A hetek teltek. Lena hamarosan Kaulitz lett, és Tom elvitte őt Loitschébe is, Simonihoz és Gordonhoz. Tommal nem igazán beszéltünk azóta, csak annyit, hogy elviszi Lenat, meg ilyen és ehhez hasonló dolgokról. Gustav és Kitty egy héttel az esküvő előtt már itt szeretne lenni. A napokban beszéltem velük, és arra jutottunk, hogy majd én kimegyek értük a repülőre. Georg is jön, aki már nagyon várja, hogy újra szeretett hazájában lehessen. Anya visszaért a továbbképzésről, és folyamatosan azt hallgatom tőle, hogy „ezek a mai modellek mennyire tudatlanok!”. Apa dobta Beatet. Tök jó, mert szegény ember már a falra mászott tőle. És mi sem csíptük őt, szóval épen itt volt már az ideje. Bill megkérte Viky kezét, egy romantikus naplementében, és a lány boldogan igent is mondott. Az esküvőt fura módon télen akarják tartani, méghozzá Karácsonykor. Tök buli lesz…
Sarah, Tom menyasszonyával találkoztam a múltkor. Finoman a tudtomra adta, hogy ha véletlenül Tom megint belém szeret, akkor ne akarjak vele találkozni, mert vele fog meggyűlni a bajom. Nem értem, hogy ez a fenyegetés mire volt jó, de hát ő tudja…
-Anya, nem ma kell elmenni a ruhámért? –kérdezte Lena
-De jó, hogy mondod, elfelejtettem volna. Gyorsan kocsiba, és megyünk is!
-OK!
Lena megfogta a tatyókáját, és beültünk az autóba.
-Már el is felejtettem, hogy milyen. –mondja izgatottan Lena
-Emlékeztesselek rá?
-Nem muszáj.
-Jó! –mosolyogtam
Hamar odaértünk az üzlethez. A ruha már elő volt készítve. Csak bemondtam, a nevemet, és el is hoztuk.
-Na, emlékszel már rá?
-Igen! –mondta Lena –Ha hazaérünk, egyből fel akarom próbálni.
-Rendben!
Amikor hazaértünk, a nappaliba belépve, Lena már vette is le magáról a szoknyáját, meg a blúzát, és bele is bújt a koszorúslányi ruhájába.
-Na? –illegett a tükör előtt
-Nagyon csinos! –mosolyogtam
-Szerintem is! –vette magát jobban szemügyre
Egész héten mást sem csináltunk, min takarítottunk. Ugyanis Apa is hivatalos az esküvőre, és ő itt fog nálunk lakni majd egy darabig. Már Lena meg én is nagyon várjuk.
-Kicsim, ma megyünk ki a reptérre! Ébredj! –költögettem lányomat
-Jó, csak egy kicsit még hagyj aludni!
-Nem, mindjárt leszáll a gép, sietünk kell.
-Nem akarok menni. –húzta a paplant a fejére
-Rendben, akkor aludj még, én felhívom mamát, hogy jöjjön át, ok?
-Ühüm.
Felhívtam anyukámat.
-Szia Anya!
-Szia!
-Át tudnál jönni Lenara vigyázni, mert ki kell mennem a repülőtérre.
-Persze. Mos mész?
-Igen, de megvárlak, hogy gyere.
-OK, sietek akkor.
-Köszi!
-Nincs mit, szia!
-Szia!
Én addig összeszedtem a táskámat, meg kiálltam az autóval. Pár percen belül megérkezett Anya is.
-Szia! –köszöntem neki
-Szia! Akkor bemegyek, alszik még?
-Igen, nem lesz semmi baj!
-Persze, ismerem én az unokámat! –mosolygott Anya
-Jól van, köszi még egyszer! Sietek haza.
-OK, szia!
Én intettem, majd elhajtottam. Rádió be, és addig hallgattam a híreket, ami természetesen megint nem mondott semmi újat.
Hamar kiértem a reptérre, mert nem volt nagy forgalom. A parkolóban álltam, majd amikor úgy gondoltam, hogy most már leszállhatott a gép, akkor kiszálltam a kocsiból, és bementem a váróba.
Két percbe nem telt, és Kitty, Gustavval kézen fogva, mögöttük Apa jött.
Integettek egyből. Én mentem eléjük, és elvettem pár cuccukat.
-Sziasztok! –köszöntem
-Szia Gustav! –adtam neki két puszit
-Hi, Kitty! –neki is puszi
-APA! –öleltem meg
-Jól utaztatok? –kérdeztem, és közben elindultunk kifelé a kocsihoz
-Igen, köszi. –válaszolt Gustav
-Csak egy kicsit hosszú volt. –Kitty
-Georgot hol hagytátok? –kérdeztem
-Ő csak holnap jön, estére! Nem lenne nagy baj, ha ki kellene menni érte majd holnap? –Gustav
-Nem, persze, hogy nem, de miért nem most jött?
-Mert elintézni valója volt még. Nem tudom, hogy mi. –Gustav
-Jól van, akkor majd holnap kijövünk érte.
Odamentem az autóhoz. Bepakoltuk a csomagtartóba a bőröndöket, majd beültünk. Kitty meg Gustav hátra, Apa előre.
-És hova vigyelek titeket? –kérdeztem
-Majd mondom az utat, mert a szüleimhez megyünk.
-OK!
Gustav becsületesen diktálta, hogy merre menjek. Itt egyenesen, majd 100 méter után balra, aztán 20 méter után jobbra, megint egyenesen, jobbra le nagyívben, kisutcába be, ott balra el, és egyenesen tovább.
-Köszi szépen! –szálltak ki a kocsiból.
-Nincs mit.
Kiszedtük a csomagjaikat, és puszi után ők bementek.
-Te Apa, ki fogunk innen találni?
-Persze! –mondta Apa magabiztosan
-Akkor jó!
-És hogy van az én egyszem lányom?
-Az egyszem lányod köszöni szépen, jól van. –mosolyogtam
-Lena?
-Ő is. Két hete már Kaulitz.
-Hogy?
-Bizony. Tom a nevére vette. Így ő már Lena Kaulitz.
-Értem. És mi van veletek? Úgy értem Tommal meg veled?
-Fogalmam sincs. Szerintem már semmi, meg nem is lesz semmi.
-Miért?
-Áh, hosszú. A lényeg röviden annyi, hogy miután én elmentem, ő összejött a pszihológusával, és most feleségül veszi, egy hónap múlva.
-Ezt nevezem, Tud élni a gyerek.
-Jaja.
-És hivatalosak vagytok az esküvőre?
-Igen, bunkóság lett volna meg nem hívni. De a meghívó is Lena nevére jött.
-Komolyan?
-Bizony… és veletek mi van?
-Áh, ne is mondd.
-Na mesélj!
-Meguntam az állandó vinnyogását, meg a dührohamait. Elegem lett, és dobtam.
-Huh Apa, ezt nem tudná utánad senki sem csinálni.
-És ez még mind semmi. Azt mondta, hogy ha nem fogadom úgymond vissza, akkor pletykákat fog terjeszteni rólam.
-Ez beteg.
-De nem ijedtem meg. Buta ő ahhoz, hogy pletykát tudjon terjeszteni! –nevette el magát Apa
-Értem! –nevettem én is
Kiszálltunk a kocsiból a ház előtt. Bementünk, Lena egyből nagyapja karjaiba ugrott. Anya is kijött a konyhából, és meglepődtek mind a ketten, rendesen!
|