Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány és egy férfi.
A lány segített megmenteni a férfi életét, aki ezért hálás volt. Először csak hálás. Majd szép lassan beleszeretett a lányba.
Mert a lány okos volt, nagyon okos, és gyönyörű. Hullámos, mézbarna haja, csokoládébarna szemei, telt, piros ajkai és karcsú alakja elrabolták a férfi szívét. Pedig a lánya is lehetett volna a tünemény, tudta jól, de talán pont azt szerette benne, hogy van kit védenie, hogy megtarthatja a lányt naivnak.
Annyi rosszat élt meg, hogy 13 év raboskodás után elementáris erővel hatott rá a jó ilyen megnyilvánulása.
Mert a lány nemcsak szép és kívánatos volt, hanem talpraesett, szerény, gondoskodó és segítőkész is.
Tökéletes –a férfi szerint.

A lány már első pillantásra beleszeretett a férfiba. Bár akkor az még sovány volt és fekete, enyhén kékes árnyalatú haja –mely később és régebben oly laza tincsekben hullott hanyag eleganciával a szemébe- most csimbókokban lógott, átható, mélykék szemében pedig ott ült a düh a személy iránt, aki 13 év nyomorúságra ítélte.
Miután azonban megmentették, a férfi átalakult. Bár szemében még ott csillogott a sok keserűség, már ott volt a régi, huncut kis fény is. A rendes étkezés kiemelte deltás alakját, markáns arcvonásait.
A lánynak az apja lehetett volna a férfi, de talán pont azt szerette benne –hogy idősebb nála, annyi mindent megélt, érett férfi.
Szerette meggypiros száját, haját, szemét, de szerette okosságát, találékonyságát, éleselméjűségét, segítőkészségét és tenniakarását.
Magát a férfit, aki neki A Férfi –mondta ő.

De mindketten tudták, hogy szerelmük nem teljesedhet be.
Nemcsak a nagy korkülönbség jelentett problémát, hanem, hogy ilyen időkben éltek.
Háborús időszakban.
A férfi tudta, hogy még ha viszont is szeretné őt a lány – pedig miért kellene egy gyönyörű fiatal teremtésnek egy idős, magába roskadt férfi – de ha mégis, nem teheti ki őt olyan veszélynek, mint amit egy üldözött ember szerelme jelentene.
A lány tudta, hogy ha a férfi szeretné őt – pedig miért tetszene neki egy tizenéves csitri, mikor szebbnél szebb nőkből válogathatna kedve szerint – és mégis, ha így lenne, akkor sem hagyhatná, hogy esetleg miatta leplezzék le a bujkáló férfit.

Mindketten lemondtak a szerelmükről a másik érdekében, ám az együtt töltött karácsonyi szünetben megengedtek maguknak egy-egy lopott pillantást, finom érintést, becéző szót.
Sőt… Egy szép délután –az utolsó délután – még egy közös, ám szótlan jelenetet is elraktározhattak emlékezetükben. De néha a tettek beszélnek az ember helyett…
Összetalálkoztak egy üres, félreeső szobában: A Férfi és A Lány.
Szemük összeakadt, és látták egymás szemében a vágyat és szerelmet.
A férfi lépett először: egy szál vörös rózsát varázsolt. Kutya módjára –mintha animágus alakjában lett volna- szájába vette a virágot, ami a jól sikerült bűbáj miatt tüskementes volt. A lányhoz ment, s annak ekkor feloldódtak a gátlásai. Elvette a virágot a férfitől, s közben nyelvük édes, de tiltott táncot járt.
Egy csók volt csupán szerelmük beteljesedése, de ha úgy nézzük, semmi sem történt. Hisz a rózsa köztük volt…

Mikor Sirius Black pár hónappal később meghalt Hermione Granger keservesen megsiratta.
Nem éltek boldogan együtt, amíg meg nem halltak, de nekik ez volt a sorsuk.
Hiszen a lány tudta, hogy az élet nem áll meg, és Harrynek szüksége van rá, a szerelmére. Ő pedig a sötét hajú fiúban egy sötét hajú férfit látott először – majd az Ő Harryjét...
Ha bezárul egy ajtó, mindig kinyílik valahol egy másik. Csak meg kell találnunk…

Írj kritikát!