Másnap egy kicsit korábban mentem suliba, nem vártam meg az ikreket... Nem volt hozzájuk hangulatom. A suliban találkoztam Lina-val és, mint mindig most is minden szünetben beszélgettünk, meg persze órákon is, de az mindegy... =P Utolsó óra után: - Figyelj... - kezdte Lina - tegnap beszélgettünk Billel... - És? - néztem értetlenül. - És elmeséltem neki... - Ugye nem azt?? - szakítottam félbe. - Öhh, de... - mondta félve - hogy mi volt azon az estén... - De... de miért?? - Mert Bill rákérdezett. - És mostmár Tom is tudja? - Hááát... Nem tudom, mondta, de látszott az arcán, hogy szerinte Bill elmondta Tomnak. - Kösz. Jó barátnő vagy. - De hát én... - Elárultál. - szakítottam félbe újra. - Várj! - kiáltotta utánam, mikor én már a kijárat felé mentem idegesen. Úgy csináltam, mintha meg sem hallottam volna. Csak fogtam a cuccom, és mentem a villamoshoz. - Várj már! Én csak jót akartam. - ért utol Lina. - Kösz, de nem kérek a "jóakarásodból". - majd otthagytam.
Ezután már nem jött utánam, mert látta, hogy most úgysem érhet el semmit. Nagyon kiborultam, igazából nem is az a baj, hogy Tom megtudta, hogy mi volt, báár az is... De az fáj, hogy kibeszéltek Billel. És úgy mondta el ezt az egészet, hogy meg sem kérdezett. Még jó, hogy így utólag szólt... Bill sokkal fontosabb lett neki, mint én, és ezt nem féltékenységből mondom, hanem ez az igazság.
Amikor hazaértem, még nem volt otthon senki, de nem sokkal utánam jött meg Bill, Lina-val. Egyből bejöttek hozzám, és beszélni akartak velem, hogy ne haragudjak rájuk, meg mit tudom én... De elküldtem őket. Nem kiabáltam, meg semmi, de kedves sem voltam. Nem volt kedvem beszélni velük, és ez nyilvánvaló volt nekik is, úgyhogy békén hagytak. Nem kajáltam meg semmi, nem is volt étvágyam, csak tanulni próbáltam, és közben persze gondolkoztam. Mikor már vagy 1 órája ültem a könyveim felett, és rájöttem, hogy semmit sem jegyeztem meg, leborultam az asztalra, és becsuktam a szemem.
***kip-kop*** (kopogtak az ajtómon)
-Menj el!- kiáltottam ki. Ezután már nem kopogott senki, úgyhogy azt gondoltam, hatott az "utasításom". A szemem még mindig csukva volt, így nagyon megilyedtem mikor valaki a vállamra tette a kezét. - Úristen! - kaptam fel a fejem - azt akarod, hogy szívrohamot kapjak?? - Bocsi... - mondta Tom. - Nálad az, hogy menj el, azt jelenti, hogy gyere be? -kérdeztem kicsit ingerülten. - Nem, de gondoltam beszélhetnénk. Én csak értetlenül néztem. Nem értettem, hogy miért akar velem "beszélgetni". - Hallom nincs túl jó kedved mostanában. - guggolt oda mellém. - Semmi közöd hozzá. - De segíthetnék... - nézett rám kedvesen, mint aki tényleg segíteni akar - a tanulással van a baj? - Azzal is... - válaszoltam. - Nem kell olyan komolyan venni azt... - Oké, lehet, hogy te nem tanulsz olyan erősen, de tudod nekem terveim is vannak, és nem akarok kukás lenni. De mit dumálok én itt veled egyáltalán? - és átültem az ágyamra. Tom utánam jött, odaült mellém, és még mindig nem hagyott a kérdéseivel. - De látom, hogy nem csak ez van... Mi a baj? - Semmi. Pontosabban még mindig semmi közöd hozzá. - Figyelj... - nézett mélyen a szemembe - azt hiszem bocsánatot szeretnék kérni. - Azt hiszed? - néztem rá kérdőn. - Jó, akkor... bocsánatot kérek. - De miért is? - Amiért múltkor úgy rádindultam... Akkor még nem tudtam, hogy... - itt abbahagyta, mert nem tudta, hogy tudom-e, hogy ő tudja, hogy mi volt azon az estén az ok. xD - Hogy a volt pasim is így viselkedett? - Igen. - hajtotta le a fejét. - Mostmár mindegy, mert megtetted, hiába nem tudtad, akkor is megtörtént... - Akkor nem bocsátasz meg? Nem szeretném, ha haragban élnénk így egymás mellett. - Oké nem haragszom, de most kérlek menj el. - Várj, ezt most komolyan is gondoltad? Vagy csak úgy mondtad, hogy békén hagyjalak? - Jaaaj. Komolyan gondoltam. - itt legszivesebben mosolyogtam volna rá egyet, és megöleltem volna, de nem szabad... Mit gondol akkor rólam? Hogy egy határozatlan liba vagyok. - Akkor jó. Amúgy most miért haragszol Billre és Lina-ra? Ez volt az a kérdés, amit nem akartam hallani... - Azért annyira nem vagyunk jóban, hogy órákon át beszélgessünk nem gondolod? - Háát, most tehetünk róla, hogy ez megváltozzon. - engedett el egy kaján vigyort. - Már megint kezded? - förmedtem rá. - Jó,jó... Komolyra fordítva a szót, azért haragszol Billre, mert elmondta nekem, amit nem lett volna szabad? - Azt hiszem... - De ez miért baj? Így legalább értem, hogy mi, miért volt aznap. - És így most azt gondolod, hogy bosszút akartam állni a volt pasimon igaz? - Megfordult a fejemben.- Tom, őszintén. - Tudtam... - De már egyáltalán nem gondolom ezt. - simította végig az arcomon a kezét. - sőt. Ekkor hirtelen valami hülye érzés tört rám, és legszívesebben ott helyben megcsókoltam volna vagy valami, de ehelyett felálltam, és csak ezt mondtam Tomnak: - Most légy szíves menj el! - Rendben, de ha szükséged van valamire szólj csak bártan.- ezzel ki is ment.
Hát eléggé összekavarodtam már megint. Egyrészről jól éreztem magam, mert ez egy elég őszinte, és lényegretörő beszélgetés volt, ami után az ember általában jobban érzi magát, de fura is volt, mert úgy tűnt, hogy semmi akadály nincs köztünk, és ez elég furán hangzik... De tegyük fel, ha megcsókoltam volna, vagy lett volna valami, akkor semmi gond nem lett volna belőle. Na jó ez tényleg elég hülyén hangzik, de mostmár nincs az, hogy barátom van, van neki csaja(bár nem tudom, hogy neki van-e...) szóval szabadok vagyunk, és azt csinlunk ami tetszik. De azért mégse akartam, hogy azt higgye, hogy ilyen könnyen megkaphat. Meg nem is ismerjük egymást igazán. Amúgy most jó fejnek tűnt... Nem tudom milyen az igazi arca. De igazából nekem az a Tom is tetszik, aki őszinte, és kedves, meg az is aki olyan rámenős volt... Szóval mindenféleképpen tetszik. xD Oh most beismertem magamnak, hogy tetszik. Amúgy most rájöttem, hogy Mex-et el kell felejtenem. Oké, ezt eddig is tudtam, de ma rájöttem, hogy nincs itt a világvége. Mindenkinek vannak rossz időszkai, de ezután már csak jobb lehet. Most már csak egy dolog zavar, hogy olyan bunkó voltam Lina-val, és hát Billel is... Holnap úgyis szombat, és Lina átjön már délelőtt, mert itt alszik Billnél. uhh tényleg nekem el kéne mennem valahova, mert kettesben szeretnének lenni. Szóval még valami jó kis programot is be kéne szervezni, ami reggelig tart. Lehet, hogy megkérdezem Tomot, hogy mit csinál... Végülis neki sem szabad addig itthon lennie. És most már nem vagyunk rosszban, csak meg kell ismernünk egymást. Úgy érzem, hogy én is bejövök Tomnak, és hát ő is nekem... |