- Mi történt? – kérdezte zaklatottan, mikor beért a szobába.

- N-nem ébred fel… Nem tudom m-mi történt – dadogtam a sírás szélén állva.

Tom tekintete ekkor a szoba sarkában álló Johnnyra siklott. Gyanúsan méregette, neki is feltűnt a pimasz vigyora. Lassú léptekkel elindult felé. Míg én kétségbeesetten kapaszkodtam Billbe, Tom fenyegető pillantással megállt Johnny előtt.

- Mit csináltál vele?

- Mert szerinted majd el is mondom? – vigyorgott továbbra is Johnny.

Tom erre megajándékozta egy jobbegyenessel.

- Beszélj!

Johnny továbbra sem mondott semmit. Tom ezért ismét bemosott neki.

- Tom! – Bill elengedett, majd Tomhoz lépett és a vállára tette a kezét. – Nyugi! Ezzel nem oldunk meg semmit. Próbáljunk tiszta fejjel gondolkozni!

- Igazad van – sóhajtott fel Tom. A falnak lökte a vérző orrú Johnnyt, majd Tamcsi ágyához lépett.

Végigsimított az arcán – gyengédsége még Billt is meglepte. Aztán hozzánk fordult:

- Tehát… Csak annyi történt, hogy nem ébredt fel? Semmi más?

- Igen – bólintottam.

- Hm… Láttam már ilyet. Ez csakis valami drog vagy más szer hatása lehet.

- De hát Tamcsi nem... – habogtam.

- Senki nem mondta, hogy önszántából. Talán valaki beletette az italába – morogta Bill jelentőségteljes pillantást vetve Johnnyra.

Johnny nézéséből egyértelműen ki lehetett venni, hogy Bill eltalálta. Villámló szemekkel indultam el felé. Bill el akarta kapni a kezemet, hogy visszatartson, de őt Tom tartotta vissza – felvont szemöldökkel, vigyorogva intett felém a fejével.

- Te utolsó mocskos állat – mentem oda hozzá nem titkolva idegességemet. – Nem volt neked elég, hogy rám kattantál? Most áttértél rá?

- Ne reménykedj, te kis szűzkurva! – ragadta meg a karomat. – Úgyis az enyém leszel először.

Billék már éppen ugrottak volna, de a nevetésem félbeszakította őket.

- Ó, Johnny, ha tudnád!

Erre már az ikreknek is leesett a tantusz. Mindketten szélesen elvigyorodtak.

- Mit kéne tudnom? – ráncolta a szemöldökét Johnny.

- Kérdezd meg Bill ágyát, mi történt rajta kb. 3 évvel ezelőtt!?

Johnny eltátotta a száját, én pedig elégedetten Billhez sétáltam.

Azonban egy perccel később Tamcsi fölült az ágyában.

- Tamcsi! – sikoltottam fel, majd rávetettem magam.

- Hééé… Mi van itt? – kérdezte álmatag hangon (alólam).

- Te nem is emlékszel semmire? – lepődött meg Tom.

Tamcsi erre odakapta a fejét és elkerekedett szemmel bámult Tomra.

- Te…?

Bill jelentőségteljesen rám nézett, mire én lemásztam Tamcsiról. Johnnyt is kirángattuk a szobából, majd bezártuk az ajtót – kettesben hagytuk őket.

- Te is nyugodtan kimehetsz – fordult el Tamcsi.

- Nem fogok.

Tom közelebb lépett és leült Tamcsi mellé. A lány ösztönösen arrébb akart húzódni, de Tom átkarolta a derekát és csak még közelebb húzta magához.

- Miért csinálod ezt, Tom? – kérdezte Tamcsi halkan.

- Mert szeretlek – csókolt bele a fiú Tamcsi nyakába.

- Ne csináld már Tom! – Tamcsi ellökte magától Tomot. – Ne tévessz össze a kis kurváiddal! Én nem vagyok vevő ilyenekre!

- Tudom. És nem is akarom – Tom egyre közelebb húzódott Tamcsihoz. A lány már teljesen neki volt préselve az ágy támlájának. – Tudom, hogy mindig is megőrültél értem…

Tom lágy hangon duruzsolt Tamcsi fülébe. Majd megragadta a lány kezeit, az ágyhoz szorította. Tamcsi minden ellenkezése ellenére egy pillanat múlva már rá is tapasztotta ajkait az övéire.

Bill közben szinte lelökdöste Johnnyt a lépcsőn.

- Remélem semmit nem csináltál vele, te disznó – morogtam.

- Ugyan már! Megmozdulni sem tudott, totál használhatatlan volt. Túl sok anyagot tettem bele.

- Szánalmas... – kezdtem, de Bill befogta a számat.

- Csak nyugodtan – mosolygott rám. Aztán Johnnyhoz fordult. – Mikor megy a géped?

- Még nincs jegyem vissza.

- Remek. Akkor a holnapi első gépre rendelheted is a jegyet. Szia!

Azzal Bill Johnny orrára csapta a bejárati ajtót.

- Ó, de gonosz vagy, aaannyira imádlak! – nevettem.

- Hm, akkor gyere csak – vigyorodott el Bill, majd hirtelen az ölébe kapott és rohanni kezdett.

Meg sem állt a szobámig, ahol letett az ágyra és mellém feküdt. Közelebb másztam hozzá és a mellkasára hajtottam a fejem.

- Még mindig ugyanolyan babaillatod van – mosolygott Bill, és magához szorított.

Fölmosolyogtam rá és megpusziltam a szája alatt lévő anyajegyet.

- Egyébként tartozol még nekem egy magyarázattal.

- Magyarázattal?

- Ühüm. Hogyhogy ti is pont ugyanakkor jöttetek ide? – mosolyodtam el.

- Hááát… Tamcsival szervezkedtünk. És Davidtől kaptunk egy hónap szünetet – vigyorgott. Aztán bociszemekkel nézett rám. – Talán baj?

- Jaj, dehogy! Úgy örülök, hogy visszakaptalak – bújtam hozzá.

Bill mosolyogva szorított magához.

- Szeretlek.

- Én jobban – mosolyogtam. – Szerinted mit csinálnak most Tamcsiék?

- Lehet, hogy nem akarom tudni – nevetett fel Bill.

Fordított a helyzeten, letepert az ágyra és rám feküdt.

- De én tudni akarom!

- Vagy már 18 éves? – gonoszkodott.

Én erre finoman megharaptam az alsó ajkát.

- Talán.

- Hát testileg már biztos vagy... – mért végig.

- Naaa! – húztam fel a szemöldököm. Aztán nevetve megcsókoltam. – Perverz disznó.

Tamcsi ellenállása hiábavaló volt. A vágy pár perc után őt is magával ragadta, és egy kicsit kinyitotta a száját, hogy Tom átcsúsztathassa a nyelvét. A fiú nem sokat késlekedett. Nyelvük heves játékba kezdett, miközben Tom elengedte a lány kezeit – Tamcsi így a nyakát átölelve húzta közelebb magához.

- Ne, Tohm... – tolta el magától zihálva.

- Miért ne? – nyalta meg a száját Tom.

- Mert én nem leszek a kurvád.

- De mondtam, hogy nem is akarom – mondta Tom gyengéden. – Kicsim…

- Ne hívj így! – pattant ki az ágyból Tamcsi.

Érezte, hogy szemébe könnyek gyűlnek. Túl sok rossz emlék fűzte Tomhoz. Azok után, amik néhány éve köztük történtek, óriási szenvedés volt Tomról hallani. Főleg a nőügyeiről. Tamcsit a hányinger kerülgette valahányszor belegondolt mindebbe. És egy valami biztos volt: ezeket nem fogja egykönnyen megbocsátani. Elfelejteni pedig soha.

- Tamcsi...

A lány derekára két meleg kéz fonódott gyengéden. Tamcsi megfordult és mélyen Tom barna szemeibe fúrta a tekintetét.

- Tom… Most kérlek, hagyj magamra…

- Egy feltétellel.

- Mondd.

- Felhívsz majd? Ugye… ugye nem utálsz? – nézett Tom kétségbeesetten.

- Fel foglak hívni – bólintott rá Tamcsi.

- Köszönöm.

Tom lehajolt és egy hosszú csókot nyomott Tamcsi ajkaira. Aztán megfordult és lassan kisétált a szobából. Amint becsukódott mögötte az ajtó Tamcsi beesett az ágyába és halkan sírva szorította magához a takarónak annak a részét, ahol Tom az imént feküdt.

Tom lassan lesétált a lépcsőn és a bejárati ajtó felé vette az irányt. Ott azonban majdnem egyenesen belénk ütközött.

Éppen Bill nyakán csimpaszkodtam és próbáltam visszatartani attól, hogy elmenjen, mikor észrevettük Tomot.

- Ó, elnézést, szerelmesek – vigyorodott el.

- El van nézve – nevettem.

- Na, kincsem, most már tényleg haza kell mennem. Már társaságom is lesz – nézett vissza rám Bill.

- Jól van, jól van…

- Szeretlek – mosolygott, majd adott egy forró, hosszú csókot.

- Én is – mosolyogtam vissza. – Sziasztok!

Az ikrek elindultak haza, én pedig föl a lépcsőn.

Tom szemében szomorúságot láttam, így Tamcsi szobájába mentem. Nem lepett meg, hogy az ágyon fekve sír. Egy szó nélkül odamentem hozzá, mire ő a nyakamba borulva zokogta ki magát.