>>>2.évad/18.rész<<< A randi és az ananászos csirke (1)
Carrie-Lousie Smith szomorúan kelt föl hétfő reggel. Gyorsan összekötötte a haját, majd kihúzta a szemeit végül magára öltötte a zöld kosztümjét. Fogat mosott, majd megivott egy pohár narancslevet és már ment is dolgozni. Nem is sejtette h mikor beül a kocsijába a szembelévő ház ablakából figyelik őt. Kifordult a ház elől, majd beletaposott a gázba és már száguldott is a Berlini klinika felé. Kb 10 perc múlva leparkolt a neki kiállított helyre, majd az autó csipogása után befelé vette az irányt. Az ajtaja előtt már ott ült a Schäfer házaspár. Carrie elmosolyodott, nem késtek, sőt hamarabb is jöttek. Amint melléjük ért rájuk mosolygott, majd az ajtajához lépett. C: jó reggelt- nyitotta ki azt- kérem jöjjenek be A nő bólintott majd felállt és az ő példáját követte férje is. Bent leültek a már ismerős székekre, és csöndben figyelték amíg az igazgató nő rendezgeti a papírjait. Pár másodpercen belül azonban a nő mosolygó arcával találták szembe magukat. C: nos akkor Zsofia készen áll a kezelésekre?- kérdezte a nőre nézve Zs: igen azt hiszem- húzódott kínos mosolyra a szája C: nos el kell mondanom h nem lesz egyszerű- nézett most Gustavra aki bólintott- akkor elmondanám a mellékhatásokat. Gustav és Zsofia is bólintottak, majd Carrie belekezdett a mondókájába. C: nos valószínűleg miután eltávolítottuk a daganatot kemoterápiára lesz szüksége. Sajnos nem is a daganat miatt hanem a kezelés miatt lesz sok gondja. A mellékhatások igen kellemetlenek lehetnek, de persze mindenki másképp reagál rá, van aki elviselhetőnek tartja van aki pedig többet szenved mint a daganat kivétele előtt. Zs: és megkérdezhetném hogy mik a mellékhatások?? C: ohh persze elnézést- nézett rájuk- tehát legtöbbször heves hányinger de néha hányás is előfordulhat. Szájszárazság, hasmenés, fejfájás és valószínűleg fáradtnak érezheti magát. A haj és egyéb szőrzetek elvesztésével jár és ha nagyon eldurvul a helyzet meddőséget is okoz és hízni lehet tőle. Valamint ha csontvelő-elégtelenség jelentkezik sokkal fogékonyabb lesz bármilyen fertőzésre mint azelőtt.- fejezte be a monológját Zs: öö ohh, értem- sütötte le a szemeit C: sajnálom Zsofia de a kemoterápia ezzel jár, és csak így gyógyulhat föl a betegségéből.- fogta meg a kezeit Zs: hajj- sóhajtott- rendben- nézett föl végre- akkor befeküdhetnék ma? C: persze- mosolyodott el
Bill Kaulitz szomorúan huppant le az ágyára, lehajtotta a fejét, majd egy hatalmas sóhajtás közben hátradőlt az ágyán. Pár másodperc múlva érezte h nem csak az ágy, de ő is lejjebb süppedt. Kis idő múlva érezte ahogy egy puha dolog hozzáér az arcához, mire nagyot sóhajtott B: mért akarod mindenáron h elfelejtselek?- kérdezte halkan É: ohh Bill- simogattam meg az arcát- tovább kell lépned B: de mért pont vele??? És mért pont most???- kissé hisztérikusan csengett a hangja- még nem akarlak elveszíteni, még nem- suttogta egyre halkabban É: mert én azt AKAROM- suttogtam kicsit erőteljesebben a fülébe B: de..de- habogott É: csss- tettem az ujjam a szájára- tedd meg ezt értem B: én.. én..- sóhajtott egy nagyot- rendben É: amúgy is tudom h izgalmasnak találod- nevettem föl B: miből gondolod? É: először is tudom, másrészt izgalmasnak találod h még senki nem ért hozzá, h még sose volt férfival és izgalmasnak tartod h ennyire tartózkodó, tudom h fölakarod fedezni, kinyitni mint egy könyvet- mosolyogtam
Carrie-Lousie fáradtan csoszogott ki az ajtóhoz. Mikor kinyitotta, hirtelen be is akarta csapni, de az illető az ajtóba rakta a lábát. C: menj innen Bill!- szólt rá B: Carrie kérlek!- próbálta kinyitni az ajtót C: menj inneenn!!!- kiabált rá és az ajtónál lévő kisablakon látta amint Bill szomorúan ránéz, majd azt suttogja B: tényleg sajnálom.. |