Miuán megnyertem az első nemzetközi versenyt...
Többé már nem kellett iskolába járnom még fél napot sem. Arra kértek, költözzek a sportiskolához tartozó diákotthonba. Ezután ott éltem és minden héten vonattal utaztam haza. Szombaton mentem haza és vasárnap éjjel utaztam vissza a diákotthonba. Hétfőn reggel aztán újra elkezdődött az edzés.

Keserves – ezzel az egy szóval le tudnám írni, milyenek voltak az edzések. Hihetetlenül durva volt.

Kb tizenhárom diákkal foglalkozott egy edző. Minden reggel 6-kor kellett felkelnünk egy nagyon hangos csengő hangjára:

BBBRRRRRR!!!

90 másodperc alatt fel kellett öltöznünk és vigyázzban állva fel kellett sorakoznunk a pályán. Egy óra gyakorlás után aztán lehetőséget kaptunk mosdásra, fogmosásra és reggelizhettünk. 8:30-kor újra kezdődött a gyakorlás és egészen déli 12-ig tartott. Ebéd után pihenhettünk egy kicsit. Ez persze nem feltétlenül azt jelentette, hogy délután szabadok voltunk. A sportiskolánk ugyanis elég ismertnek számított Pekingben. A külföldi turisták pedig belevették az útitervükbe.

A legtöbben szerettünk volna lepihenni ebéd után. Gyakran, épp mikor elaludtunk volna, erre a kiáltásra ébredtünk: „Turistacsoport!” Ez volt a jel, hogy azonnal ki kell kászálódnunk a pályára és bemutatót tartanunk a külföldieknek. Ez többször is megtörtént, mint amire szívesen visszaemlékszem.

Este 7:30-kor, vacsora után kezdtük újra az edzést. Az egyetlen jó dolog az esti edzésben az volt, hogy a benti tornateremben tartották. Reggel és délután odakint kellett edzenünk. Csak egyetlen tornaterme volt az iskolának és más sportolók vették igénybe a nap többi részén: reggel tornászok, délután kosárlabdázók vagy röplabdázók stb. A wushu csoport csak este kapta meg a tornatermet, amikor már mindenki más hazament! Az esti edzés 7:30-tól 10-ig tartott, néha 10:30-ig is. Kb 8 órát edzettünk egy nap összesen. Fárasztó volt.

Abban az időben Kína nagyon szegény volt. Gyakoriak voltak az elsötétítések. Nem volt elég az áram az egész városnak, ezért rendszerint egy-egy terület áram nélkül maradt. Ez nálunk péntek esténént történt meg. Péntek esténként aztán minden elsötétült és ennek mi rendkívül örültünk. Az elsötétítés az edzés elmaradását jelentette –ezt imádtuk. A péntek este soha nem jöhetett el elég hamar.

Egy péntek este épp élveztük a szabadságot, amikor hirtelen meghallottunk egy furcsa hangot.

BBBRRRRRR!!!

Az az utálatos csengő volt az! Nagyon meglepődtünk, ezért kiszaladtunk az udvarra. Az edző végignézett rajtunk és azonnal lehordott minket. Az edzőcipőnk helyett mind papucsot viseltünk, a ruhánk pedig piszkos volt és gyűrött. Úgy néztünk ki, mint egy csapat csőcselék katona, akiktől azt kérdezi az őrmesterük: „Hol van a fegyverük?”

„Szóval...-kezdte lassan az edző –maguknak nem kellett volna edzésre jönniük az este?”

„Hiszen PÉNTEK van!” –gondoltunk mindannyian, de hangosan egyikünk se merte kimondani.

Az edző visszaküldött minket, hogy vegyük fel a cipőnket, aztán leordított minket, hogy mi tartott olyan sokáig. Büntetésképpen futnunk kellett néhány kört a holdfényben. Jó sokáig futottunk, aztán be kellett mennünk a tornaterembe...

tovább /4.rész/