6.rész.: Muszáj elválnunk néhány napra…

Arra ébredtem fel, hogy félhárom van. Kinyitom a szemem, és egy nagy barna szempárral találom szembe magam. Tom volt. Felülök, és köszönök neki. De ő, nem válaszol, csak néz tovább engem.

- Jó reggelt Tom!… Nem emlékszem semmire… Amúgy, mért fekszek a te ágyadban, és mért nézel még mindig engem? – kérdeztem, és rá mosolyogtam, ő meg zavarában elpirult.

- Ő, ő, …  Jó delet! – mondta aranyosan, és megsimogatta a fejem. – csak az történt, hogy… - kezdett bele, és elmesélte a történet elejét, és én már innen tudtam folytatni.

- Összevesztem Billel, aki most Patríciát csókolgatja.. – mondtam. És leült mellém az ágyra. – Jaj Tom, ez most nekem annyira rosszul esik!! – mondtam, és megfogtam a kezét.

- Tudom, egyszer én is így összevesztem Andival, és onnantól kezdve 2 héten keresztül nem szóltunk egymáshoz… - mondta Tom, és megszorította a kezemet.

- De aztán kibékültetek.. – mondtam, és magamhoz öleltem – Jaj Tom! Olyan rossz most ez így nekem!- ölelt most már ő is szorosan magához.

- Tudom! Nagyon rossz érzés ez! De mit lehetne az elől tenni, hogy ne lásd őt, és elfelejtsed?! – kérdezte Tom. Én ilyenkor nagyra nyitott szemeket meresztettem rá.

- De Tom! Én nem akarom elfelejteni őt! Szeretem teljes szívemből! – mondtam, és éreztem, hogy elsírom magamat. Tom vette az adást, és már nyúlt is a zsebkendőért. – Jó kis reflexed van… – pityeregtem el magam. – Nem megy! Nem akarom elfelejteni! Vele akarom le élni az életemet! – mondtam, és ilyenkor kissé savanyú, és csalódott fejet vágott.

- Figyelj! Ha boldog akarsz lenni, elkell felejtened őt, és keresned kell egy más fiút, akibe szerelmes lehetsz, és vele akarsz maradni! – mondta, és a kezét a vállamra tette. – Hallgasd! Van egy jó tervem! Elmehetnénk kéthétre Gusztávval, és, Zsófival egy táborba. Ott elfelejtheted Bill-t! – Mondta határozottan.

- De Tom! Andival mi lenne? Ő mért ne jöhetne? – kérdeztem, de Tom egyből talált rá választ.

- Andinak azért kell itt maradnia, mert Billnek egy picit gyanús lenne, hogy mindenki lelépett… - mondta – Andi úgyse fog egyedül lenni, ott lesz Georg, és Bill! – magyarázta, és nyúlt a telefonjáért.

- De márt pont a szerelmedet hagyod itt? Mért nem lehetne Zsófit? – kérdeztem, de ez úgy látszott, mintha Tom elengedte a füle mellett, mert nem válaszolt, csak hívta Andit.

- Halló? – szólt bele Andi

- Szia Andi, itt Tom! Most azonnal át kell jönnöd!! – mondta Tom. Hallatszott, hogy Andi sóhajtott egyet, és bele szólt.

- Hát jó! Úgy is jó lenne téged látni ’’ Igazából ” nem a tévéből! – mondta Andi aranyos hangon - Most megy a kedvenc számom de jövök! Puszi, szeretlek! – mondta és letette a telefont. Tom tudta, hogy Andi nem hallja de attól még bele mondta, hogy én is halljam.

- Én is! – két perc múlva Andi már itt is volt. Levette a cipőjét, és szépen lassan felosont a lépcsőn. Gondolta meglepi Tom - ot, hogy ilyen hamar ide ért. Egy picit megbotlott a lépcsőn, de aztán ment tovább. Kinyitja az ajtót, és legnagyobb meglepetésére, meglátta, hogy abban a hatalmas szobában, az ágyon ülünk, Tom kezét fogom, és tiszta vörös a szemem.

- Sziasztok, hát ti? – kérdezte meglepetten. Tom megdobbantotta az ágyat, hogy leülhet mellé, és így elmeséltük a történetet. – Hogy nem sülne le bőr az arcáról! – mondta, és szomorú arcot vágott. - Tényleg itt hagytok engem velük? Tudom, hogy engem ismer Bill a legjobban, de… Hiányozni fogsz, Tom maci! – ölelte meg Tomot.

- Te is nekem! – mondta

- És mikor utaztok? – kérdezte Andi, hogy talán még van remény, hogy Tom még marad. Tom csak csóválta a fejét, és lesütötte szemét.

- Ma hajnalban, már nem vagyunk itt… - mondta Tom, és szomorúan kiballagott a szobából, majd becsukta az ajtót.