Átfogó kutatások eredményeképpen az archeológusok megállapították, hogy a mai Finnország területét a kőkorszak alatt kezdték el lakni, a jégkorszak utolsó jegének elolvadása után.

Régi skandináv mondák és egyes történészek (mint például a dán Saxo Grammaticus vagy az arab Al Idrisi) szerint Finnországnak már a svéd uralom előtt is voltak királyai.

Finnország közel 700 éves kapcsolata a svéd királysággal 1154-ben kezdődött, a kereszténység és Erik svéd király révén. 1808-ban I. Sándor orosz cár elfoglalta Finnországot, ami egy autonóm nagyhercegség lett egészen 1917 végéig. 1917. december 6-án, röviddel a bolsevik forradalom után, Finnország kikiáltotta függetlenségét.

1918-ban az ország átvészelt egy rövid, de keserű polgárháborút, amely sok évre előre körvonalazta a hazai politikát. A II. világháború alatt Finnország kétszer is harcolt a Szovjetunió ellen: az 1939 és 1940-es évek között lezajlott téli háborúban (segítséget kapott többek között Svédországtól, illetve egy zászlóaljnyi önkéntest Magyarországtól is) és másodszor 1941 és 1944 között (Németország jelentékeny segítségével). Ezt követte a Lappföldi háború 1944 és 1945 között, amikor Finnország visszavonulásra kényszerítette a németeket az országból.

1947-ben és 1948-ban a Szovjetunió olyan szerződések aláírására kényszerítette Finnországot, amelyek értelmében jelentős mértékű területi engedményeket kellett tegyen.

A II. világháború után Finnország mintegy ütközőzónaként létezett a Szovjetunió és a nyugati országok között.

1991-ben, a Szovjetunió összeomlása után Finnország is szabadabb lett, 1995-ben belépett az Európai Unióba.