy fiúét...Harryét. Épp beszélget Lupinnnal. Egy darabig nézem őt...olyan mintha nyugott lenne...pedig nem az. A lelkében hatalmas vihar dúl, ami majd csak a háború végén fog lecsillapodni..már ha lesz olyan.
Megindulok feléjük, és közben próbálom a hajamat rendbe tenni az adott hajgumival, persze elsőre nem sikerül. Mire odérek, Harry már előre köszön.

-Jó reggelt Hermione!- Köszön kedvesen

-Jó reggelt!

-Neked is Hermione.- Mondja Lupin

-Na akkor értetted, Harry? - Erre bólogat a fiú

-Akkor megyek is, beszélgessetek csak. -Otthagyva minket, én odasétálok Lupin helyére és szembe fordulok Harryvel. De még mindig nem sikerül elkészíteni a hajamat.

-Segítsek?- Kérdi vidáman tőlem- Rápillantok. Ő csak mosolyog, és mire én bólintok mögém áll én pedig hátra adom neki a hajgumit. Érzem, ahogy lágyan simogatja közben a hajamat, próbálja gyengéden, nehogy fájjon. Mire összefogja felgumizza, és "elegyengeti". Visszajön eredeti helyére és csak mosolyog.

-Köszönöm- Ennyit tudok csak kibökni, érzem, hogy kezdek elpirulni. Pedig nem kéne.

-Szívesen. Igaz nem tanultam fodrásznak, de elég jó kezdésnek nem igaz?

-Igen..- Olyan aranyos ilyenkor. Mintha csak egy kisfiú lenne, de amúgy egy erős férfivá vált ember. Nagyon helyes lett....érzem, ahogy hevesebben dobog a szívem. Ahogy ránézek....de mintha az ő szemében is fény csillanna és egyre csak közelebb kerülünk egymáshoz...mikor is...

-Hermione! Hermione!- Ez nem lehet igaz! Miért pont én?? Hátra fordulok, és megpillantom velem szemben Pansyt.

-Gyere, már várnak, újabb sebesültek érkeztek!- Ez nem jó hír..gondolom magamban. Még mielőtt elmennék rápillantok "hercegemre" aki megfogja kezemet és megszólal:

-Este találkozzunk a sátram előtt! -Súgja nekem

Írj kritikát