Az ősz tobozos fenyői finoman lengedeztek a fenyő friss hajtásain,és a kis mókusok fel-alá szaladgáltak a puha,avaros fűben.A tájat vörösre festette a felkelő nap fénye.Gyémántok ragyogtak az égen,de az égbolt mégis komoran szürke volt.Egy fekete felhő fedte el a ragyogást,úgy,ahogy az én életemet is.Hideg,őszi eső kezdett ömleni,és a világ nedves,szélfútta,kellemetlen hely lett.Az eső sírt a tetőn,mintha bánat gyötörné.A mezőkön cuppogott a sár,a szomszéd kertjében álló fűzfa vadul dobálta ösztövér ágait,mint egy szenvedélyes,éteri tünemény,aki kétségbeesetten tördeli csontos kezeit.A gyümölcsös nyúzott és csúf volt.Minden megváltozott,csak a rendíthetetlen,megbízható,öreg fenyők maradtak a régiek.

Édesapám kinn járt a kertben és az eget fürkészte,majd mérgelődve betocsogott az előszobába.Elésiettem,hogy lesegítsem róla a vizes kabátot,de ő ridegen eltolt.Gyilkos pillantásokat vetett rám,majd megragadta a kezem és az óriástükör elé vonszolt.A karmolások...

Odaállt mögém,majd hártracsavarta csuklómat és még közelebb tolt a tükörhöz.

-Nézd meg magad jól!Jó ez neked?Jól jegyezd meg:ha akár egy újjal is hozzád nyúl,kiátkozom!Értetted??

-De apám!Én szeretem!!!!Ha őt kiátkozod,engem is,mert akár a halálba is követem!

Anyám végig ott állt mellettem,és a bátyámat ölelgette:azt,aki ezt tette velem.

MIelőtt apám bevonult volna a dolgozószobájába,karmaival egy hatalmasat hasított Joseph arcára úgy,hogy szinte belerepedezett a csont is,anyámat pedig arrébbtolta.

Odarohantam hozzá és szorosan magamhoz szorítottam.Egy látomás..."Menekülj!"

Elaláltam egy pillanatra,de hirtelen éreztem,amint szerelmem meleg vére a vállamra folyik.

Hát menjek el?Én csak érezni akartam...Érezni puha testét,lágy ajkát.De túl sokáig mentem.Hisz tudhattam volna...

Majd én vigyázok rá,hiszem csak félig vámpír...

Öklendezel!Ne a karjaim között halj meg,kérlek!

Most elmehetnénk..Elszöknénk a messzi hegyekbe,túl a tengeren.

Elkezdelek kifelé húzni.Gondolkodás nélkül a halál igéjét kiáltom eme házra:

"Gonosz szele fújt,

lentről tovább bújt.

Nem pusztíthatsz ma már,

ragadjon el a halál!"

Ahogy kilépek az ajtón,egy villanás.Egy emlékkép...

Pókhálós,szürke léckerítés.Legelő,viharvert fűszálak.Hegyek.Egy fehér árnyFekete körvonalak...Hirtelen elvész...

-Joseph!!-kiáltok fel emlékeimből.

Eltűntél!Csak egy fekete vértócsa jelzi hűlt helyedet az ajtó előtt.

Egy fehér folt a messziségben...Feketeség...Pain!!!

Valaki megragad a karomnál fogva és felhúz a lóra.

Vége.Márcsak mi magunk vagyunk.Örökre...