A kis lélek
2005.01.26. 20:39
Volt egyszer egy lélek, aki fénynek ismerte önmagát. Lévén újdonat új lélek, türelmetlenül vágyott a megtapasztalásra. „Én vagyok a fény –mondogatta -, én vagyok a fény.” Ám mindaz, amit erről tudott és mondott, nem helyettesítette a megtapasztalását. Márpedig abban a birodalomban, ahol ez a lélek felbukkant, semmi más nem létezett, csak fény, fény és fény. Ilyenformán a kis lélek úgy érezte magát, mint gyertyaláng a napsütésben. A legnagyobb ragyogás közepette, melyhez ugyan maga hozzátette a sajátját, nem láthatta önmagát, nem tapasztalhatta meg önmagát annak, Aki és Ami valójában. Majd az történt, hogy ez a lélek epekedve sóvárgott megismerni önmagát. És oly hatalmas volt a vágyódása, hogy így szóltam egy napon: - Tudod-e kicsike, hogy mit kell tenned, hogy kielégíthesd a Te hatalmas vágyódásodat? - Mit, Istenem, mondd, mit? Bármit megteszek! – kiáltotta a kicsi lélek. - El kell választanod magad tőlünk, többiektől – válaszoltam. – Folyamodj a sötétséghez. - Mi az a sötétség, ó Szentséges Egy? – kérdezte a kicsi lélek. - Az, ami Te nem vagy – válaszoltam, és a lélek megértette. Követte a tanácsomat. Eltávozott a mindenségből, és egy másik tartományba költözött. Ebben a tartományban a lélek rendelkezett azzal a hatalommal, hogy megtapasztaljon mindenféle sötétséget, és meg is tette. Ám a sötétség közepette egyszer csak felkiáltott: „Atyám, atyám, miért hagytál el engem?”.
(Neal Donald Walsch: Beszélgetések Istennel I.)
|