4. rész:

A nyaralás további része egész nyugodtan telt. Valószínűleg azért, mert Tom igyekezett velem minél többször kettesben maradni, távol a többiektől és Billtől. Mindent elmondtam neki. Azt is, amit Billel beszéltünk. Nagyon kedves volt. Csak mosolygott, megköszönte, hogy őszinte voltam, majd megkérdezte, hogy szeretem-e. „Persze, hogy szeretlek!” –mondtam. Ő pedig megnyugodott és nem beszéltünk erről többet. Csak sétálgattunk, étterembe, strandra jártunk, na meg rengeteg holmit vásárolt nekem egy délutáni kiruccanás alkalmából.

-Tom, nekem nem kell ennyi ruha meg ékszer… megvagyok nélkülük…

- De én szeretlek és szeretnélek kényeztetni…

-Azt másképp is lehet.- néztem rá kacéran

- Juj cica mire gondolsz? – vonta fel a szemöldökét

- Hmm… -forgattam a szemem

- Cicám… szerintem most egyre gondolunk…- nézett rám csábosan.

- Szerintem is…

-Itt vagyunk a tengerparton és még nem is szeretkeztünk a homokban.

- Nem bizony… -majd kacsintottam egyet és lementünk a tengerpartra.

Két hét elteltével beköltöztünk a villába Magdeburgban. A srácoknak sok dolguk volt… fotózás, interjúk, találkozók, próbák… esténként arra aludtam el, hogy Tom gitározik. Egyik nap interjúra vitte őket Jack. Csakhogy Bill beteg lett, berekedt, magas lázzal küszködött.

-          Bill, nélküled megyünk az interjúra és a fotózásra, meg kell gyógyulnod mihamarabb, mert nemsokára itt a turné. – mondta Jack.

-          Rendben… -mondta Bill – amúgy sincs kedvem menni. Nincs erőm.

-          Ok. Akkor mi megyünk. Angel nemsokára itthon lesz. Azt hiszem könyvtárba ment. Majd ő vigyáz rád. Ki is írom neki.

-          Rendben. Köszi. De tudok egyedül is vigyázni magamra. Nem kell, hogy fáradjon.

-          Na de akkor is.

-          Hey, tesó, gyógyulj meg hamar! Nem szeretem, ha beteg vagy… meg különben is, frontember nélkül nehéz lesz végigcsinálni a turnét …

-          Ne aggódj Tom.

-          Ok. Szia!

-          Sziasztok!

-          Szia Bill!- többiek.

Ezután nem telt el fél óra és hazamentem. A konyhában megtaláltam a cetlit amit Jack hagyott nekem: Bill nagyon beteg. Kérlek vigyázz rá. El kellett mennünk lezavarni pár interjút meg egy fotózást. Holnap jövünk. Tom üzeni, hogy szeret és máris hiányzol. Puszi: Jack.

-Bill! Jézusom mi a baj?- rontok be hozzá.

- Jaj semmi Angiem, ne aggódj, egy kicsit megfáztam semmi több.- mondta rekedt hangon.

- Kicsit megfáztál? Azért vagy ilyen sápadt? Jézusom Bill, nagyon rosszul nézel ki.

- Köszi. –röhög

- Jaj nem úgy gondoltam- nevettem- helyes vagy még így is, de nagyon ám… -mondtam mosolyogva.

- Tényleg? Nézett rám nagy szemekkel.

- Tényleg. –mondtam s közben éreztem, hogy elpirulok…- soha többé ne növeszd meg a hajad , mert így sokkal jobb…

- Angel! Tetszem neked?- kérdezte kissé zavartan.

- Igen.- mosolyogtam. De most megyek a gyógyszertárba, lázcsillapítóért meg hozok vmit a náthádra. Aztán veszek neked gyümölcsöt, most az kell. Egy 20 perc és itt vagyok.

- Ne menj el!

- Mindjárt jövök. Ne aggódj. Hozok valami filmet is, aztán megnézzük. Elszórakoztatlak.

- Az jó lesz, de miattam nem kell fáradnod…

- Nem fáradtság. Mindjárt jövök.

20 perc alatt lerendeztem mindent. Mikor visszaértem Bill aludt. De kénytelen voltam felébreszteni, hiszen be kellett vennie a gyógyszert.

- Bill, Bill szívem ne haragudj, de fel kell kelned, vedd be kérlek a gyógyszert!

- Angel?

- Igen.- mosolyogtam.

- De jó, hogy visszajöttél. :)

Bevette a gyógyszert, főztem neki teát majd megetettem gyümölccsel.

-          Mintha jobban lennék.- mondta orrhangon.

-          Legyél is.

-          Nagyon gondoskodó vagy, köszönöm.

-          Ugyan. Megnézzük a filmet?

-          Persze. :)

Filmezés közben is beszélgettünk:

-          Jaj, Angel…

-          Mi az?

-          Annyira szeretlek!- s ahogy ezt kimondta már sírt is és az ölembe borult.

-          Bill, ne sírj kérlek.

-          Mondd azt, hogy nem szeretsz!

-          Bill tudod, hogy…

-          Mondd azt!

Képtelen voltam kimondani. Annyira helyes, édes ez a srác és annyira szeret engem… és én is szeretem… de nem úgy…

-          Bill én…

-          Igen?

-          Nem akarok beszélni erről, ne haragudj rám. – mondtam, s közben én is sírtam.

-          Nem baj.- mondta, majd magához húzott és megölelt. Eszméletlen érzés volt a karjaiban lenni, szinte elszédültem… ezt ő is észrevette.

-          Angie… -rám nézett.

-          Ne mondj semmit. Most már késő van. Megyek alszom.

-          De…

-          Nem Bill, nincs de. Megyek aludni. Ha rosszul vagy ébressz fel nyugodtan.

Azzal szabályosan elmenekültem Bill szobájából. Egész éjjel forgolódtam. Tom nem érdemli meg, hogy a háta mögött akármit is csináljak Billel. És én nem is akarok csinálni Billel semmit. Annyira furcsa, szeretem Tomot, és én vele akarok lenni, hisz majd megőrülök érte, most is annyira hiányzik… és én is neki, hisz már az ötödik sms-t írja mióta elmentek, de valahogy valami állandóan Billhez húz. Mintha a sorsom úgy lenne megírva, az én akaratom ellenére, hogy Billhez tartozzak. Sajnálom őt. Szeret, érzem, hogy nagyon szeret és én a testvérével vagyok, akit szintén szeret… Nem akar közénk állni. Ezért nap mint nap végignézi, ahogy megcsókolom Tomot, ahogy hozzábújok. Nagyon tisztelem őt ezért. A hotelben történt kirohanása és bocsánatkérése óta nem beszéltünk az ő érzéseiről. Ő csak nyel. Közben pedig fáj neki. Amikor erre gondoltam elkezdtem zokogni. Felkeltem és átmentem Bill szobájába. Aludt. Végigsimítottam az arcát.

-Angel! – mondta. De nem volt ébren. Álmában mondta. Milyen édes, istenem… összeszorult a szívem. Lefeküdtem mellé. Aztán elaludtam. Reggel arra ébredtem, hogy vki simogatja a hajam.

- Jó reggelt.- mondta Bill

- Szia!- mondtam mosolyogva.

- Meglepődtem, hogy itt találtalak mikor felkeltem.

- Átjöttem hozzád, hogy ellenőrizhessem, hogy minden rendben van- e.- füllentettem.

- Kedves tőled. Örülök, hogy mellettem voltál. Jó érzés.

- Természetes, hogy melletted vagyok.

- Csak nem úgy…

- Bill…

- Jó, jó… nem mondtam semmit.

Két óra múlva hazaértek Tomék. Tom furcsa volt. De ugyanolyan kedves és gyengéd, mint mindig.

-          Mi a baj?- kérdeztem.

-          Semmi cicám.

-          Olyan furcsa vagy Tom…

-          Ne aggódj, csak kimerült vagyok.

-          Rendben. Pihenjünk. – mondtam s közben megcsókoltam. Tom pedig lehunyta a szemét, s ezután csak sokára nyitotta ki.

-          Tom! Baj van, érzem, nem szoktál ilyen lenni.

-          Nem, nincs semmi, esküszöm a szerelmünkre Angel, nincs baj. Tényleg.

-          Ok.

Elmentünk pihenni. Tom egészen másnap reggelig nem kelt fel. Én közben egyszer valamikor 10 óra tájt felébredtem. Georg, Gustav, Bill és Dan kinn ültek a konyhában.

-          Ezt nem hiszem el! Mondtam neki, hogy megölöm, ha ezt megteszi. – mondta Georg.

-          Még nem biztos, hogy igaz.- Gustav.

-          Ugyan már, egyértelmű volt  szitu… nem úgy nézett ki, mintha Tom annyira ellenkezett volna.- Georg.

-          Az igaz.- Gustav.

-          Megölöm. –mondta csendesen Dan. Én kinyírom. Hogy lehet ekkora balfasz? Szereti  a húgom, én tudom, látszik rajta, teljesen odáig van érte és mégsem bírja ki, hogy ne csalja meg?! Egyáltalán hogy jut eszébe?

-          Bill…- nézett hirtelen Billre Gustav.

-          Nem érdemli meg. – mondta Bill. Sápadt volt és mereven nézett maga elé. Én mondtam, én tudtam, hogy nem érdemli meg… ennek ellenére mégis ő kapta meg… és nem én. Pedig én mindennél jobban szeretem, mindent megtennék érte és soha nem csalnám meg. Ez egy rakás szar. Ez nem ér. Ha engem szeretne, én boldoggá tudnám tenni. Én…- azzal elindult Tom szobája felé.

Berontott, a többiek pedig utána. Azt sem vették észre, hogy ott állok az ajtóban és mindent hallottam. Csak álltam ledermedve és nem akartam hinni a fülemnek. Meg sem tudtam szólalni. Bill eközben megfogta Tom nyakát és elkezdett vele ordítani:

-          Hogy a fenébe gondoltad? Emlékszel mit kértem tőled? Egyetlen kérésem volt! Hogy soha ne okozz neki fájdalmat! Te hülye seggfej! Felfogtad, hogy mit tettél? Csak azért mert épp felállt a farkad?! Egy szerencsétlen fasz vagy! 

Azzal elindult a szobájába s magára zárta az ajtót, otthagyva Tomot. Mindenkit meglepett a mindig kedves és érzékeny Bill kirohanása. Tom szeme tele volt könnyel.

-          Angel! – kiabálta hirtelen Dan!

-          Miaz?- kérdezte Tom- Mondd már!

-          Ott állt az ajtóban amikor beszélgettünk, mindent hallott, érzem a fájdalmát…

-          De hol van?

-          Nem tudom, Bill után rohantunk mikor berontott hozzád, nehogy megüssön… bár kurvára megérdemelnéd. Szánalmas vagy. – azzal Dan elindult megkeresni engem, de előtte még benézett Billhez.

-          Hey öreg! Angel eltűnt, segítenél megkeresni?

-          Persze! Azonnal indulok.

-          Jobb lenne, ha szétválnánk.

-          Rendben. Elindulok a parkba. Te menj a másik irányba.- mondta Bill.

-          Ok. Hívj, ha megvan!

-          Természetesen!

-          Hey várjatok! – Tom.- Én is megyek!

-          Na nem, te nem jössz. Téged látni sem akar.- Dan.

-          De bocsánatot kell kérnem! Beszélnem kell vele!

-          Na idefigyelj- mondta Dan miközben megragadta Tomot, erősen szorította- Te itt maradsz, a húgomnak egyáltalán nincs semmi szüksége rád, és jól jegyezd meg: SOHA TÖBBÉ NEM LESZ A TIÉD. VÉGEZTETEK!

-          Azt nem te döntöd el, hanem ő!- csattant fel Tom- én szeretem és szükségem van rá!

-          Ő is ezt fogja neked mondani. Törődj bele. Te cseszted el. Na húzz vissza a szobádba, hívd fel a kurvád, és érezd jól magad. Angel úgysem szólna hozzád. Azzal Dan és Bill elindultak, otthagyták Tomot, megsemmisülve.