Mindenki azt hitte kegyetlen vagyok. Mert Mardekáros vagyok, és bántom a többieket. Pedig ez csak a látszat volt akkor is. Ezt keltették bennem, az elmúlt évek. Sokszor kívántam magamban, bár csak vége lenne, vége ennek a szörnyű életnek? Hogy mondhatok ilyet? Bárki azt gondolta rólam, mindenem megvan. Pénz, hírnév úgy-ahogy, a "szőke fiúm". De ez nem a valós életem. Én nekem a sors nem ezt szánta. Apám keze van mindenben. Engem csak azért akart, hogy legyen egy utódja, aki ráadásul fiú, hogy vigye végig a nevét. Ezért nem születhetett meg a nővérem, Amy. Igen, édesanyám elnevezte őt még születése előtt 7 hónappal. Mikor apám megtudta, hogy lány azonnal a halálba taszította őt, mint most engem is. Mire volt ez jó? Gyűlölöm őt! Ahogy Draco Malfoyt is! Amit művelt azt nem bocsátom meg neki! Amit anyával tett! Megölte őt. Úgy gondolta, hogy jobb ez így neki, mint a háború. Apám nem tudja elviselni, hogy nem mellette harcolok.

Igen, a jók között vagyok, mert itt érzem azt a melegséget, ami soha sem kaphattam meg! Itt szeretnek! Persze mindenki kiakadt azon, hogy az aurorok hoz csapódtam. Főleg Harry. Igen, nem utáljuk már egymást, kivéve Ront. Ő még mindig nem békélt meg velem. Mert szerinte én csak elárulom őket. Ezek szerint én már féléve ezt tenném? Badarság. Ő nála megadatott minden ami egy családba kell, persze a gazdagságon kívül. Szeretet. Sokan vannak, de ez nem változtatott köztük semmit. Szegényen élnek, de gazdagon! Persze mit jelentene a háború, ha azt nem, hogy egy valaki tényleg elárult minket! Percy Weasleyt elragadta a hév és indulat velünk szemben, tehát átállt Voldemort mellé. Mióta elkezdődött a csata, sokan lelték halálukat a csata mezőn. Miért is? Varázslók ezrei csatlakoztak hozzánk, mikor meghallották a háború hírét. A Roxfortos trió is az elsők között volt, Harryvel az élen. Sokat változott mindegyik. Kezdjük Hermionevel. Csinos hölgy vált belőle. A félelem megedzette őt. Nem sok ideje maradt a szerelmi életére, de az lerí róla és Haryrről, hogy oda vannak egymásért. Persze ezt nem meri egyik sem bevallani. Mondjuk most nincs is itt az ideje. Harry erős lett, már nem az a gyenge tanuló aki az iskolában "tündökölt". Izmos és roppantul helyes. Ja és végre lekerült róla az a szerencsétlen szemüveg! Ron is jóképű a maga módján, de ő engem ki nem állhat. Miért is? Mert ugye Mardekáros voltam...stb..

Az egyik nap a sátorban voltunk, este volt már, de mi még mindig beszélgettünk egymással. Rajtam kívül ott volt, Ron és Harry. Hermione a betegeket ápolta épp. Én már ezzel a dologgal végeztem.
-Mondjátok, mennyi halálfalót öltetek meg eddig?- Kérdeztem a teámat szürcsölve, hirtelen
-Hát, máma olyan 30 körüli a létszám.- Válaszolt Harry
-Értem. Féléve, hogy a háború zajlik, de még mindig mennyien állnak a gonosz oldalon...-Itt befejeztem a mondatomat gyorsan, mert éreztem magamon Ron jeges tekintetét.- ...illetve ezt inkább hagyjuk -fejeztem be végül. Ezek után Ron felállt és kisétált a sátorból. Lesütöttem a szememet, mert kezdte valami szúró érzés elfogni. Igen, már régóta tetszik nekem a fiú, csak hát ő nem épp rajong értem.
-Nyugodj meg, idővel megbékél majd veled.- Mondta nyugtatóul Harry
-Nem hinném...ha eddig nem tette, ezek után vajon békülni szeretne?- Kérdeztem szomorúan. Ekkor belépett Hermione a helységbe. Mikor meglátta Harryt, leült mellé, persze nem olyan közel, azért megtartotta a tisztes távolságot.
-Sziasztok. Mi baj van, Pansy?- Kérdését nekem szegezte.
-Semmi. - Sóhajtottam halkan. - Csak Ron...-A lány is tudta az érzéseimet, ugyanúgy mint Harry. Ő volt az aki először fogadta el a barátságomat és bocsánatkérésemet. Majd beszélt Harryvel és ő is rendbe volt. Annak idején, elég fura volt a viszonyom velük. Kissé feszült. De ez várható volt, a 7 éves mardosás után. Csend szállt le a sátorba, amíg egy fiú be nem jött hozzánk.
-Pansy Parkinson?
-Igen, én vagyok!
-Üzeneted jött!
-Kitől?
-Draco Malfoytól!

Írj kritikát