24. rész:

Andreas meg én nagyon értünk hozzá, hogy hogyan üssük el az időt. Természetesen rengeteg dolgot vásároltunk. El is fáradtam rendesen, ezért úgy döntöttünk beülünk enni valahová, majd hazafelé vesszük az irányt.  Találtunk egy csendes kis vendéglőt, leültünk a legkevésbé feltűnő sarokba, majd rendeltünk.

-          Kérdezhetek valamit?- nézett rám komor arckifejezéssel.

-          Persze!- nevettem.

-          Most boldognak tűnsz… gondolom ez azért van, mert kibékültetek Tommal. De tényleg az vagy? A szíved legeslegmélyén komolyan úgy érzed?

-          Oh, Andreas…

-          Ne magyarázkodj! Nem muszáj válaszolni, de ha mégis inkább felelnél, akkor csak az igazat, kérlek! Bennem megbízhatsz, nem mondom el senkinek! Tomnak meg főleg nem!

-          Megígéred?

-          Igen.

-          Jó. Az az igazság, hogy úgy érzem már soha nem leszek elégedett az életemmel. Még mindig nem bízom meg teljesen Tomban, félek, hogy megint csalódást okoz és őszintén szólva, nem hiszem, hogy valaha is ki tudom heverni ezt a rengeteg tragédiát.- mondtam könnyes szemekkel.

-          Ó drága! Tudtam, hogy nincs minden rendben. Látom a szemedben.

-          Jaj ne Andreas, nem kell aggódnod! Jól vagyok… vagyis jobban, mint eddig. És Tom közelsége sokat segít!

-          Tényleg így van?

-          Igen. – mosolyogtam.

-          Maradjon is így. És Bill? Jóban vagytok?

-          Igen, megbeszéltünk mindent. Azóta is jó barátok vagyunk.

-          Ennek örülök! Angel! Ha valamiben segíthetek, azonnal szólj!

-          Köszönöm! – azzal megöleltem.

-          Andreas!

-          Mi az?

-          Itt van az a csaj!

-          Aki megvert a múltkor?

-          Igen. Ott a pultnál! A barátnőivel!

-          Akkor most szépen odamegyek és tisztázok velük valamit.

-          Ne, Andreas ne….

Azonban már nem tudtam végigmondani a mondatot. Valami olyasmi történt ekkor, ami teljesen kizökkentett bennünket. Tom jött be a vendéglőbe, rajta volt a kapucnija, meg a napszemüvege, de mi egyből felismertük. Odament a lányokhoz, erőszakosan megfogta annak a csajnak a karját, aki a múltkor engem bántott, majd valamit belesuttogott a képébe. A csaj nagyon megrémült, látszott az arcán, majd válaszolt valamit Tomnak. Erre Tom még jobban begurult és elkezdett ordítozni.

-          Ha még egyszer hozzáérsz, kitekerem a nyakad, megértetted te büdös ribanc? Esküszöm, hogy kinyírlak!

-          Nem érek hozzá! Ne aggódj! Viszont mesélek neki pár dolgot rólad! Nem hiszem, hogy elnyeri majd a tetszését!

-          Neked semmi közöd hozzám! És Angelhez sem! Ne avatkozz bele, különben megbánod! Ne merészelj a közelébe menni, valamint ha megtudom, hogy elmondtál neki akármit is, megtalállak és megöllek! Na szevasz.- azzal kirohant.

Mi ketten csak álltunk és köpni- nyelni nem bírtunk. Aztán nagy nehezen Andreas észhez tért…

-          Angel! El kell tűnnünk innen. Lehetőleg észrevétlenül.

-          Most … most mi van? – kérdeztem Andreast.

-          Nem tudom. Úgy érzem, jobb, ha eltűnünk innen. De úgy, hogy azok ne vegyék észre. És Tom se. Na gyere!

Aztán letette a pénzt az asztalra, majd konyha hátsó kijáratán keresztül elhagytuk a vendéglőt. Megálltunk a sikátorban. Kérdőn néztem Andreasra.

-          Ne nézz így rám, én sem értem mi volt ez. Csak azt vágom az egészből, hogy az a csaj tud valamit Tomról, amit mi nem, s most ezzel próbálja zsarolni. Valószínűleg még mindig bele van zúgva Tomba, s így próbálja meg visszaszerezni őt.

-          De mit? És hogyhogy találkoztak?

-          Gondolom Tom amiatt kereste meg, ami a múltkor történt. A helyében én sem hagytam volna annyiban, hogy megverik a szerelmemet.

-          De mi az, amivel a csaj zsarolja? – mondtam még mindig ledermedve.

-          Na látod, ez az amit én sem tudok.- válaszolta Andreas, miközben az utca felé bámult és magához húzott engem.