|
Szépen összekaptam magam. A fekete szemceruza némileg ellensúlyozza a szemem alatt lévő karikákat, amik a tegnap éjjel álmodozási akcióm eredményeképpen kerültek oda. Hamar felébredtem ma reggel. Nem bírtam most sem aludni. A gyomromban lévő bizsergető érzés nem hagyta, hogy nyugodtan aludjak. Felöltöztem, bepakoltam az iskolatáskám, sőt, még az ágyamat is bevetettem. Ez nálam nagy szó. Nem vagyok egy rendrakós típus. Anyám sokszor meg is ölne, hogy rumli van a szobámban. Én szobám, én kúpoldám.
Mindig Kingával megyek suliba. Most is így van. De ahhoz képest, hogy milyen korán felébredtem, megint elkéstem a találkahelyünkről. Nincs olyan nap, hogy ne így lenne. Sajnálom. Nem bírom, ha időhöz kötnek. Mindjárt beérünk a gimibe. Azzal tömi a fejem, hogy mennyire gáz ez a jelvény. Szerintem egész tűrhető. Na jó, a színét leszámítva. A rózsaszín enyhén szólva nem az én világom. Ahogy Kingának sem. Azért nyomja nekem az egész úton a szövegét. Kicsit már unom is, de eltűröm, hiszen ő is az egyik legjobb barátnőm, és érdekel a véleménye. Akármennyi is unom a helyzetet.
Következik az elkerülhetetlen. Belépünk az ajtón, és rögtön ledobjuk a táskáinkat. Elővesszük a jelvényeket, és magunkra öltjük. Az aulában szétnézve, hát, látható, hogy az iskola többi tagjai jót szórakoznak rajtunk. Szépen, nyugodtságot színlelve lépdelek fel a lépcsőn. Tudom, hogy amint felérek az első emeletre, ott lesz a fél nyolcadik osztály, és jót nevetnek majd rajtunk, Áron is.
- Jól nézel ki! – nevet a szemembe Áron.
- Hallod? Jól nézel ki. – Marcsi nem bírta kiállni, hogy ne ismételje meg, amit Áron mondott nekem. Mindig is ilyen lány volt. De én ezt is szerettem benne.
Szerencse, hogy feljött velünk Marcsi a huszonegyeshez. Ha ő lent marad az első emeleten, akkor Áron is. De így ő is feljött. Beszélgettünk. A legfontosabb téma az volt, hogy én mikor fogok az iskolarádióban énekelni. Élvezte, ahogy szenvedek. De nekem is tetszett. Az igazat megvallva nem is olyan rossz gondolat, hogy én is énekeljek. De egyedül soha. Ha még jön velem énekelni egy-két ember, akkor nyugodt szívvel. Úgyis régen égettem le magam. Már alig várom. Nem tudom, hogy mit magyarázhat a malacka, így hívjuk a rajztanárunkat. Ami a tömzsiségére utal. Alacsony termetű, de szélességben annál hosszabb. Mikor bejön a terembe, észre sem vesszünk. Mérete ellenére kegyetlen egy tanár. Pitiáner dolgokért képes üvölteni velünk. Az óráin váltakozva fogtak el az érzések. Van, mikor olyanok, hogy fogjatok le, mert ha két perc múlva nem fejezi be megölöm. Kilököm az ablakon, aztán azt hazudjuk, hogy túlságosan kihajolt egy levélért, amit le akart rajzoltatni velünk. Van, mikor az forog a fejemben, hogy megőrülök, ha nem mehetek el innen, és erre nem sokszor van lehetőség. A leggyakrabban sírógörcs kerülget az óráin ülve. Nem vagyok sírós típus. Sírni sem nagyon tudok, de ez a nő mindig a sírás határára kergetett.
Olyan boldognak érzem magam! Minden szép. Ezek a gondolatok is régen kavarogtak a fejemben. Az, hogy én boldog vagyok, rég elfelejtett fogalom volt. Mostanáig. De Áron megszépíti a napjaimat. Kitölti minden percemet. Tudom, hogy nemrég arról regéltem, hogy a szerelem nagyon fájdalmas dolog. Tényleg az, de vannak szép pillanatai is, amit át kell élnünk. Alig várom, hogy ma is beérjek a suliba. Igaz, hogy ma fogok énekelni. Édes kedves szám. Nem a szívem csücske, mit ne mondjak. Egy NOX számot kell énekelnünk. Nem baj. Csak Áront lássam. A többi nem érdekel.
Ma miért nincs olyan jó napom? Itt szomorkodom matek órán. Nincs Áron suliban. Azt is elhalasztotta, hogy éneklek a sulirádióban. Egyik osztálytársa, a Zoli meg felvette a mobiljára. De legalább megvan Áron száma. Zolitól kunyiztam el. Szünetben, azaz mindjárt fel is hívom. Kimegyünk az udvarra Gyöngyivel és Kingával.
- Ilyet kihagyni, öregem! – “támadtam le”
- Micsodát?
- Ma énekeltem a NOX-ot!
- Ne má’! B.sszus!
- De miért nem jöttél suliba?
- Ő… Mindegy, majd elmondom.
- O.K. Amúgy hoztam egy EMINEM cd-t is.
- Miért, azt hallgatsz?
- MI?? Fú. Szerencséd, hogy nem vagy itt! Azért hoztam, hogy széttörjük. Na hali
- Hali.
Röviden ennyi volt közöttünk a párbeszéd. De valahogy úgy éreztem, hogy tényleg sajnálja, hogy nem hallotta, ahogyan éneklem. Sebaj! De azt az EMINEM-es mondatát azért megjegyeztem. Majd délután írok neki sms-t. Hátha lesz valami.
Ahogy sejtettem. A vérnyomásom körülbelül százhat annál járhat. Az egész egy egyszerű sms-el kezdődött. Mindent szépen kiterveltem. Egy igen félreérthető sms-t írtam neki: “Szerencséd, hogy nem a szemebe mondtad, hogy EMINEM-et hallgatok. Bokán is rúgtalak volna. De nem, nem bántalak, mert… Pedig még rágót is vettem. Vigyek holnap is? Vagy jó lesz az, amit most rágok? :)” A válasz nem sokkal később érkezett. Nem nagyon foglalkoztam azzal, hogy várjak a visszaírásra. Sebinél már megszoktam, hogy sohasem ír. Annyira megijedtem, mikor megcsörrent a mobilom. A szívem már ekkor elkezdett nagyon zakatolni. Mikor már kezdtem volna olvasni az sms-t, hívást kaptam. Áron volt az. Felvettem, de amint ezt megtettem, lerakta. Nem értettem a dolgot, de nem nagyon vettem róla tudomást. Az üzenetet olvasva mosolyra húzódott a szám. A homályos fogalmazás megtette a hatását. Az iromány ennyi volt: “Nem bírnál megölni, mert… Miért is? Hozhatsz rágót, de az is megteszi, amit rágsz” (megj. : Ez volt a lényege. Nem igazán szeretném nagyon elrészletezni az üzeneteket. Nem is igazán emlékszem rájuk. De a lényeget kiemelem belőlük.)
Lüktet a vér a fejemben a sok idegeskedéstől. Nagyon felment bennem a vérnyomás. Most már tudja. Tudom, hogy tudja. Nem baj. Végül is ezt akartam. Megint nem fogok aludni az éjjel. Érzem. Annyi baj legyen. Csak lenne már holnap…
Annyira aranyos! El nem lehet mondani. Reggel szállingóztam Kingával a folyosón a tornaterem felé, pont jött szembe Áron. Egyből köszöntem Neki. Olyan furcsán nézett, de nagyon helyes volt. Egész tesiórán másról sem tudtam beszélni, csak Róla. Eléggé az agyukra mehettem az osztálytársaimnak. Nem jött ki más szó a számon, az Áronon kívül. Nem bírtam ki, hogy bent maradjak a teremben, szünetekben. Nem ment. Muszáj volt kint lennem, hátha éppen kikukkant Áron az ajtón. Sikerült is egyik szünetben elkapnom.
- Áron! Akkor kérsz rágót?
- Aha! – elővettem a rágómat, és kivettem belőle Neki egy darabot. – Mi az? Mégsem rágod meg?
- Nem jó az? Akkor add vissza. Tessék, itt van az enyém! – kivettem a számból a rágót és úgy tettem, mintha oda akarnám Neki adni.
- Aranyos vagy. – Kikerekedő szemekkel néztem rá. Észre vehette a pillantásom furcsaságát. Egyből hozzátette: - Csak vicceltem!
Annyira helyes. Csak olvadozom itt az órákon, és össze-vissza rajzolgatok. Szerintem kitalálható: szív, és benne egy Áron felirat. A “szokásos” rajzolások minden szerelmes lánynál. Hiába vagyok rocker, attól még nem bírom megállni, hogy ne rajzolgassak. Odafigyelni az órai tananyagra úgysem tudok, így legalább lekötöm magam valamivel.
Nem bírom megállni. Muszáj sms-t írnom Áronnak. Teljesen furcsa érzés. Egyszerűen nem bírom megállni. Elrohantam a mobilomért, és elkezdtem pötyögni egy üzenetet. Nem emlékszem sajnos, hogy mi is volt pontosan, de a lényeg: “Tudom, hogy nem vagyok aranyos. Hogy is lehetne aranyos az az ember, aki azzal fenyegetőzik, hogy bokán rúg, vagy éppen megfújt.” Egyszerű választ kaptam, aminek a lényege az volt, hogy ne mondjak ilyen butaságokat, és keressem meg őt holnap a suliban, valami fontosat akar nekem mondani. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
