12. forduló: Lakitelek – Városföld 1:0 (1:0)
2009.02.11. 18:20
A támogató hátterét tekintve a mezőnyben az egyik, ha nem a legjobb helyzetben lévő ellenfelét fogadta a hazai együttes. A harmadosztályból idén feljutott vendégek olyan erősítéseket hajtottak végre, hogy a jelenlegi listavezetőt otthonában is képesek voltak két vállra fektetni. Aki a körülményeket ismerte tudta, hogy nem ígérkezett könnyűnek ez a mérkőzés. Igaza van Ézsiás Gábor edzőnek, amikor szakvezető társai többségének véleményét osztva azt mondja: mindig az a legjobb csapat, amelyik éppen pályára lép.
Ezúttal a középpályára Mata József kiesése miatt bekerült Fazekas Zoltán volt, aki eredményességével is bizonyítani tudott, győztes gólt szerzett csapatának.
Lakiteleki helyzet vezette be a mérkőzést, egy baloldali támadást követően Kovács Péternek azonban nem sikerült eltalálnia a kaput. Az ellenfél részéről volt egy még kevésbé veszélyes kísérlet, majd több hazai támadás, elsősorban a jobboldalon. Magyar Péter is többször elhúzott a szélen, ám beadásai nem találták a társakat. Verebélyi Gábornak viszont kétszer is sikerült úgy bejátszania a labdát, hogy gólveszélyt teremtett. Előbb a hosszú saroknál Kovács Péter lőtt, majd Fazekas Zoltán fejelt óriási helyzetben mellé. Aztán az utóbbi játékosnak nem sok időre volt szükség, hogy a kapuba találjon. Oláh Dániel jobbról szögletet adott be. A labdára Fazekas Zoltán robbant be a rövid saroknál és a meglepett védő előtt könyörtelenül a kapuba vágta. (1:0)
Nem sokkal később Fórizs Istvánt szerelték az utolsó pillanatban, majd a másik oldalon balról közelről, leadott lövés útjába állt bele jól a hazai kapus. A vendégeknek volt nagyon jó helyzetben egy tizennyolc méterre a kaputól megítélt szabadrúgása is, az egyébként jó rúgótechnikával megáldott vendégjátékos azonban veszélytelenül fölé lőtt. Majd volt még egy nagyon veszélyes helyzetük, amelyet önfeláldozóan Tóth Sándornak sikerült az utolsó pillanatban a gólvonal előtt tisztáznia. A hazai csapat harmadik óriási lehetősége előtt Fórizs István négy-öt csellel igyekezett magát tisztára játszani, de még mindig volt védő, aki útjában állt. Oldalra játszott Kovács Péter elé, aki nagy igyekezetében tisztán szemből mintegy tizennégy méterre a kaputól egyből lőni akart, de a labda lecsúszott a lábáról.
A második játékrészben az egyébként is lendületes vendégtámadások tovább fokozódtak. Többször előfordult, hogy az előre vagy keresztbe adott labda a hazai kapusnál kötött ki, mert sem védőnek, sem támadónak nem sikerült beleérnie. Körtvélyesi Ödönnek többször kellett merészen kifutni, kivetődni is. Egy lövésnél aztán szinte minden tudására szükség volt, végül bravúrral sikerült mentenie. A legnagyobb helyzet ebben a játékrészben is a hazai csapat előtt adódott. Fórizs István játszotta tisztára magát, ám a tőle megszokott rutinos megoldás helyett közelről a kapusba lőtt. A támadónak volt még egy közeli lövése, ami éppen, hogy elkerülte a kaput. Verebélyi Gábor még próbálta elérni de a labda kicsúszott a hosszú saroknál. A nyurga hazai támadónak akadt egy másik lehetősége is. Egy baloldali beívelésnél közel a kapuhoz a hosszú oldalon ment fel, ám olyan erővel fejelt maga elé, hogy a labda átpattant a kapu fölött. Az utolsó pillanatokban is volt egy biztató hazai helyzet, de a jobboldali remek keresztlabda a közben beállt Budai János feje előtt elszállt.
A mérkőzés végül az első játékrészben szerzett találattal dőlt el a hazai csapat javára. Szinte biztos, hogy ezzel egyik legjobb ellenfelét fektette két vállra a lakiteleki gárda. Ezúttal talán azt is el lehet mondani, hogy ez az eredmény nem alakulhatott volna ki, ha a hazai kapus nem állja olyan sikeresen a kapuját ért támadásokat.
Az ifjúságiak mérkőzésén Lakitelek – Városföld 6:0
A hazai fiatalok ezúttal is biztosan győzték le szerényebb képességű ellenfelüket. A vendégek edzője egy-két egészen fiatal, serdülő korú játékosnak is lehetőséget adott. A találatok száma akár kétszámjegyű is lehetett volna, mert a helyzetek fele, a sok lőtt gól ellenére még így is kimaradt. A lakiteleki fiatalok ezzel a győzelmükkel egyre biztosabban állnak dobogós helyen. A lőtt góljaik száma kimagasló, ugyanakkor a kapott gólok száma is viszonylag magas. Reméljük nem ez utóbbi fogja eldönteni az őszi szezonban elért végső helyezést.
Terjéki Ferenc
|