|
A testvérét kereste a kihalt utcákon, de mégsem őt látta meg. Helyette egy lányt, hosszú vörös hajjal, és macska zöld szemmel. Mintha a lány is keresett volna valakit...
- Christiiiiin!- kiáltozta, de senki nem felelt neki... a fiú érdeklődve nézte karcsú testét... a lány hirtelen észrevette és megszeppenve állt a sötétségben... a fiú bátorságát elővette... Megjelent arcán az igazi macsós mosoly, és közelebb lépett a lányhoz...
- Szia... látom te is keresel valakit.
- Szia... Igen... De hogy érted, azt hogy én is? Tán... te is?
- Igen... a drága öcsikémet... - majd egy fintort vágott... - Nem láttad?
- De...
- Hol? - kérdezte gyorsan...
- Negyed órája a színpadon... - mondta mosolyogva, és a fiú pofavágásán elnevette magát...
" A kis macska... Édes mégis megtévesztő... És vág az esze... " gondolta a fiú...
- Köszi... Sokat segítettél!
- Szívesen máskor is... Kornélia vagyok!
- Gondolom, tudod a nevem...
- Háát... igen tudom...
- Tényleg, te kit keresel?
- A barátnőmet...
- Mi történt vele?
- Eltűnt... Kiléptem a csarnokból, és mikor hátranéztem már nem volt mögöttem...
- Barna, göndör hajú?
- Igen... De honnan tudod?
- Fehér mintás felső, deszkás cipő, és egy nála jóval nagyobb nadrág?
- Igen! Ő az! Hol láttad? - kérdezte nagy szemekkel... A fiú ekkor vette észre igazi szépségét a lánynak... Belenézett gyönyörű zöld szemébe... Ott meglelte a gyönyört... A csodát...
- Ahm... aaaz öcsémmel... - vakarta fejét...
- Ha bármi baja történik neki, egy haja szála is meggörbül... téged foglak hibáztatni! - mondta fenyegető, mégis játékos tekintettel...
De nézzük csak... Hisz mi is történt negyed órája? Egy csarnok tele tinédzserek ezreivel... egy fiatal banda a színpadon, velük szembe tombol a tömeg... Szinte mindenki extázisban ég, örömkönnyeiket törlik, és kedvencük nevét kiabálja... De a tömegből kitűnik két lány... igaz a tömeggel együtt jól érzik magukat... Még sincsenek olyan állapotban, hogy még egy kis ijesztéssel is sokkos hatást lehetne elérni rajtuk... Legelöl állnak és az énekessel együtt éneklik a dalokat... Szemük csillog, mosolyuk ragyog... Kitűnnek a tömegből... Mégis csak egy személy leli meg őket a színpadon... a fekete hajú festett srác... Kezében nincs más hangszer csak a mikrofon mit már profi módon, használ... Hangja kihalhatatlan, és aki egyszer meghallja, vagy örökké gyűlöli, vagy örökké rabja marad... Meglátta a két lányt, és rájuk mosolygott... de ők mégsem sikították el magukat... ők mégsem estek össze... Ők mégsem sírták el magukat... Csak mosolyogtak tovább... Élvezték a pillanatot...
A lány és a fiú együtt folytatták útjukat... a fiú kíváncsian lépkedett a lány után... a lány tudta hová megy... Hogy akit keres, hol lehet... és igaza lett... a közeli kis játszónak a hintájában üldögélt egyedül... Lábával lassan ringatta magát... Egy zsepit tartott kezében, és nézte a holdat... a csillagokat... a szellő óvatosan meglibbentette haját... Hátra nézett és észrevette a két alakot... Nem törődött velük... a fiú óvatosan lépett hozzá... Kezét lassan a vállára tette... majd megkérdezte...
- Hol van? - suttogta halkan...
- Visszament a csarnokba... - kapta a választ... A fiú a lányra nézett...
- Én akkor visszamegyek és megkeresem... Tessék itt a számom... - átnyújtott egy kis cetlit neki... Majd távozott... Eltűnt a sötétségben... a lány még utána nézett majd közelebb lépett barátnőjéhez... Leguggolt elé, majd átölelte... Tudta mi történt... hisz ő mindent tud ami a másikkal történik... Csak ránézett az emberre és tudta mit kell tennie... Felállt és kezét nyújtotta...
- Gyere... - suttogta... Majd kézen fogva eltűntek a sűrű bokorban...
A fiú nem ment el... Egy közeli fa mögé elbújt és onnan nézte őket... nem értette mi is történhetett magával... Csak néhány perc volt... Egy aprócska villanás a fejében... Mégis úgy érezte... Egész élete megváltozott hirtelen... Lassan elindult a csarnokhoz, és igaza lett az ismeretlennek... Testvére kint állt és hevesen szívta cigarettáját... Elnyomta a csikket, majd bement... Pedig észre vette keresőjét... De nem ment hozzá... Nem mondott semmit...
A másnapi koncert ugyanolyanra sikeredett, mint az előző napi... Hogy miért is? A két lány megint az elsősorban volt... De az énekes... Nem szomorú volt... Pont hogy miattuk sikerült az egész... Hisz még a kezdet előtt tíz perccel Bill görcsösen tördelte az ujjait... a koncert után a két lány sietett hogy még a fiúk előtt elmehessenek... De az énekes elkapta a barna hajút, és elvitte... Persze a vörös hajú nem vette észre megint... És újra meglelte a fiút... De már nem volt vissza... a fiú megszólította...
- Szia...
- Szia... - mondta és elindult a bokrok felé... De a fiú őt is elkapta... Maga elé rántotta és szorosan megfogta derekát...
- Miért teszed ezt velem? És mégis... Hova menekülsz? - kérdezte... A lányt rabul ejtette szemével...
- Én nem teszek veled semmit... amit érzel, vagy gondolsz az a sors műve... és nem menekülök... Inkább te menekülsz... Mert kérdéseidre nem kapsz választ... Hát én kimondom... Igen...mindegyik kérdésedre ez a válasz...a szerelem... - mondta, és kiszabadulva a fiú karjaiból eltűnt a sötétségben a fák mögött...
- Engedj el... Kérlek... - mondta a lány...
- Nem engedlek el... Nem hagysz el újra... Úgy, mint tegnap...
- De nem érted? Hiába érzed azt, amit én... Nem lehet... A sors közénk áll... - mondta angyali tekintettel... Nem mondhatta el az igazat... Hogy ők mások, mint a fiúk...
- De ha ugyanazt érezzük... Akkor miért nem? A sors akarta így akkor miért állna közénk?
A lány erre már nem válaszolt... Csak nézte a fiút... A fiú a tekintettől ellágyult... Kezeit levette róla... Gyengéden végig simította a lányt... A lány ebbe beleremegett, és mikor látta hogy a fiú ajkai vészesen közelednek elrohant... És úgy, mint társa... Eltűnt a sötétségben a fák között...
Másnap a fiúk még maradtak a városban. Mind a kettő egész nap a két lányra gondol, nem bírták kiverni a fejükből annyira, elbűvölték őket. Az éjjel mind a kettő kiszökött mégis máshova mentek. A rasta hajú a csarnok felé vette az irányt, a fekete hajú pedig a kisjátszóra ment.
Sebesen lépkedett a szél belekapott nagy ruházatába, és hosszú tincses hajába oda ment ahol a lányt látta utoljára felnézett a csillagokra, és úgy érezte, figyeli valaki körbe tekintett de egy lelket nem látott az utcán majd néhány faágreccsenés, és két fa közül megjelent a lány
- Hogy kerülsz te ide? kérdezte meglepve a fiú
- Hát nem te jöttél hozzám?
A fiú lesütötte a szemét
- De igen de hogyan és miért?
- Most ne kérdezősködj - mondta és gyengéden megsimította a fiú arcát- Csak élj a pillanatnak - mondta és gyengéden megcsókolta a fiút megszűnt körülöttük a világ a csarnok, a ház, a bokor, a fa, az ég minden a gondolatok mik eddig fejükben cikáztak elszálltak
A fiú csendesen üldögélt a hintában és lábával gyengéden hajtotta magát nagyot sóhajtott majd a hinta láncának dőlt és úgy bámulta tovább a földet ekkor a bokorból egy alak lépett elő a fiú feltekintett felugrott a hintából és az alakhoz rohant gyorsan megölelte
- Úgy hiányoztál - mondta suttogva
- Te is nekem - mondta a lány - Ezért is jöttem el hozzádâ026
A fiú elengedte a lányt a lány lesütött szemmel néhányat hátra lépett
- Figyelj Bill ez így nem mehet tovább
A fiú meghökkent
- De miért? kérdezte és a könnycseppek már sorban álltak szeme sarkában
- Mert én nem ide tartozom nekem máshol van az otthonom - mondta a lány, és a csillagokkal teli égre tekintett
A fiúban akkor tisztázódott az egész nem hiába jelent meg oly hirtelen nem hiába varázsolta el az első perctől fogva mindig is az ő angyali tekintete volt fejében és az sem hiába
- Tehát ha angyalnak gondoltalak akkor nem képletesen kéne értelmeznem mert te tényleg egy földre szállt angyal vagy
- Igen úgy ahogy mondod de ezt a testvéred nem tudja, hogy akit annyira szeret ő is egy angyal
- Akit a testvérem SZERET? kérdezi kikerekedett szemekkel a lány édes angyali hangon elnevette magát
- Igen tudod ő is szerelmes lett
- Hát akkor ezért viselkedett annyira furcsán - gondolkodott el a lány a hintába ült, és a csillagokat bámulta
A fiú mellé ült
- Hiányzik?
A lány csak lehajtotta fejét
- Tudod az érzéseim két helyre húzódnak oda az örök boldogsághoz és ide hozzád melléd az örök szeretethez
A fiú csodálva tekintett a lányra felállt és kihúzta a lányt a hintából szorosan magához húzta, és megcsókolta
A csók végén Tom értetlenül tekintett a lányra
- Mi a baj? kérdezte gyengéd hangon a fiú még ebbe is beleborzongott
- Tudod életemben nem éreztem még ennyire jól magam egy lánnyal
A lány elmosolyodott egy tincset tűrt a füle mögé
- Üdvözöllek Tom a szerelmesek világában - mondta nevetve
A fiú akaratlanul elmosolyodott megsimította a lány arcát majd újra megcsókolta telhetetlenség uralkodott rajta egy legyőzhetetlen vágy és egy furcsa gondolat
Nincs tovább ezt hajtogatta magában nem értette, mégis mindent akart abban a pillanatban
- Ne legyél annyira kapzsi - mondta a lány mosolyogva
- Jó hagyok későbbre - mondta ő is mosolyogva
- Később? kérdezte komoly arccal a lány - Tom nincs már később
- Ezt hogy érted?
A lány a fiú szemébe nézett kiakarta mondani amit már nem bír tartogatni de nem akarta megbántani a fiú érzéseit egy leckét akart neki adni hogy csakis szerelemből beszéljen egy lánnyal kit ágyába visz, és ne csak puszta vágyból
- Tom ezt nehéz elmondani tudod nem értenéd meg hirtelen de egyre kérlek szeress, szeress és szeress! De ne a vágyat keresd.hanem a tüzet mely mindig lángba hoz és sohasem alszik ki
- De ezt a tüzet találtam meg benned
- Nem Tom én csak egy aprócska kis szikra voltam hogy megmutassam a helyes utat hogy vezesselek tovább a gondolatodban- mondta a lány még egy utolsó csókot lehelt a megszeppent fiú ajkára, majd eltűnt a bokrok között a fiú utána rohant bemászott a bokorba majd a kis játszóra került hol testvére mosolyogva ült a hintába
- Bill! Hova tűnt?
- Ki?
- Kornélia! A lány kit annyira szerettem! Nem túl magas, vörös hajú
Bill elmosolyodott rájött kit is keres testvére
- Ő már elment
- De hova?
A fiú válaszul az égre tekintett
- Oda - suttogta
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Menü 