Az utcán sétáltam és gondolkoztam. Egyszerre éreztem dühöt, és csalódottságot is. Csak arra tudtam gondolni, ahogy ott smártak... Nem hiszem el, hogy ezt tette velem Mex! Hol rontottuk el? Vagy egyáltalán miért érdemlem én ezt? Ennyire egyszerű lenne átvágni engem? Ezt minnél előbb meg kell beszélnünk. De ettől függetlenül, még mindig szeretetet, sőt szerelmet érzek Mex iránt. Istenem... Miért? Csak ezt tudom kérdezni magamtól...
Lehajtott fejjel jártam az utcákat. Nem érdekelt, merre megyek, vagy, hogy mennyi az idő... Ki akartam kapcsolni az agyam, de nem ment. Lina most ott bulizik a "titkos sráccal", én meg itt lógatom az orrom. Szánalmas...
Pár perc múlva egy zebrához értem. Nem néztem körül, hiszen csak a lábam elé néztem, nem akartam látni senkit. - Héj, neee! - kiáltást hallottam. Rögtön ezután valaki elkapta a derekam, és visszarántott a zebráról a járdára. Ha ezt nem teszi meg az a valaki, valószínűleg egy autó szélvédőjén végzem a bogarak mellett... A járdára estem, ami nem volt valami kellemes, de most nem ez volt a legnagyobb gondom. - Úristen - sóhajtottam fel halkan. - Meg akarsz halni?! - szólt a hang, aki pár másodperce megmentette az életemet. - Lehet... - szomorkodtam. - Ne mondj ilyet! - próbált vígasztalni a hang.
Hirtelen nem tudtam hol vagyok. Elszédültem. Azt sem tudtam, hogy ki rántott vissza a halál elől...
- Jól vagy? - hallottam a hagnot, de válaszolni már nem tudtam, ugyanis hirtelen elsötétült minden. Kirázott a hideg, és elájultam. A járda betonjára zuhantam, vagyis zuhantam volna, ha nincs mögöttem, aki az előbb is megmentett, és nem kap el. Nem éreztem semmit. Egyszerűen minden közömbös volt abban a pár pillanatban. Szerencsére, (vagy nem szerencsére...) 1-2 perc múlva, arra tértem magamhoz, hogy a fejem valakinek az ölében van, aki gyengéden ütögeti az arcomat, hogy magamhoz térjek.
-Héj csajszi! Ne csinld ezt! - kedvesen szólongatott a számomra még minig inegen hang.
Erre kinyitottam a szemem, és egy fiút láttam magam előtt. Sötét volt, így csak az körvonalazódott, hogy sapkában van, és talán raszta haja van. A hangja mély volt, de kedves.
- Végre. Azt hittem már soha nem térsz magadhoz. - még mindig kedvesen szólt hozzám az idegen.
Ekkor felültem, és megkérdeztem:
- Csak álmodtam, vagy tényleg megmentetted a életem? - Hát, nem álmodtad... De azért, az lehet, hogy túlzás... - Mi? Hogy megmentettél? Dehogy! - Nem aza lényeg, hanem hogy jól vagy-e. Minden rendben? - Aha... - nem voltam túl meggyőző... - Nem fáj semmid? - kérdezte figyelmesen a fiú. - Most, hogy mondod... Egy kicsit a vállam, de semmiség.
A fiú a vállamra rakta a kezét, és rám mosolygott. Én meg viszonoztam.
- Jaj, milyen bunkó vagyok! Be sem mutatkoztam. Tom vagyok. - Én meg Cassie. - próbáltam kedves lenni, bár a fejemben újra Mex járt, és az a csaj. - Ha elfogadsz egy tanácsot, máskor nézz körül, mielőtt lelépsz az útra, mert vannak ilyen őrültek, akik 100-zal mennek, és nem törődnek semmivel... - Igen, tudom... Csak elgondolkoztam. De nagyon, nagyon köszönöm, hogy megmentettél! - Oh, hát nincs mit. Nem hagyhattam, hogy egy ilyen szép csaj egy baleset áldozata legyen!
Pirultam egy kicsit, és próbáltam nem arra gondolni, hogy mit láttam pár perce az Amstelbe...
- Ha nem lettél volna itt, most én sem lennék itt, vagyis igen, csak nem ilyen formában.-mosolyogtam. Kicsit meg is könnyebbültem, de nem tudom miért, hiszen meg is halhattam volna. - Látom visszatért a jókedved! =] - vigyorgott Tom.- na de ne ügyörögjünk itt a betonon. Nincs túl meleg, ahhoz képet, hogy május van... - Oké...
Felálltunk a hideg járdáról, éds tényleg elég csípős volt az idő. A szél is elkezdett fújni.
- Merre mész? - Tom - jah tudom, arra... =D - mutatott a zebra felé, ahonnan visszarántott. - Hát végülis nem tudom... - Elfelejtetted, vagy mi? =P - Nem, előtte se mtudtam, csak úgy sétálgattam. - Hát akkor találd ki hova akarsz menni, és szívesen elkísérlek. - Köszi... =) Akkor azt hiszem az Amstelba. Ismered? - Persze, oda szoktam járni bulizni. De biztos, hogy most táncikálni van kedved? - Jaah, nem azért akarok odamenni. A barátnőmet otthagytam, mert kijöttem sétálni, és azt hiszem vissza kéne mennem érte. - Ja, értem. Oké, akkor indulhatunk.
Elbeszélgettük, és gyorsan oda is értünk az Amstelhez. A gondolataimat egész jól el tudtam terelni Mex-ről. Amikor ott voltunk egy saroknyira a helytől, már rá lehetett látni a bejáratra. Azt hiszem nem jókor értünk oda, mert éppen Mex jött ki, azzal a szőke libával. Komolyan azt hittem, hogy megütök valakit. Mex keze ugyanis a csaj hátsóján volt. Hát azt hiszem nem kell mondani, hogy nem esett valami jól. Nem akartam közelebb menni, nehogy meglássanak. Nem tudtam mit csinálok, és miért, de hirtelen megálltam.
- Valami baj van? - lepődött meg Tom.
Nem szóltam semmit. Csak hirtelen megcsókoltam! Úgy éreztem, ezzel valamilyen szintem bosszútállok Mex-en. Bár még mindig szeretem, akkor is... Tom viszonozta a csókomoat, de pár másodperc múlva abbahagytuk.
- Ezt miért kaptam? - Tom, kaján vigyorral. - Ne haragudj, nem lett volna szabad. - én,megbánóan. - Nem haragszom, sőt... - majd megcsókolt.
Ott álltunk a járdán, és csak csókolóztunk. Tudtam, hogy nem helyes, amit teszek, de nem érdekelt. Igazából tetszett nekem ez a Tom gyerek. Volt benne valami különös. Olyan kemény, de mégis lágy. Nem lehet leírni...
- Hol laksz? - kérdeztem két csók közt. - Nem messze, 5 perc sincs. Mert? - Tudod te azt... - Biztos vagy benne? - simította végig Tom az arcomat. - Csak mutasd az utat.-én, határozottan.
Elindultunk egy szűk utcán. Közben smártunk, és Tom elég durván elkezdett tapizni. Bár nem bántam. Sőt, élveztem. Úgy éreztem szabad vagyok, és boldog. Tényleg nem lakott messze Tom, mert pár perc alatt ott álltunk egy kapualjba. Tom kinyitotta az ajtót, gyorsan felmentünk a lépcsőn, mert a 2.-on volt a lakás. Alig talált a kulcslyukba Tom, mert hátulról átöleltem, és nem nagyon bírt koncertrálni. Aztán nagy nehezen bejutottunk a lakásba. Lámpát sem kapcsoltunk, csak besiettünk. Nagyon élveztük, azt hiszem mindketten. De a java még csak most jön. Becsuktuk az ajtót, és... |