tokiostoryk
2.évad,3/1.rész
Én és mindenki meglepődőtt ezen a kijelentésen.Thomas még sosem mondott ilyent.A labda még mindig Ashley kezépen pihent.De kiesett, amint Thomas elmondta ezt a mondatát.Pár mperc múlva Brad kapta fel a földön nyugvó labdát, de akkora sebességgel, hogy egyenesen Kim ölébe esett, így mind2en hátrazuhantak.A labda kirepült Brad kezéből egyenesen az én ölembe.Kim és Brad szótlanul feküdtek egymáson, majd Kim szólalt meg:
-Leszállnál rólam?Nyomod a csontom!-Kim.Kim tényleg nagyon vékony lány volt.Csak csont és bőr.Nem volt beteg, vagy ilyesmi, hanem ezt örökölte.Ha vki hozzáért, egyszerre érezte a csontokat.Brad nagy nehezen lekászálódott Kim-ről, majd mindketten felálltak.Csak álltak egymás mellett, és az arcukon apró pír foltok hada keletkezett, amik egy nagy piros foltá alakultak.
-Hé, Jess, ideadnád a labdát?-Matt
-Persze!-én, és odarúgtam neki.Egyenesen a kezébe esett.
-Komolyan mondom, benned egy focitehetség lakozik!-Ash
-Bennem?-én
-Igen, Jess benned!-Brad
-Hát, tudom!Ez csak természetes!.-én
-Alap!-Ash 
-Na, egot nem kérünk!-Matt
-Menjünk haza!-Kim
-Haza?!De még csak-néz Brad a karján lévő ezüst órára, amit még a szülinapjára kapott a szüleitől-este 8 van!
-Mennyi?Így elment az idő?-Ash
-Hát, jó társaságban!-Matt
-Na, menjünk!-én.Elindultunk haza.Először Matt vált el tőlünk, majd fokozatosan Kim, Brad majd végül Thomas.Én és Ash ballagtunk haza.
-Kíváncsi vagyok a szomszédokra!-én
-Rem normálisak, és jó pasik!-Ash
-Alap!-én, és nevettünk.Hamarosan mi is hazaértünk.A házunk zöldalma színben pompázott.A ház előtt egy kis kert féle, ahol páfrányok tömkelege található.Ahogy bemegyünk a kapun, egy köves kis egyenes ösvény nyílík, ami mellett  páfrányok terülnek el, és egészen az ösvény végéig ott vannak.Majd  a kavicsok lassan elfogynak, és egy hatalmas fehér ajtó tárul elénk, mellette pedig egy csengő.Ash előhalászta a kulcsokat a zsebéből, és kinyitotta az ajtót.Ahogy bemegyünk, van 1 fogas a kabátok számára, a cipők számára egy szekrény, és tükör.Ahogy bemegyünk, jobbra a nappali található, amibe ha beakarunk jutni, lekell lépnünk egy lépcsőfokot.Balra egy lépcső vezet fel az emeletre, ami féluton elkanyarodik, és am fehér színű.Ha egyenesen megyünk a konyha tárul elénk, ami inkább Ash része mint az enyém-Én is tudok főzni, de inkább Ash.Benne jobban megbízom..Én felrohantam az emeletre, és elmentem zuhanyozni.Miután ezzel kész lettem,Ash is elment zuhanyozni.Én bementem a szobámba, és egyszerre elnyomott az álom.Ash-el is ez volt.Másnap arra ébredtünk, hogy a szomszédban kiabálás van, és kamionok dudálnak össze-vissza.Ash -el gyors felöltöztünk, és rendbe raktuk magunk, majd szaladtunk le, hogy mi is ez a zaj.Amint kiléptünk az ajtón, 3 kamion állt egymás mögött.A szomszédok!De hogy lehet ennyi cuccuk, hogy 3 kamion vagy mi az kell nekik?!A kiabálás pedig egy szakállas embertől származott, aki a kamionokat próbálta írányítani inkább kisebb sikerrel, mint nagyobbal.2 fiúra lettünk figyelemesek.Valószínűleg a szomszédok.Háttal álltak nekünk.Az egyiken csak lógtak a ruhák, még egy kukászsák is jobban nézett ki, mint ahogyan lógtak rajta a ruhák.Mondjuk raszta haja és sapija jól nézett ki:)A másik egy teljesen feketébe burkolódzott fiú volt, akin a ruhák inkább feszültek, minthogy lógtak volna.
-Ezek ikrek?-Ash
-Mik?-én
-Matt említette, hogy ikrek leszenk, de szerintem tévedett!-Ash
-Vhogy hiszek neked-én.A raszta hajú összekulcsolt karját most a magasba nyújtotta, és nyújtozott egy nagyot.A fekete követte a példáját.A raszta körbetekintett, és a tekintete lassan elért a mi irányukba is.Én és Ash gyors beugrottunk egy bazi nagy páfrány mögé.(De szeretem ezeket a növényeket:)Még be is bújok mögéjük)Mi reménykedtünk, hogy a raszta nem látott meg minket.De lépteket hallottunk.Amik egyre csak közeledtek, és egyre hangosabbak lettek.
 
Mennyien jártunk is itt?
Indulás: 2007-07-16
 

látotagó van itt

heartMenü heart

¤ Főoldal
¤ Vendégkönyv
¤ Régebbi friss
¤ Buttonom
¤ Buttoncserék
¤
Linkek
¤ Infó az oldiról
¤ Kinek,melyik?

heartBefejezett storykheart
 
heartStorykheart
 

heartNovellaheart

¤ Kriszty novellája


 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Dollielove.com - MySpace Glitter Graphics, Myspace Layouts, Dress Up Games, Cursors, Generators and fun!

Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK