Lovak
Képzeld el, hogy lovagolsz.
Vágtatsz az utakon,
Ügetsz a patakon, s
Nézel ki az ablakon.
Hol, látod a szép lovakat,
Mitsemsejtve kapargat.
Kaparja az ajtót,
S máris szalad Jankó.
Jankó az ő gazdája,
Kedvetlen mint a mája.
Ha rohan, ő elbukik,
S máris ugranak a nyuszik.
De a lovak, nyugodva vannak,
Abban az egyszál istállóban, kuksolnak,
Mert más dolguk nem akad,
Csakhogy felakad,
A fülük az égbe
Mert máris elnyúlik az éjjbe.
Mostmár jóéjszakátot kíván,
Az én kicsi vénám.
Vége van a versikének, s
A lovak is nyugovóra térnek. |