A kandallóban barátságosan lobogott a tűz, megvilágítva a vörös kárpitot és a falakat. Két árnyék mozgott a narancssárga fényben úszó ablakon. Két emberé, egy fiúé és egy lányé, akik a kanapén ültek egymással szemben. A lány törökülésben fordult Harry felé, éppen azon ügyködött, hogy ellássa a sebeit. Egy kis tégelyt vett elő a táskája mélyéről. Kinyitotta, majd belemártott egy kis zsebkendőt. Aztán elkezdte tisztítani vele a fiú szemöldöke felett húzódó sebet.

 - Aúú, ez csíp.- mordult fel.

 - Azt hittem már rég hozzá szoktál, a fél életedet a gyengélkedőn töltöd - mosolyogta. Mikor végzett visszatekerte az üvegcse tetejét, és a táskájába süllyesztette.

 - Végeztünk is, és most megyek lefeküdni - mondta és megpróbált felállni, azonban egy kéz visszahúzta. Némán sóhajtott, s engedett a húzásnak, visszaereszkedett a kanapéra. Tudta jól mi következik. S nem is tévedett, közelebb húzódott hozzá, fél kézzel ölelve őt. Megpróbált kiválni az szorításból.

 - Egyezzünk meg valamiben - suttogta. Harry idegesen felnézett rá.

 - Tessék? - vonta össze a szemöldökét.

 - A mi kapcsolatunknak nincs más alapja, mint az a néhány perc, amit, ölelkezve töltünk el. Nekem ez nem elég.

 - Mit akarsz még? - értetlenkedett.

 - Azt, hogy néha napján beszélgessünk is - válaszolta. A fiú visszadőlt és komolyan ráemelte a tekintetét.

 - Emlékszel, mikor kint voltunk a parkban és én megkérdeztem, hogy bízol- e bennem.

Hermione bólintott.

 - Azt mondtam, bízom benned.

 - Te tudod, hogy én mit akarok tőled, és most már én is tudom te, mit akarsz tőlem. Ha te megteszed nekem, amit kérek tőled, én is megteszem, amit te kívánsz - mondta, és újra közelebb húzta magához, de a lány elfordította a fejét.

 - Bízz bennem!- suttogta, aztán érezte az ajkait a nyakán aztán az arcán, majd az ajkain, de amilyen hirtelen érték el a hűvös ajkai az övét, olyan gyorsan is siklottak tovább, éppen csak megízlelte őket. Átkarolta a derekát és közelebb húzta magához. Az egyik keze felfelé siklott a hátán, a másik pedig lefelé, végig a combján. Érezte, hogy szépen lassan dönti hátra, támasztotta a hátát, s szelíden nyomta lefelé, s közben a nyakát csókolta. A lány hagyta magát, végig feküdt a kanapén, Harry is vele hajolt előre.

Mikor már teljesen hátra dőlt ránézett, először nézett a szemébe, sosem nézett még rá így. Nem pillantott még ilyen mélyre azokba a zöld szemekbe. Mintha valami bűbájt bocsátottak volna rá, a vérre forrni kezdet, s a szíve lüktetett, ahogy nézte, csak bámulta, ahogy a smaragdzöld szemekben táncolnak azok az igéző lángok. A fiú lelkét perzselő vágy, mintha most az ő lelkében is felgyújtaná a lángot. És csak lobogna, égne, feldúlva mindent, mindent, ami most a fejében dúlt. Az agya izzott, mintha valaki lángra lobbantotta volna. Ahogy a hideg ujjak végig futottak a lábán, éles ingert váltva ki. Fölhúzta a lábát, s behunyta a szemét. Fürge ujjak gombolták ki a blúza nyakát.  Hátra hajtotta a fejét, Harry megcsókolta a mellkasát, majd a nyakát, az állát és végül az ajkait. Először csak épp, hogy hozzá ért, aztán, újra, most azonban már mélyebben, szenvedélyesebben. A fiú ajkai jég hidegek voltak, akár a fagyos téli szél, az övé pedig forró, ahogy csak a perzselő nyári nap tud sütni. Elkezdte kioldani a fiú nyakkendőjét, majd ledobta a földre, hozzá látott az ingjéhez. A fejében lüktetett egy ütem, amire a vére és a szíve táncot járt. Incselkedve elhúzta az ajkait, a fiú éhesen kapott utána.

Most kezdte csak érezni azt az éhséget, ami Harryben dúlt. Szeretetre volt kiéhezve, érzelmekre, néhány önfeledt pillanatra, s ezt csak azoktól az óráktól remélhette, amit együtt tölt vele. Herminone nem volt benne biztos, hogy ki tudja elégíteni, ezt a kitörő szenvedélyt. Olyan erőteljes és elsöprő volt a hatás, hogy képtelen volt tenni elenne, csak engedett az ösztönöknek. Ennek a simogatásnak, a csókoknak. Már félig kigombolta az ingjét, mikor egy hang ütötte meg a fülüket.

 - Khmm,khmm!

Mind ketten odakapták a fejüket. Még a lélegzetük is elakadt a meglepetéstől. Lupin és Sirius feje lebegett a klubhelység kandallójának tüzében. A két férfi döbbenten bámult a két fiatalra.

Hermione tért magához először. Gyorsan megpróbálta lelökni magáról Harryt, aki nem számított erre. Odakapott a kanapé szélhez, hogy megtámaszkodjon. De elvétette, és párcentivel mellényúlt. Egyensúlyát vesztve gurult a padlóra.

Rögtön fölpattan, mintha semmi sem történt volna és sietve helyet foglalt az ülő alkalmatosság végében, tisztes távolságba a lánytól. Mindkettőjük arca lángolt, és elhatározták, hogy még véletlen sem néznek egymás felé. Hermione lesütötte a szemét, és észre vette, hogy a blúza nyitva van s előbukkan alóla a melltartója, gyorsan hozzá látott, hogy begombolja. Ugyanazzal a mozdulattal megigazította a szoknyáját. A fiú is ép azon ügyködött, hogy a legkisebb feltűnést keltve próbálja meg összehúzni az ingjét. Nem mintha ezzel, bármit is javítanának helyzetükön. Hisz a két arcon látszott, hogy túl sokat láttak ahhoz, hogy bármilyen magyarázattal, kihúzzák magukat a kellemetlen helyzetből.

 - Nos, szóval. - Lupin próbált mondani valamit, de látszott raja, hogy nehezen tud felülkerekedni zavarán. Hát Sirius vette át a szót, akinek mintha egy pillanattal ezelőtt még egy félmosoly suhant volna át az arcán.

 - Dumbledore küldött értetek, látni akar titeket. Azért jöttünk, mert el akarunk titeket vinni a Grimmauld térre - mondta, Lupin bólintott. Majd Sirius hozzá tette:

 - Én pedig szeretnék négyszemközt - itt végig nézett Hermionén - beszélni veled - s újra ránézett keresztfiára, aki most mindennél jobban szeretett volna elsüllyedni szégyenében.

 - Értem - morogta rekedten , közben pedig igyekezet nem a férfire nézni.

 - Akkor gyertek!- szólt és a keze is megjelent a tűzben.- Itt van ez a toll. Ez egy zsubszkulcs. Lerakta a földre. Egy pukkanás és már el is tűnt a fejük a lángokban.

A két fiatal bizonytalanul nézett egymásra, s végül egyszerre kaptak a toll után. Másodperceken belül már forogtak, egy orkán erejű színforgatagban. Mindkettőjük feje zsongott, s szédültek is. Így mikor földet értek rögtön el is borultak. S mintha az előzőleg történt zavarba ejtő jelenet még nem lett volna elég. A fiú egyensúlyát vesztve megtántorodott és neki esett a szoba közepén álló lámpának, ami megbillent, ugyan, de nem dőlt el. Ám amikor Hermione tántorogva elkapta a karját, a lámpa végleg föladta a harcot és eldőlt. Megfosztva az egyetlen támaszt a fiútól, így az eldőlt, magával rántva a lányt is. S együtt zuhantak a padlóra. Mivel Hermione a karját szorongatta nem tudott támaszt keresni, így esetlenül szét tárt tagokkal ért földet, a lány pedig az ölében landolt. Nagy nehezen sikerült feltápászkodnia, felsegítette Hermionét is. Körbe néztek, remélve, hogy senki sincs köröttük, aki láthatta ezt a balul sikerült érkezést. Csalódniuk kellett.

Az előszobában, körben ott álltak a Főnix rendjének tagjai és Ron és Ginny is. Mind őket nézték, de egyikük sem adta jelét, hogy tanúja volt ennek a kis bakinak, mindegyik arc, ami visszanézett rájuk, tartózkodónak tűnt.

Ekkor azonban belibbent a képbe Sirius.

 - Beszélhetnék veled négyszemközt? - kérdezte, de a kérdés inkább tűnt parancsnak, mint kérésnek.

 - Persze. Felelte a fiú és követte keresztapját, aki most belépett a konyhába.

Halkan becsukta maga mögött az ajtót és elindult a konyhaszekrényféle. Neki támaszkodott s úgy nézett fel Siriusra. A férfi ott állt az asztal másik végén és egy széknek támaszkodott. A fejét lehajtotta s sóhajtott egyet.

 - Harry…- kezdte, de nem bírta tovább mondani. Nem tudta, hogyan is kezdjen neki.

 - Miért csinálsz mostanában ennyi hülyeséget?

 - Ezt hogy érted?

 - Tudod te azt jól. A tanáraid nagy része a Rend tagja, így sok mindenről van tudomásom, amiről neked fogalmad sincs. Azért mert szó nélkül hagyják a történteket, nem azt jelenti, hogy nem látják, vagy hallják őket. Aggódunk érted!

 - Persze! Mindenki aggódik értem! De egyikőtök sem képes felfogni milyen érzés az egész világ terhét cipelni a hátadon. Milyen, mikor tehetetlen vagy ellene, mikor mindenki elpártol tőled!

-   Senki sem pártolt tőled el! Csak nem veszed észre a jelenlétüket, azt , hogy segíteni próbálnak!

- Mind elhagytatok, csak ő áll mellettem…

-   Ki…? Hermione?

Lehajtotta a fejét, s nem felelt.

 - Mégis miről beszélsz?

 - Csak ő van mellettem, amikor szükségem van rá. Csak ő tud segíteni.

 - Mivel? Ezzel nem tud segíteni, csak feledtetni az igazságot egy- két órára.

 - Nekem az is épp elég

 - De milyen áron…? Belegondoltál már? Túl sok minden forog most kockán, ahhoz, hogy hibázz!

 - Mindig ez! Én talán sosem hibázhatok! Nincs meg a jogom hozzá? - ordította.

 - Tudom, hogy nehéz..

 - Jaj, dehogy tudod!

 - De nem teheted ezt. Nem ringathatod magad hamis álmokba. Ébredj fel! Ez az igazi világ!

 - Miről beszélsz? - ráncolta a szemöldökét.

 - Nem gondoltad komolyan, hogy az a kislány a tényleg szerelmes beléd?

 - Nem. Ezt tudom.

 - Nem kérdezted még magadtól, hogy miért teszi azt amit tesz, ha nem szerelemből

 - Mert… a barátom.

 - A barátod, s ezért mindenre képes, csak, hogy boldoggá tegyen. És mit kap cserébe?

Nem teheted ezt vele. A barátságotokkal. Semmi sem ér annyit hogy tönkre tegye a barátságotokat. Ez nem játék. És ő nem a játékszered.

Játékszer

Játékszer

Játékszer

 Ezek a szavak dübörögtek a fejében, míg felfelé sétált a lépcsőn.

 - Harry…- Egy vékony hang szólalt meg valaki a háta mögött. De ő nem nézett hátra csak ment tovább. Beviharzott a szobájába és becsapta az ajtót. Egy másodperc múlva az ajtó kinyílt s belépett rajta Hermione.

 - Mi a baj? - kérdezte halkan s leült mellé az ágy szélére.

 - Beszéltem Siriussal - felelte meredt tekintettel.

 - Miről?

 - Rólad - Nézett a lányra.

 - Rólam? Mégis mit be… - Elhallgatott, mert felidéződtek benne az este képei.- Te jó ég!

 - És igaza volt. Igaza volt, nem folytathatjuk ezt. Ez nem játék - morogta magának.

 - Miről beszélsz?

 - Túl sok forog kockán.

 - Harry? Megosztanád velem is? - Végig húzta a kezét az arca előtt.

 - Nem tehetem ezt veled.

 - Mit?

- Nem használhatlak ki, nem vagy egy játékszer, amit csak elővesz az ember, ha szüksége van rá.

 - Tessék?

 - Túl sokat jelent a barátságod, ahhoz, hogy tönkre tegyem az önzőségemmel.- Felnézett rá.- Tudom, hogy a barátom vagy, s ezért teszed, azt, amit teszel.- A lány lehajtotta a fejét.

Felállt és eltávolodott az ágytól. Harry azt hitte, elmegy, de nem így történt, hirtelen megfordult.

 - Emlékszel, arra az estére a teremben?

A fiú bólintott.

 - Miután elmentél, kiderült, hogy nem voltunk egyedül. Ott voltak a Rend tagjai, és megkértek valamire.- Ránézett Harryre, csak azután folytatta.

 - Megkértek, hogy vigyázzak rád, figyeljem minden lépésedet. A fiú felnézett rá.

 - Hát ezért nem adtad föl? Nem értettem, miért nem hagytál ott. Azt hitem, ezek után, nem, hogy szoba nem állsz majd velem, de még a közelembe sem jössz majd.

 - Azt akarták, békítselek ki, s legyek melletted a nap 24 órájában.

 -Hát ezért voltál mindig velem? - morogta kicsit talán dühösen és sértetten.

 - Eleinte, tudtam, azt kell tennem, ami boldoggá tesz téged. De aztán…

 - De aztán…- Nézett rá várakozóan. Hermione visszasétált az ágyhoz és lerogyott rá.

 - De aztán, ma valahogy… nem is tudom… más volt. Már nem bántam, hogy csak játék ként kezelsz, s az igazat megvallva, azt éreztem több vagyok ez egyszer puszta babánál.

 - Mert ez egyszer több voltál, mint egyszerű játékszer, az a pillanat más volt.

A lány előre hajolt és megcsókolta, először tette ezt. Hátra dőlt az ágyon húzva magával a fiút is. Különös érzés volt, ugyan olyan és mégis más. Mert szerelmes volt.

Vége