31. rész:

-          Hol van Bill? – nyöszörögtem félálomban.

-          Szia hercegnőm! Kinn van a folyosón, szóljak neki?- Tom

-          Igen.

-          Rendben.

Fél perc sem telt el s megjelent Bill az ágyam mellett.

-          Szia kicsim! Az előbb beszéltem az orvossal, azt mondta jól reagál a szervezeted a gyógyszerekre, pár nap és hazavihetünk! Nagyon megijesztettél.

-          Ne haragudj. Most beszélnem kell veled.

-          Miről szeretnél beszélni?

-          Vigyél haza innen kérlek. Most. Nem jó itt.

-          Jaj, Angie drágám, nem lehet. Még maradnod kell egy darabig, infúzióra van szükséged!

-          Nem, haza kell mennem…

-          Angie…

-          Ne Angie-zz itt nekem! Nem hallottad mit mondtam?!

-          De igen, de…

-          Na jó, húzz el innen! Azt hittem rád számíthatok!

-          De…

-          Nem érdekel. Menj ki!

-          Jó…- mondta csalódottan és kiment. Rosszul esett neki, hogy ilyen durván válaszoltam.

Az elkövetkezendő néhány napban sem változott semmi. Depressziós voltam és ellenséges. Senki nem mert szólni érte, legfőképpen Tom nem. Egyik éjjel rosszat álmodtam és felriadtam. „Daniel, félek, gyere ide kérlek!” – mondtam magamban, és tudtam, hogy Dan érezni fogja,  hogy üzentem. Így lett. Éjszaka ide, vagy oda, azonnal a kórházba rohant.

-          Édesem!- törte rám az ajtót- Mi a baj?

-          Vigyél haza!- szipogtam.

-          Rendben.- tudta, hogy hiába is ellenkezne.

Beszélt az ügyeletes orvossal, alaposan lefizette és így végül elengedett. Arra hivatkozott, hogy amúgy is hazaengednének másnap. Dan óvatosan az autóhoz kísért és besegített.

-          Most mi lesz?- kérdezte Daniel. Értettem mire gondol, hiszen szavak nélkül is értjük egymást.

-          Nem tudom.

-          Hogyan akarod csinálni?

-          Már nem számít.

-          Utálom, hogy feladod, tudod?

-          Igen. És azt is tudom, hogy miattad muszáj leszek végigcsinálni.

-          Reméltem, hogy ezzel tisztában vagy.- nézett rám keményen.

Egy kívülálló egész biztos, hogy nem értette volna meg, hogy miről beszélünk. Daniel arról beszélt, hogy hogyan akarok túllépni mindenen. Haragudott rám, amiért itt hagytam volna őt. Éreztem. Nem mondta, de éreztette velem. Nem tudná nem éreztetni… Én nem sokat tettem érte, hogy megbocsásson. Az egész olyan furcsa volt. Nem tudom mit éreztem. Vagyis nem tudom, hogy éreztem-e egyáltalán valamit. Csak üres tekintettel néztem a jövőbe. Amikor hazaértünk történt velem valami. Nem tudom mi lehetett az. Nem is gondolkodtam csak bementem Tomhoz. Nem ébredt fel. Befeküdtem mellé, szorosan hozzáhúzódtam. Beszívtam az illatát, az ajkammal finoman végig simítottam az arcát. Ekkor feleszmélt, rám nézett és már nyitotta volna a száját, hogy mondjon valamit, de megcsókoltam. Ő lágyan, érzékien akart csókolni de én vadul téptem a száját. Nem értette, igazából én sem… Közben elindultam a kezeimmel lefelé. Éreztem, hogy le akar állítani, nem azért, mert nem jó neki, amit csinálok, hanem azért mert fogalma sincs miért csinálom. Nem hagytam, hogy közbe szóljon. Kezem már a boxerében járt, teljesen felizgattam, mikor hozzáértem felnyögött. Nem szokta meg, hogy ennyire szenvedélyes vagyok. Addig csókoltam és kényeztettem amíg megadta magát. Már nem próbált ellenállni. Végigharapdáltam a mellkasát, majd lejjebb csúsztam és a számmal folytattam azt, amit a kezemmel kezdtem el. Nem is ismertem magamra, részemről semmi érzelem nem volt benne, az egész inkább egy pornójelentre hasonlított. Más volt, mint eddig. Tomot ez nagyon feltüzelte. Néha egy- egy pillanatra abbahagytam, játszottam vele.

-          Ahhh, Angie… ne, ne hagyd abba…

Hihetetlenül begerjedtünk mindketten. Tom már az első percben el tudott volna menni, de igyekezett visszatartani a dolgot. Majd hirtelen eltolt magától és óvatosan felhúzott. Aztán finoman elkezdett csókolgatni.

-          Tom… ah…ne húzd az időt, csináld már! Nem gyengédségre van szükségem, megértetted?

Hogy nyomatékot adjak a szavaimnak, erősen belekarmoltam Tomba. Felszisszent, rendesen fájhatott neki, egy pillanatig gyilkos tekintettel nézett rám. Aztán nem vacakolt többet, berakta és erősen nyomni kezdte, közben nagyokat nyögött. Már nem volt messze az orgazmustól, de még tudta húzni egy kicsit.

Gyorsabban, ahhh kérlek!- mondtam, majd minden erejét beleadva még tempósabban kezdte csinálni. Utólag belegondolva nem is értem, hogy nem fájhatott nekem, de tényleg jó volt. Felkönyököltem, s ő felettem tette a dolgát. Néha olyanokat nyögtünk, hogy szinte beleremegett a szoba. Aztán alig pár perc múlva életünk legintenzívebb orgazmusát éltük át. Tom megszorította a csípőm és a nyakamba fúrta a fejét én pedig erősen belékapaszkodtam. Sokáig alig tértünk magunkhoz. Majd hátradőltem, Tom pedig rám.

-          Már tudom…-mondtam, mikor kicsit kilihegtem magam.

-          És?- nézett rám kérdőn.

-          Szeretlek.

Erre elmosolyodott, majd lágyan megcsókolt.

-          Szóval ez kellett? – kérdezte

-          Azt hiszem.

-          Miért csináltad?

-          Mert? Nem szabad?

-          De… de nem így…

-          Mert?

-          Nem tudom. Sosem szoktuk így…

-          De most így esett jól.

-          Ok.

-          Te másra vágytál, igaz?

-          Szerettem volna, ha nem csak a vágyadat, de a szerelmedet is érzem. – ettől a mondatától teljesen zavarba jött.

-          Ne haragudj.

-          Nem… én nem. Jó volt. – mosolyodott el.

-          Kárpótollak…- súgtam a fülébe, majd finoman végigsimítottam a mellkasát és megcsókoltam. Úgy igazán… szerelmesen. Őt kirázta a hideg. A kezét az arcomra csúsztatta, a másikat gyengéden a derekamra húzta. Hosszú percekig csókolóztunk. Majd:

-          Vigyázni fogok rád! – mondta

-          Tudok vigyázni magamra.

-          Nem tudsz. De én tudok. Nem lesz baj. – mondta, majd szorosan magához húzott és elaludtunk.