Forgolódtam még egy kicsit, majd elaludtam. Reggel arra
keltem, hogy kopog valaki az ajtón.
- Héj, Cassie... - szólt be Bill halkan az ajtóból.
- Mmmm - kezdtem mocorogni.
- Szerintem ideje felkelned.
- Hány óra? - mondtam iszonyat kómásan.
- 7 lesz 5 perc múlva.
- Úristen - döbbentem le.
- Megvárjalak? - kérdezte Bill kedvesen.
- Dehogy, menj csak! - ültem fel az ágyban.
- Jól vagy? - Bill,agódva - Olyan sápadtnak tűnsz...
- Hát, elég fáradt vagyok. - alig bírtam kimondani, már
vissza is dőltem a pihe-puha ágyikómba.
- Hozok lázmérőt. - és kiment a szobából.
1 perc múlva vissza is jött, és odaadta. Beraktam a hónomalá,
és Bill ránézett a telója kijelzőjére, hogy mérje a 10 percet.
- Szerintem ma nem kéne menned sehova. - javasolta Bill.
- Nem is tudom...
- De én tudom, itthon maradsz, és kész.
- De akkor lemaradok a suliban... És mindjárt itt a kisvizsga,
most mindenki arra készül.
- Majd Lina segít bepótolni a dolgokat...
- Nem tudom... - mondtam még mindig kómásan.
- Kérsz innivalót? Tom reggel főzött teát.
- Hogy Tom főzte?
- Nyugi, nem mérgező, sőt még iható is. - nevetett Bill.
- Jaj nem azért mondtam, csak ne mtudtam, hogy ő olyat is
tud... - csodálkoztam.
- Sok mindent tud - ha akar. Na, de akkor hozok egy pohárral.
- Oké, köszi.
Mire visszajött, már le is telt a 10 perc, így kivettem a
lázmérőt.
- Na, mennyi? - kérdezte Bill, a lázmérőre mutatva.
- Szerintem ez elromlott. - néztem ledöbbenve.
- Mutasd! - vette ki a kezemből.
- Úristen! 38,8 az nagyon sok! Azonnal hozok hideg-vizes
borogatást.
- Ne, majd én elintézem... Elkésel a suliból.
- Nem kések, még van egy csomó időm... Te pedig fel ne kelj
az ágyból!

Igazából, ha akartam se tudtam volna feltápászkodni, úgyhogy
csak feküdtem az ágyamban. Bill hozott nekem borogatást a
homlokomra, és bár félve, de elment a suliba.

- Beszélek Lina-val, hogy miért nem mész suliba, jó? - ajánlotta
fel.
- Oké, köszi.
- Jó legyél! Szia! - ment ki az ajtómon.
- Szia, köszi mindent! - kiáltottam utána.

A homlokomon a borogatással aludtam vissza, és 11-kor keltem
újra. Egy fokkal már jobban éreztem magam, mert már legalább
álmos nem voltam. Megmértem a lázam, és már "csak" 37,9 volt.
Összekotortam magam, és kimentem a konyhába, mert kezdtem
éhes lenni. A többiek hagytak a tegnapi Lasagna-ból,
úgyhogy szedtem magamnak egy kis adagot, és beraktam a
mikróba. Közben felöltöztem, megmostam az arcom, és
megfésülködtem. Mikor leültem az asztalhoz, hogy elkezdjem
enni, pont dél volt. Nem szedtem magamnak sokat, de azt sem
bírtam mindet megenni.
Újra megmértem a lázamat, és most 37,5 volt. Már egyáltalán
nem éreztem magam olyan rosszul, mint reggel, úgyhogy elkezdtem
mosogatni. 1 körül, arra lettem figyelmes, hogy valaki
van a bejárati ajtónál, és éppen a kulccsal próbál beletalálni
a zárba. Nem tudtam, hogy ki lehet az, hiszen a srácok még
suliban vannak, gondoltam.
Kinyílt az ajtó, ekkor megláttam Tomot. Nem akartam vele
találkozni, úgyhogy a szobám felé vettem az irányt, hogy
meg ne lásson, de már késő volt.

- Úristen, hát te? - ilyedt meg Tom.
- Hát én... - válaszoltam flegmán, és bementem a szobámba.

Nem tudtam mit keres itt Tom, de nem is érdekelt. Amit tegnap
csinált, azt nem lehet megbocsátani. Lehet, hogy túlreagálom
a dolgot, és normális esetben, ki tudja, még örültem is
volna neki, hogy így kezdeményez, vagy micsoda... De Mex óta
nem bírom az iylet. És úgy érzem, még elég sokáig el fognak
riasztani az ilyen dolgok.

Tomnak elmaradt az utolsó két órája, és azért jött haza
ilyen hamar. Letette a cuccait a szobájába, majd beült
a nappaliba TV-zni.

,,Most miért lóg itthon?"-gondoltam magamba. Máskor sosincs
itthon, persze, most amikor ,itt vagyok én is, egyből itt
van...
Mivel nem akartam vele találkozni, a szobámban maradtam, és
hát nem volt mást tenni, olvastam.
Egy olyan fél óra múlva megint rosszabbul lettem ,vagyis
úgy éreztem. De mivel ott volt a lázmérő a szobámban, így
meg is tudtam mérni. Közben, rázott a hideg, de a homlokom,
és egyéb tesrészeim tűzforróak voltak. Mikor kivettem a
lázmérőt, ismét 38 fölötti értéket mutatott.
- Francba! - mondtam halkan.
Ugyanis ki kellett mennem gyógyszertért, vagy valamit
muszáj volt csinlnom, mert úgy éreztem, különben itt halok
meg.
Kisurrantam a konyhába, és elővettem egy lázcsillapítót, de
nagyon rosszul éreztem magam, és gondoltam a gyógyszer úgyse
hat valami gyorsan, úgyhogy lezuhanyzok...
Bementem a fürdőbe, és megengedtem a vizet, mikor már a
zuhanyzóban álltam, akkor jöttem rá, hogy elfelejtettem
bezárni az ajtót, de mindegy most már...
Sokáig álltam a langyos víz alatt, de mivel nem éreztem, hogy
jobb lenne, így kimásztam a zuhanyzóból, és egy törölközőt
tekertem magam köré. Azzal a lendülettel el is ájultam, és
bezuhantam a törölközőtartó, és a mosógép közé.

Tom csak egy csattanást hallott a fürdő felől. Gondolta,
valamit leejtett Cassie, úgyhogy nem aggódott, viszont mikor
már 20 perce semmi hang nem szűrődött ki, és Cassie sehol
nem volt, elkezdett idegeskedni.

- Cassie?! - kopogott a fürdő ajtaján.
Nem kapott választ. Így bement a lány szobájába, ahol nem
talált senkit. Visszament a fürdőhöz, és tovább próbálkozott.
- Héj Cassie! Jól vagy?
Hossza várakozás után úgy döntött bemegy.
- Na jól van, takard el magad, mert bemegyek! - mondta
viccelődve, de közben aggódott is...

Mikor belépett látta, hogy ott fekszek eszméletlenül. Eléggé
megilyedt.

- Héj csajszi! - szalad oda hozzám.
Próbált keltegetni, de sikertelenül. Felkapott, és bevitt a
szobámba. (A törölköző még mindig rajtam volt, szóval Tom
nem látott semmit, csak a lábamat! xP)
Szóval odafektetett az ágyra, és betakart. Megfota a
homlokomat, ami még mindig tüzelt. Erreelkedztem mocorogni,
de nem keltem fel. Tom egy kicsit megnyugodott, hogy élek.=P
Hozott egy ilyen vizes ruhaszerűséget, és a homlokomra rakta.

Erre megint mozogni kezdtem, és lassan kinyitottam a szemem.
Majdnem visszaájultam, mikor megláttam Tomot, hogy ott ül
az ágyam szélén, és engem néz.

- Jobban vagy? - kérdezte aggódva.
- Mi? Hogy kerülök ide? És te? - ekkor felültem, és láttam,
hogy csak egy törölköző van rajtam. - Mit csináltál velem? -
tök ideges lettem.
- Nyugi - ült közelebb. - Elájultál a fürdőbe, és behoztalak,
mert nem tértél magadhoz.
- Te hoztál ide? Egy szál törölközőbe? - én,kikerekedett
szemekkel.
- Igen... Miért, jobb lett volna, ha ott hagylak? - kicsit
felháborodva.
- Hát ki tudja... Inkább fel se keltem volna... - én, szomorúan.
- Miért mondasz ilyeneket?
- Nem mindegy? Légy szíves most menj ki!-ne mvoltam valami
kedves...
- De...
- Nincs de! Kérlek!
- Jól van, de ha valami kell, csak szólj.
- Nem kell semmi!

És Tom kiment. Pár perc múlva hallottam, hogy hazajött Bill,
és valószínűleg Lina-val érkezett, mert az ő hangját hallottam.

***kip-kop*** (kopogtak a szobaajtómon)

- Gyere... - mondtam.

Majd Lina nyitott be, Billel a háta mögött.