Még ősz van. A fákról lehullottak a levelek, várják, hogy eljöjjön a tél, és álomba szenderülhessenek. Már a varjak is megérkeztek. Reggelente is csak a károgásukra ébredem. A suliban is elkezdődött már a hajtás. Az élet forog, és sok bajon kell átverekednie magát az embernek. Dolgozat történelemből, egy felelés fizikából, mind-mind meglepetés szerűen zúdul a diákokra.

De talán kezdenek rendbe jönni a dolgok. Lehetséges? Nem. Sajnos nem. Ha, az rendbe jövésnek számít, hogy másba lettem szerelmes, akkor bizony nem. De legalább a reménytelen szerelmet “lecseréltük”. Az újról meg remélhetőleg hamarosan kiderül, hogy mennyire is az-e vagy sem. Talán több esélyem lesz Áronnál, mint ami Sebinél volt. Áron csak egy évvel jár felettem, és még előnyt is jelenthet, hogy Marcsi, az egyik legjobb barátnőm, az osztálytársa. Kiszedte belőle, hogy mikor született. Hát nem nagy az eltérés. Egy év, 4 nap. A korkülönbség legalább nem lesz akadály.

Még szerencse, hogy menzás vagyok. Ha nem így lenne, biztos, hogy nehezebben szúrtam volna ki Áront, a “tömegből”. Már akkor, mikor először kísérte Tomit ebédelni, már akkor elkönyveltem magamban, hogy helyes. Sőt. Nagyon is helyes. De nem kifejezetten érdekelt, hiszen a szívem Sebié volt. Teljes mértékben. Hiába tudtam, hogy nem lesz nála esélyem. Nem is az az 5 év különbség volt a baj.

Inkább, hogy nem tetszettem neki. Főként… És nem is igazán egyezett a stílusunk. Ő, egy diszkós lélek, aki repper nadrágban járkál. Én? Én csupán egy rocker lelkű lány, aki már a külső jegyeit is kezdte “rockeresíteni”. Feketében kezdtem járni. Igyekeztem minden ruhából a sötétet kiválasztani. Igaz, ekkor még lelkileg csak a zenei ízlésem tükrözte a rockerségem. Az egyéniség? Teljesen divatmániás… Nem csoda. Hiszen ha úgy vesszük, a divat hatására kezdtem el rockot hallgatni. Az már más kérdés, hogy a stílusommá nőtte ki magát, de mégis csak egy pecsét, hogy nem magam találtam rá, hanem a tömeg után kajtatva valósítottam meg. De ez akkor nem érdekelt. Nem is gondolkodtam el rajta. Az volt a fontos, hogy a többiek rockernek lássanak.

Meghiszem, ez a stílus sem tetszett igazán Sebinek. Nem foglalkoztam vele. Azzal nyugtatgattam magam, hogy ha szeret, akkor elfogad olyannak amilyen vagyok. Ugyanúgy, ahogyan ezt én tettem vele szemben. Sajnos az a HA szócska ott éktelenkedett minden felé irányuló gondoltomban. Ha fiúról volt szó, nem létezett senki más, csak Ő.

Szépen éltem az álomvilágomban és a képzelgéseimben. De elkövettem egy hibát. Megszegtem azt, hogy fiút sohase hívjak fel. (Így utólag elgondolkodva rajta, nem hinném, hogy ez volt a legnagyobb gond…) El akartam Őt hívni moziba. Mindent gondosan kiterveltem. Nem úgy kérem Sebit, hogy úgy jöjjön el, hogy ketten megyünk. Vittük volna Kingát is. Összeszedtem minden bátorságom és felhívtam. Az lett, amire számított az eszem. Elküldött. Érthető is. A két korosztálynak mások az elvárásai. Hiába. Akkor egy világ omlott össze belnt a lelkemben.

Az ez utáni napok. Hát. Láttam már jobbakat is. Kínszenvedésnek éreztem mindent, ami Sebestyénre emlékeztetett. Csak arra bírtam koncentrálni, hogy nekem most szenvednem kell. A legrosszabb dologra, emire ilyenkor figyelni lehet. Utólag már tudom, hogy nem magamba zárkózni, hanem még inkább a világ felé kellett volna nyitnom, de mindannyian tudjuk, hogy utólag okosnak lenni nagyon könnyű. De azt is elkönyvelte mindenki magában, hogy egyszer fent, és máskor lent. Én azt a bizonyos “lent” időszakot éltem. De beállt a változás. Eljött a felemelkedés is. Egyre jobban kezdtem megismerni Áront. Sebi helyett, már inkább Ő járt az eszemben. Sokkal kellemesebb volt róla elmélkedni. Az érzelmeim is egyre erősödtek iránta. A haverságom iránta barátsággá nőtt, a barátság szeretetté, és a szeretet szépen, lassan szerelemmé vált.

És most itt vagyok. Itt vagyok, egy új reménnyel teli szerelemben.

Holnap péntek, ami a gólyabált jelenti. Ifjú hetedikes gimnazista révén nagyon várom a holnap délután eseményeit. Azért van bennem egy kis idegesség is. A műsorunk. Egyszerű dolog, ha úgy vesszük. Van benne szenzáció, és cikis helyzet is bőven. Ördögből angyalok… Az ördög szerep, nekem személy szerint sokkal jobban bejön, mint az angyal. Ez azért az esetemben szerintem érthető.

Sokat próbáltunk rá. Most mindenki izgul, hogy jól sikerüljön. De miért is ne sikerülne jól? Maradjunk a pozitív hozzáállásnál. Hiszen, van benne egy remek meglepetés, ami reméljük, nagy felüdülés lesz a diákok körében. Kiderül. Idővel minden kiderül. Ha eljön a holnap…