12. rész:

-          Hova megyünk? – Bill.

-          Menjünk haza hozzánk, kérlek!

-          De … Tom?

-          Bill, te vak vagy?

-          Miért?

-          Nem láttad, amikor jöttünk kifelé, hogy egy csajjal smárol?- kérdeztem.- Tom nagyon jól elvan, hidd el.- közben elindultam és húzni kezdtem magam után.

-          Szóval ezért mondtad, hogy velem akarsz lenni? Féltékennyé akarod tenni? Vissza akarsz vágni neki?- kérdezte kissé sértődötten, miközben villámokat szórt a szeme.

-          Bill, tudom, hogy beszéltünk valami ilyesmiről, amikor elindultunk ide, de ez nem játék. Amikor veled vagyok… én…

-          Igen?- kérdezte idegesen.

-          Úgy érzem tévedtem. Nem lett volna szabad Tommal összejönnöm. Azt hiszem sokkal jobban érzem magam veled… Tomtól néha picit…

-          Félsz?- jött közelebb, miközben a kezét az arcomra csúsztatta.

-          Igen. Azt gondolom pont ez tetszett benne az elején, de… nem törődik velem, megcsal, én meg épp azon agyalok, hogy legszívesebben újra és újra megismételném azt a csókot a tónál, ennek nincs semmi értelme! Holnap első dolgom lesz Tommal szakítani. Az egész olyan gyorsan elmúlt amilyen hirtelen jött… elég furcsa, de ez az igazság. És azt hiszem, ez miattad van.

-          Hanna… kérlek szépen ne mondj ilyeneket. Pár órával ezelőtt még Tomért voltál odáig, én tényleg nagyon csinos lánynak tartalak és kedvesnek, nagyon vonzódom hozzád, de te a testvéremmel jársz, nem lett volna szabad megcsókolnom téged a tónál, biztos amiatt van az egész, meg azért mert féltékeny vagy. Tudom, hogy rosszul esik, hogy Tom egy másik lánnyal csókolózott, de megbeszélitek majd és kibékültök. Fiatal vagy még, a te szíved hamar meggyógyul, megbocsátasz neki és még kitudja meddig együtt lesztek. Nem én kellek neked, hanem Tom. Te is tudod jól…

-          Tudod mit Bill? Menj a fenébe!- csattantam fel. Először is: az én szívem ugyanúgy tud fájni, mint egy 18 évesé, én is tudok csalódni, és ha hiszed, ha nem, nehezen bocsátok meg! De te még nem ismersz, és fogalmad sincs róla! Többek közt azt sem tudod, hogy nem szoktam a szavakkal dobálózni! Mindent komolyan gondoltam! Vonzódom hozzád, és nem csak a csók miatt! Jól éreztem magam veled ma este tánc közben és olyat éreztem, amit Tommal sosem! Ja és ne magyarázd meg nekem, hogy kire van szükségem! Nem, nincs szükségem Tom Kaulitzra, mert épp ma este bizonyította be, hogy a hülye haverjai többet jelentenek neki, mint a két hete nem látott barátnője, aki állítólag olyan kurva nagyon hiányzott! Mindemellett volt képe a szemem láttára összejönni egy másik csajjal. Végeztem vele! És te sem kellesz! Úgy gondoltam hiszel benne, hogy őszinte vagyok hozzád. Azt hiszem, félreismertelek, de ez biztos azért van, mert még olyan fiatal vagyok.- mondtam gúnyosan.

Bill csak kerek szemekkel nézett rám, majd közeledni próbált, le akart nyugtatni, de végül elhúzódtam.

-          Kérlek szépen ne ordíts velem! Gyere vissza légy szíves, beszéljük meg ezt a dolgot!- szólt kétségbeesetten.

-          Menj a fenébe, mondtam már!- ordítottam.- Elegem van mindkettőtökből! Ne keressetek és felejtsétek el a telefonszámom! Tomnak mondd meg hogy vége! Kösz. Na csá.

-          Hanna, kicsim, kérlek!- esdekelt. Láttam rajta, hogy nagyon meg van ijedve.

-          Hagyj már! És nem vagyok a kicsid! Tűnj már el! – ordibáltam, ahogy a torkomon kifért. Ettől Bill még jobban megrémült.

-          Nyugodj meg egy kicsit, kérlek!

Ekkor megjelent Tom, a csajjal, akivel benn is láttam. Kitámolyogtak az ajtón, majd észrevettek minket. Én nem is pillantottam rájuk, csak néztem Bill szemeibe, de olyan haraggal, amilyet még életemben nem éreztem. Most nem érdekelt Tom. Csak Billt néztem és élveztem, hogy szenved.

-          Hanna, én megmagyarázom…- hallottam Tomot a háttérben.

-          Nem számít Tom. Már nem. Nem haragszom. Vége. – ezalatt végig Billt bámultam. Ő csak rettegve nézett rám.

-          Hanna!- suttogta, még Tomék sem hallották, csak én.

Elfordultam, leintettem egy taxit.

-          Hanna!!!- mondta most már hangosan Bill.- Ne menj!

Megfogta a karom, majd a homlokát az enyémhez nyomta. Én kitéptem magam a karjaiból.

-          Fogd már fel, hogy gyűlöllek!- kiabáltam.

Szíven ütötte. Olyan csalódottan bámult rám, hogy azt hittem ott helyben elsírja magát. Elengedett és csak bámult rám. Elkezdtem nagyon sírni, és az ő szemébe is könnyek gyűltek. Gyorsan beszálltam a taxiba és ott hagytam őket. Kikapcsoltam a telefonom, majd hazaérvén bedőltem az ágyba, úgy, ahogy voltam, ruhástól, és bőgtem, mint egy tehén.