30. rész:

Már nem éreztem semmit. Nem tudtam magamról. A házban senki nem sejtette, hogy vérben ázva, félholtan fekszek a fürdőszobában. Békésen ébredeztek, azt hitték, hogy ez a nap is csak olyan lesz, mint a többi. Tom kesernyés, alkoholos ízzel a szájában épp a másik oldalára fordult, mikor meghallotta az éktelen ordítást. Ez azon nyomban kizökkentette. Kipattant az ágyból és elindult a folyosón, hogy megkeresse a hang forrását. Amikor meghallotta, rögtön tudta, hogy valami baj van. Azonnal összerándult a gyomra. Egyre szaporábban szedte a lábait, majd hirtelen terült elé a borzalmas látvány, ahogy elérte a fürdőszobát. Daniel hangosan zokogva szorította magához az én véráztatta, elernyedt testemet. Tom egy pillanatra ledermedt, majd pár lépéssel Daniel mellett termett, kitépett a karjaiból és magához húzott. Rögtön megnézte a pulzusom. Érezte, hogy gyengén ugyan, de még ver a szívem. Aztán rohanni kezdett a mobiljáért és reszkető kezekkel hívta a mentőket. Rázkódott a sírástól, miközben bediktálta a lakcímet. Aztán rettegve tért vissza a fürdőszobába, attól félt, már nem élek. Ekkorra már mindenki ott volt. Eluralkodott rajtuk a pánik. Daniel erősen vont magához, mintha ezzel vissza tudna hozni az életbe. Tom gyengéden ellökte tőlem. Újra leellenőrizte a pulzusom majd kicsit megkönnyebbült. Elszorította a vérző csuklómat aztán a kezemet az ajkaihoz emelte és csókot lehelt rá.

-          Mikor jönnek már? – ordította.- Már hideg!- mondta kétségbeesetten.

-          Nem haragszom, nem haragszom rád, csak gyere vissza! Nem hagyhatsz te is itt! – mondta ijedten Daniel.

Apám még életében nem volt ilyen ideges. Georg, Gustav és Bill dermedten álltak a fürdőszoba ajtóban és csak bámultak. Egy szó nem sok, annyit sem szóltak. Bill nagyon sírt.

Egy perc múlva megjöttek a mentők. Már alig éltem. Nem volt mit tenniük, a szeretteim szeme láttára élesztettek újra.  Sikerült nekik. Visszahoztak onnan, ahová mindennél jobban vágytam. Persze azon nyomban kórházba szállítottak, a többiek pedig besiettek hozzám. Sokáig nem ébredtem fel. Mikor végre azonban magamhoz tértem, Tomot pillantottam meg. Lehajtott fejjel ült az ágyam mellett.

-          Ne érj hozzám! – suttogtam erőtlenül.

-          Angie!- felkapta a fejét s nem törődve azzal, amit az előbb mondtam hozzám bújt. Sírt. Kegyetlenül.

-          Tom hagyjál. Már megint itt vagy, nem akarom, hogy itt legyél, mert ha itt vagy arra gondolok mennyire szeretlek és én nem akarlak téged szeretni. – ebbe az egy mondatba nagyon kifáradtam. Lehunytam a szemem és elfordultam tőle.

-          Ne mondd ezt kérlek!!!!

-          Tom nem érdekelsz értsd meg. Menj ahhoz a ribanchoz vagy csinálj amit akarsz, kezdj el megint drogozni és keress egy olyan nőt, aki hagyja, hogy kihasználd, de engem hagyj békén! Örökre.

Miután ezt kimondtam rögtön elnyomott az álom. Nagyon gyenge voltam még, ez a pár szó is teljesen kimerített. Tom lassan és finoman végigsimította az arcom, majd kisétált. A folyosón Georg egyből odarohant hozzá.

-          Na?

-          Felébredt. De csak egy percre. Bár ez az egy perc is bőven elég volt arra, hogy elküldjön a fenébe. – mondta szomorúan Tom.- De nem érdekel. A kurva életbe is! Él és ez a lényeg! Ha meghalt volna én … én utána mentem volna, esküszöm neked haver! Nem csak a bűntudat miatt, hogy én adtam meg neki a kezdő lökést azzal, hogy már megint megcsaltam. Hanem mert nem tudok nélküle élni…

-          Akkor mi a faszért csalod meg te baromállat? És miért hazudsz neki? Miért okozol mindig csalódást? – gyilkos tekintettel nézett Tom szemébe.- Egy jellemtelen pöcs vagy Tom. Mindig csak ígérgeted, hogy megjavulsz és nem vagy képes észrevenni, hogy milyen fájdalmat okozol. Bárcsak Billt szeretné Angie! Mennyivel jobb élete lenne! –aztán fogta magát, otthagyta Tomot és sarkon fordult.

Tomnak nagyon fájtak ezek a szavak. Főleg Georgtól, akivel még soha nem veszett össze. Tudta, hogy igaza van barátjának.

„Össze kell szednem magam. Először el kell érnem, hogy Angel megbocsásson, aztán pedig visszaszerezni a bizalmát. De nem csak az övét… mindenkiét. Meg tudom csinálni. Muszáj. Sikerülnie kell.”- gondolta magában. Visszajött hozzám a kórterembe és finoman felemelte a kezem. Százszor is elsúgta hogy szeret. Beszélt hozzám. Elmondta hogy mit határozott el. Elmesélte mennyire fáj neki és hogy milyen rossz volt engem látni vérben ázva. Megpróbálta szavakba önteni, hogy mennyire szeret, s kijelentette, hogy ha felébredek és megbocsátok elvesz feleségül. Őrültségeket beszélt. Én félálomban voltam. Nem bírtam kinyitni a szemem, és nem volt kedvem megszólalni, csak hallgattam Tomot. Mikor befejezte a mondanivalóját, így szólt: Tudom, hogy elrontottam. Ne haragudjon szép hölgyem…

Ekkor elmosolyodtam. „Ne haragudjon szép hölgyem” Amikor egymásnak ütköztünk, a legelső találkozás alkalmával a hotelben, ugyanezt mondta… Még mindig nem volt erőm kinyitni a szemem, de ő látta, hogy mosolygok, s válaszul finom puszit nyomott az ajkaimra.

- Nem itt van a vége a mi szerelmünknek Angelina. Te is tudod. Mert ennek sohasem lehet vége. Megváltozom. Most már egész biztosan. Nyugodj meg hercegnőm, már minden rendben lesz. Csak próbálj meg megbocsátani nekem! Szeretlek!- aztán lehajtotta a fejét az ágyam szélére és addig simogatta kezem, míg el nem aludt.