7. rész:

Sötét, borongós hétköznap délután van. Szomorú, szürke felhők gyülekeznek az égen, néha dörög is. Nem sok kell már ahhoz, hogy aláhulljanak az első esőcseppek. Kinn ülök az intézet kertjében és várom, hogy elborítson a langyos tavaszi zápor, hátha tisztára mossa kavargó, zavaros gondolataimat. Bűntudat, szomorúság, kíváncsiság és düh egyvelege emészt, én pedig egyszerűen nem bírom már. Úgy érzem menten felrobbanok.

-         Hát mit ne mondjak szépen elintézted Davidot. Teljesen kiborult miattad. – szólalt meg mögöttem egy ismerős hang

-         Ez az! Még úgysem éreztem magam elég szarul! Már csak te hiányoztál!

-         Lizy! Próbálj már meg végighallgatni, csak egyszer, légy szíves! –Tom

-         Mit akarsz? – fordultam felé

-         Gyere velem!

-         Hova?- kérdeztem felháborodottan

-         Davidhoz! Kérlek! Tudom, hogy téged is bánt a dolog. Beszéljétek meg!

-         Ja akkor most nem azért jöttél, hogy felszedj? – néztem rá szúrósan

-         Mégis mit gondoltál kislány?- jött felém- Én nem csupán felszedni akarlak! Én azt akarom, hogy az enyém legyél! – mélyen belenézett a szemeimbe

-         Aha. - a teljes passzivitást választottam stratégiámul, hátha akkor hamarabb békén hagy

-         Lizy! Nem viccelek!

-         Ok.

-         Lizy!- emelte fel a hangját- Hányszor mondjam még el?! Kellesz, érted? – erősen megszorította a karom.

-         Nem tudom mit érzek, érted? – keltem ki magamból, erre ő egy picit összerezzent

-         Hé, nyugodj meg, ne haragudj rám!- ölelt magához.

-         Itt van David… nem tudom mit kellene tennem, fogalmam sincs.- a mellkasába fúrtam a fejem és panaszosat sóhajtottam- Aztán meg te…- bújtam még jobban hozzá, bár magam sem tudtam miért, egyszerűen csak jól esett és szükségem volt rá.

-         Én? – kérdezte meglepetten- Én miért jelentek neked problémát? – közben finoman simogatta a hajam

-         Mert nem is ismerlek és idejössz és azt mondod, hogy tetszem neked, ami teljesen abszurd, mert alig találkoztunk még és én nem is akarok tetszeni neked, de amit még jobban nem akarok, az az, hogy én is ezt érezzem irántad…Mert én igazán próbálom magam meggyőzni arról, hogy nem érzek semmit, de nem megy. Nem akarom ezt érezni!

Erre Tom hangosan felnevetett, mire én sértődött tekintettel néztem rá.

-         Ne haragudj cicám, de ezen muszáj volt nevetnem! Édes vagy, tudod?- kérdezte, miközben két tenyerét az arcomhoz csúsztatta.- Miért nem akarod ezt érezni?

-         Mert én félek. – mondtam halkan, de őszintén

-         Mitől félsz?- tette fel az újabb kérdést az arcomat simogatva

-         Tőled.

-         Megértelek.- kedvesen nézett rám- De tudod mit? Be fogom bizonyítani, hogy megbízhatsz bennem, ok?

-         Megpróbálhatjuk.- mosolyogtam

-         Akkor, jóban vagyunk? – eleresztett egy vigyort

-         Igen.- nevettem

-         Szóval már nem fogsz többet kiabálni velem?

-         Hacsak nem csinálsz valami olyat…- néztem rá fenyegetően

-         Húha. Nem lesz egyszerű dolgom… - szisszent fel Tom- Nagyon szigorú vagy ám. – ekkor újra elnevette magát

-         Hát, óvatos vagyok.

-         Jól teszed. Akkor egyelőre barátok?

-         Ok. Abból még nem lehet nagy baj.

-         Jézusom… ilyen csajt sem pipáltam még…

-         Most meg mi van?- röhögtem

-         Más lányok rögtön a nyakamba ugranak, nálad meg még egy mosolyt is csak szenvedések árán lehet kicsikarni! Elképesztő vagy. Ezért tetszel.- kacsintott

-         Hát, meg kell szoknod. Ilyen vagyok. Majd én is igyekszem megszokni a nyomulós stílusod. – erre felkacagtam

-         Hé!- meglökött

-         Na mi van?

-         Véged! – vigyorgott

Erre nem mondtam semmit csak elkezdtem szaladni. Mint két hülyegyerek, kergetőztünk az udvaron. Tom nagyon gyorsan tud futni, hamar utolért és elkapott. Lerántott a földre és elkezdett csikizni, aminek az lett az eredménye, hogy a fél város az én nevetésemtől visszhangzott.

-         Tohooommm, fejezd beeeee, meghalok!

-         Ne hagyd abba Tom, kínozd még!- szólalt meg derűsen Richie a hátunk mögött

-         Oh, hello! Hát te?- kérdezte Tom, miközben abbahagyta a csiklandozást

-         Hallottam ezt a nagy kacarászást és muszáj volt megnéznem mi az oka- mosolygott- Látom békét kötöttetek- tette hozzá

-         Igen. Lizy nagyon kegyes volt és megengedte, hogy a barátja legyek- nevetett Tom

-         De most nem?- kérdeztem- Elég hamar belementem, szerencséd volt!- mondtam, miközben felálltam a földről és lesöpörtem magamról a rám tapadt leveleket

-         Elég hamar? – tátotta el a száját Tom- Hát azt azért nem mondanám…

-         Türelmetlen vagy.- röhögtem

-         Akkor most már nem fogjuk minden délután azt hallgatni, hogy mekkora bunkó ez a rasztás gyerek? – vigyorgott Richie

-         Psssszt! – néztem csúnyán Richiere

-         Hogy mi? Na várj csak, te minden délután rólam beszélsz? Hm, ez jelent valamit – húzta ki magát büszkén

-         Azt, hogy felidegesítettél a piszkálódásoddal. – jelentettem ki tárgyilagos hangon

-         Ja igen. De semmi többet nem. - vigyorgott

-         Nem. Ne reménykedj Kaulitz. Barátságban egyeztünk meg.

-         Ilyenkor mindig ilyen dacos?- fordult Tom Richiehez, aki jókedvűen hallgatta a beszélgetésünket

-         Aha. Elég nehéz eset. De ha kitartó vagy talán beadja a derekát. Nem lesz könnyű dolgod. Főleg, hogy David sincs elragadtatva attól, hogy Lizyre nyomulsz.

-         Hú, tudom. Megkaptam tőle a magamét.- nevetett- Nem baj. Nekem így is megéri.- aztán rám nézett én meg fülig elpirultam

-         Na most aztán rendesen zavarba hoztad. Vigyázz mert ilyenkor mérges szokott lenni. – tanácsolta Tomnak Richie és a két fiú kajánul elvigyorodott

-         Nem szállnátok le rólam?- csattantam fel

-         Én megmondtam.- jelentette ki bölcsen Richie

-         Úristen, meg vagyok áldva idiótákkal rendesen.- puffogtam az orrom alatt, miközben elindultam befelé a kis ösvényen keresztül, magukra hagyva a srácokat.

-         Hova mész Lizy?- kérdezte pimasz mosollyal az arcán Tom

-         El. Pihenni. Egyedül lenni.

-         Holnap is meglátogathatlak?- kiabálta utánam

-         Meg.– mondtam komoly hanglejtéssel, de valójában nagyon boldog voltam…