Vasárnap reggel. Az ablakomon hűvös szellő jött be, és a paplanból kilógó karomon rendesen végig is szaladt a hideg e miatt. Erre keltem fel, és becsuktam az ablakot. Ahogy kinézek, látom, hogy tócsák mindenütt. Valószínűleg esett az eső. Nem vettem észre, biztos csak ilyen enyhe zápor jellegű volt… Átmentem Lena szobájába. Bemegyek, hát látom, hogy az én kislányom összekuporogva fekszik a paplanján. Na még az hiányzik, hogy megfázzon, gyorsan betakargattam. Ezután hagytam még őt pihenni. Lementem a konyhába, főztem kávét, és egy pokróccal kimentem a teraszra. Bele tettem a székbe a pokrócot, leültem, és a lelógó részeket magamra terítettem. Elég hideg reggel, de nagyon jó friss a levegő. Szeretem az eső utáni illatot. Ettől nincs kellemesebb. A bögre gőzölgő kávéval a kezemben ültem a teraszon, és szürcsöltem. Az általában forgalmas magdeburgi út most csendes volt, és kihalt. Senki nem volt kint az utcán. Nem is csoda. Vasárnap reggel igyekszik mindenki a családjával lenni, s később rokonokhoz, vagy templomba menni. Hát én egyiket sem teszem. Se rokonokhoz nem megyek, se templomba. Kihez is mennék? Apához aligha, hiszen jó pár ezer kilométert csak úgy nem repülök. Anya nincs itthon, mert valami továbbképzést tart a fiatal modelleknek. Mivel ez egész hetes, nem is lesz itthon. Vikyt meg Bill nem zargatom, minek? Had élvezzék az időt, amit együtt töltenek. Meg egyébként is. 9 órakor még egyikük szeme sincs kinyitva…

Kávém felénél tartottam már, amikor egy parányi kezecskét éreztem a vállamon. Hátranéztem. Lena dörzsölte a szemeit.

-Jó reggelt! –adtam egy puszit a kobakjára

-Szia! –nyöszörögte még nehézkesen

-Jól aludtál?

-Ühüm…

-Na, gyere ide! –széttártam a plédet, és ölembe vettem Lenat

-Hideg van! –jegyezte meg

-Igen. Mindjárt bemegyünk, csak még megiszom a kávémat.

-OK. –egyezett bele Lena, és a mellkasomra hajtotta a fejét

Gyorsan bekortyoltam a kávémat, és bementünk a házba.

-Éhes vagy?

Lena bólogatott.

-Akkor csinálok valami reggelit. Mit kérsz?

-Mindegy.

-Jól van.

Raktam ki tányérokat az asztalra, meg csészéket. Feltettem a teát, raktam ki kifliket, és vajat. Megkentem egy pára, raktam rá felvágottat, időközben a tea os kész lett, és hozzáláttunk a reggelihez.

Pont azt mesélte Lena, hogy álmában vidámparkban voltunk, és megígértem neki, hogyha jobb idő lesz, akkor elviszem őt, amikor is megcsörrent a telefonom, kivételesen a vezetékes.

-Várj egy picit, fel kell vennem! –mondtam, és letettem a kiflimet.

Odamentem, felemeltem a kagylót.

-Esther König, tessék?

-Szia, Tom vagyok.

-Oh… szia. –mondtam egy kicsit kedvetlenül, és letörten

-Nem zavarlak?

-Épen reggeliztünk, egyébként nem, mondjad!

-Elvihetném ma Lenat, persze, csak ha nem baj.

-Az Apja vagy. Akkor viszed el, amikor akarod. –mondtam

-Kösz. Akkor érte megyek, úgy egy óra múlva.

-Jól van, akkor szólok neki is.

-Rendben, köszi.

-Nincs mit, szia! –én, és letettem a telefont

-Esther, várj… -szólt, de már nem hallottam.

Csalódottan tette vissza a telefont a helyére.

-Na? –kérdezte a mögötte álló Bill

-Semmi. Nem tudtam vele többet beszélni, csak annyit, hogy Lenat elvinném. –hajtotta le szomorúan a szemét

Lena befejezte a kajálást.

-Lena, kezdj el öltözni!

-Miért?

-Jön érted Apa. El szeretne vinni.

-OK! –mondta, és egy halvány kis öröm volt az arcán

Felment, megmosta a fogát, megfésülködött, és fel is öltözött.

-Mikor ér ide Apa, mit mondott?

-Amikor beszéltem vele, azt mondta egy óra múlva itt van.

-OK! Akkor még gyorsan elvihetem Barbiet kozmetikushoz.

-Igen, még elviheted! –mosolyogtam

Lena felszaladt, én is felöltöztem, és jöttem le, hogy elpakoljak magunk után.

10 óra előtt 5 perccel csengettek. Kinyitottam az ajtót. Számítottam rá, hogy Tom lesz, így nem is lepődtem meg.

-Szia!

-Helló!

-Gyere! –nyitottam kijjebb az ajtót, Tom pedig bejött

-Lena mindjárt kész lesz, csak elviszi Barbiet a kozmetikushoz.

-Mi? –nézett furcsán rám

-A barbieja. Tudod… játék baba, nagyon jó alakkal…

-Jól van, tudom milyen egy barbie.

-Ülj le! Kész valamit inni?

-Igen, egy pohár vizet, ha kérhetek.

-Persze!

Pár pillanaton belül már tettem is elé a vizet.

-Beszéltem Sarahval Lenaról.

-Aha…

-És nem is zavarja őt… annyira. –tette hozzá halkan

-Nagyszerű! Látszik ebből is, hogy mennyire összeilletek. –mondtam

-Miért gúnyolódsz?

-Én? Tom… mikor gúnyolódtam én utoljára veled? –néztem rá aranyosan

Ő csak egy megvető pillantással jutalmazott, és megitta a vizet.

Majd résnyire nyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit, de inkább lenyelte.

-Tudom, mit akartál…

-Valóban?

-Igen. Hogy „Nagyon megváltoztál, Esther! Te nem ilyen voltál!” –mondtam elváltoztatott hangon

-Fejezzük be, ok? Mert ebből megint csak a veszekedés lesz, és szerintem Lena hallotta már, hogy hogy tudunk kiabálni egymással.

-Igen. Hallotta, és tudatosult benne, hogy nem lennénk egy példa páros… -mondtam keserűen

-Már megint kezded ezt a piszkálódást. Lenanak az lenne a legjobb, ha…

-Tudod is te, hogy mi lenne neki a legjobb… -grimaszoltam

-Az lenne neki a legjobb, ha rendes családban nőne fel. És mivel Sarah…

-Ezt azonnal kivered a fejedből… -mentem oda felé, és mutatóujjammal megböktem a homlokát. –Lena nem megy hozzátok. Nem fog nálatok lakni, nem fog a drága Sarahd nevelt lánya lenni, nem fog innen elmenni, érted? –mondtam halkan, de egyre indulatosabban

-Egyáltalán nem erre akartam kilyukadni. De már megint csak jár a szád, és nem hagyod, hogy az ember befejezze, amit elkezdett. Majd ha kellő idegállapotban leszel, akkor majd megbeszéljük.

-Kellő idegállapotban. Úgy látszik egy pszihológus mellett, tanultál már te is egy, s mást. –mondtam

-Sarahról le lehet állni, ok?

-Persze, végülis ő az a nő, aki segített az elmebajodon! –böktem megint a homlokára, de ő megfogta a kezemet

-Nem kellett volna pszihológushoz mennem, ha nem teszed azt, amit tettél. –mondta

-Persze, ezért is én vagyok a hibás. Szakítsd még fel a sebeket, ehhez értesz.

-Nevetséges vagy.

-Igen? Te viszont egy egoista barom állat, aki csak a saját ügyeit tartja szem előtt, fellökve közben mindenkit. Egy felelőséget levető, másokra ráhárító gerinctelen fasz. Ez vagy. –mondtam, egész halkan

Ekkor Lena jött le az emeltről.

-Menj, mert itt a lányom. –mondtam

-A láNYUNK! –hangsúlyozta ki ezt a ragot. Egyik pillanatról a másikra váltott hangulatot, és fordult a kislányhoz. –Szia Nagylány! –guggolt le elé

-Szia! –köszönt Lena

-Mehetünk?

-Igen! Szia Anya! –jött felém

Megpusziltam őt.

-Pulcsit vigyél magaddal! Nem lehet tudni soha! –mondtam neki kedvesen

-OK! –kezébe adtam a fogasról leemelt farmerdzsekit

-Szia Anya! –köszönt Lena

-Sziasztok!

Tom, egy nagyon halk „helló”-t vetett oda, majd kimentek az ajtón…