Emberi jogi érvek Irán megtámadása ellen

Európai útja során State Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy az Egyesült Államok számára egy Irán elleni katonai csapás „jelenleg egyszerűen nincs napirenden.” Ms. Rice cáfolata ellenére azonban a Bush kormány más tagjaitól, például Bush elnöktől vagy Dick Cheney alelnöktől származó kijelentések, mint például az, amely felvetette egy esetleges Irán elleni izraeli támadás lehetőségét, az Irak megszállását megelőző hónap retorikájára emlékeztetnek. Ms. Rice maga is érthetővé tette, hogy „az iráni kormány emberi jogokkal és saját állampolgáraival kapcsolatos tevékenysége gyűlöletre méltó.”

Az emberi jogok helyzete távolról sem ideális Iránban. A hatóságok a jogvédőket és a civil társadalmat képviselő aktivistákat zaklatják, fogva tartják, sőt, meg is kínozzák. A hatóságok eljárást indítanak újságírók ellen azért, mert szabadon kinyilvánították a véleményüket, ezenkívül rendszeresen tiltanak be újságokat. A börtönökben politikai foglyok sínylődnek. A kritikusokat gyakran mondvacsinált jogi kifogásokkal némítják el és rendszeresen veszik őket önkényesen őrizetbe.

Az iráni társadalom azonban nem fogadja el, hogy némaságba kényszerítsék. Az emberi jogi közbeszéd élénken él a széles néprétegek körében, s a civil szervezetek aktivistái ezt tartják a a leghatékonyabb eszköznek a fenntartható demokratikus reformok és politikai pluralizmus eléréséhez.

Az amerikai olvasók talán meglepődhetnek azon, milyen életerősek is az iráni emberi jogi szervezetek. Múlt ősszel, amikor a rendvédelmi szervek törvénytelenül fogvatartottak 20 bloggert és újságírót azért, mert leírták a véleményüket, olyan független iráni emberi jogi szervezetek kampányoltak a szabadonbocsátásukért, mint a Emberi Jogokat Védő Központ,  az Újságírók a Sajtószabadságért és a Diákok az Emberi Jogokért.

Ez a felzúdulás, a nemzetközi közösség, köztük a Human Rights Watch emberi jogi szervezet támogatásának köszönhetően a fogva tartottak szabadon bocsátásához vezetett. Mi több, a közvélemény annyira felháborodott az őrizetbe vétellel kapcsolatos visszaélések miatt, hogy végül vezető iráni kormánypolitikusok is felszólaltak a letartóztatottak kiengedése mellett.

A független szervezetek alapvető fontossággal bírnak Iránban az emberi jogi kultúra előmozdításában. Egy katonai beavatkozás azonban hatásos ürügyet adna a tekintélyelvű erőknek ahhoz, hogy gyökerestül kiirtsák ezeket a csoportokat és gátat vessenek a gyarapodásuknak.

Az emberi jogok megsértői arra fogják használni ezt az alkalmat, hogy az ellenség ötödik hadoszlopának nyilvánítva némítsák el az őket bírálókat. 1980-ban, mikor Szaddám Husszein lerohanta Iránt és felgerjesztette a nacionalista szenvedélyeket, az iráni hatóságok hasonló érvekkel hallgattatták el a másként gondolkodókat.

Az amerikai képmutatás sem segít. Mivel az Egyesült Államok hosszú időn keresztül elnézte az emberi jogok, főleg a nők jogainak megsértését az olyan közel-keteli szövetségesei által, mint Szaud-Arábia, nehéz lenne nem felismerni, hogy a Bush kormányzat számára az emberi jogok megsértésére való hivatkozás csak az Iránnal kapcsolatos stratégiai érdekekeit palástolja. 

Az emberi jogok tiszteletének minden országban az emberek akaratából kell származnia, egy valódi demokratikus folyamat részeként. Ezt a tiszteletet semmilyen katonai erő vagy kényszer nem tudja megteremteni – és az efféle megközelítés hemzseg az ellentmondásoktól. Irán idegen megszállása nem csak elapasztaná az emberi jogok támogatását Iránban, de a civil életek kioltása, az intézmények és infrastruktúra lerombolása egyébként is káoszhoz és instabilitáshoz vezetne. Az emberi jogok tisztelete az elsők között esne a háború áldozatául.

Iránban az emberi jogok védelmének leghatékonyabb módja az, hogy erkölcsi támogatást és nemzetközi elismertséget nyújtunk a független jogvédőknek, és arra ösztökéljük Iránt, hogy tartsa magát azokhoz a nemzetközi emberi jogi konvenciókhoz és törvényekhez, amelyeket aláírt. Az emberi jogi mozgalom legmagasabb célkitűzése az, hogy Irán betartsa ezeket a nemzetközi normákat; egy katonai beavatkozás ugyanakkor a legbiztosabb út ahhoz, hogy ártson nekünk és megakadályozza ennek a célnak a megvalósítását.

Shirin Ebadi, Nobel Békedíjas (2003), a teheráni Emberi Jogokat Védő Központ alapítója Hadi Ghaemi, a Human Rights Watch emberi jogi szervezet kutatója 

The New York Times, February 8, 2005.