Különleges tárgyak:

A törpe birtokában van egy nagyon gondosan elkészített harci kalapács. A törzsében ezt a fegyvert a végzet kalapácsának is nevezték, iszonyatos csapásai miatt. Értékei: TÉ: 14

VÉ: 12 KÉ: 7 sebzés: K6+5. Tugara örökölt egy különleges sípot apjától. A síp csak gazdájának engedelmeskedik. Egy nap maximum 3-szor használható. Ha belefújnak, a közelből patkányok, denevérek, és más barlangi lények, elsősorban hüllők érkeznek a síp gazdájának a segítségére. A síp 2 kör alatt összehívja az állatokat, és azok 6 körig vannak jelen. 3 méter sugarú körben az állatok körönként 2k6 Sp veszteséget okoznak. A nagy forgatagban a varázslatok, és a pszi diszciplinák 50% eséllyel nem sikerülnek.

Felszerelés: Tugarának sok mindene nincs. Néhány konyhai eszközt tart magánál, vadász és halász eszközöket, ínségesebb időkre, ha a felszínre kellene merészkednie. Sok kötele van, amin egyik sziklapárkányról a másikra lengedezve közlekedik, ezeken kívül még gondosan elrejtve néhány értékesebb drágakövet is tart, de ezekből sem túl sokat. Az ember, vagy nagyobb méretű kőszobrok, a falba vájt arcok, a folyosók, és termek is életének szerves részét képezi. Ezek eszmei értéke szinte felbecsülhetetlen.

Háttértörténet:

Talán már ő maga sem tudja, hogy mióta él egyedül. Magányos. De nem mer más törpék közé merészkedni. Ahhoz túlzottan kínozza a szégyen. Most egy kis barlangban él. Nem háborgatja senki. Éjjel nappal a kő művészi megművelésével foglalkozik. Egész napját azzal tölti, hogy mindenféle lények szobrait elkészíti, köteleken lógva vájja ki a sziklafalakból a szebbnél szebb arcformákat; barlangokat, szépen rendbetartott folyosókat készít, lépcsőket, hidakat, kisebb termeket épít magának. Víz akad elég, a hegyekből jut elég. Élelmet a közelben szorgoskodó patkánybáróktól szerez be, néhány szebb drágakőért cserébe. Élvezi a munkát, közben régi törpe dalokat énekelget, néha kötélen lengedez egyik sziklapárkányról a másikra, és közben igyekszik a lehető legkevesebbet gondolni szörnyű múltjára, és a benne lakozó gonoszra. Barlangjait gondosan őrzi, rejtve tartja. Ha netalántán valaki mégis rábukkanna, meglehetősen barátságosan viselkedik, amíg vendégei is úgy viseltetnek felé. De akármennyire is igyekszik kedves lenni, gyakran megesik, hogy élve nem jönnek ki a látogatói a barlang bugyrai közül.

            Talán érzékelhető a homály magányos törpéjének a hangulata ebből a kis ismertetőből. Teljessé akkor válik a kép, ha ismerjük Tugara életének múltját, és tudunk annak sötét titkairól is. Tugara régen derék harcos volt, törzsének megbecsült tagja. Tehetséges fegyverforgató, ügyes kőműves, egy derék feleséggel, és gyerekekkel. Ám, mint minden törpében, őbenne is benne lakozott a minden törpe lelket eltorzító homálytestvér* (lásd Summarium 115.oldal). Életét, és igaz elveit megkeserítették a folyton feltörekvő, gyilkos szándékú, önző és gonosz sugallatok. Tugara igyekezett küzdeni ellenük, és teljesen magába fojtotta ezeket a sugallatokat. Társainak nem beszélt róla, a papok előtt is elhallgatta; pedig talán jobban tette volna, ha elfogadja, énje sötétebbik oldalát. Később a helyzet súlyosbodott. A derék törpe harcos egyre nehezebben uralkodott érzelmein, indulatain. Egyszer-kétszer előtört belőle a „gonosz”. Bár nem voltak súlyos bűntettei, mégis rettenetesen szégyellte magát. Mígnem egy napon, új barlangjáratok felfedezése közben, egy halott lovag holttestére talált. Átvizsgálta a testet, s bár elvileg azonnal jelentenie kellett volna az esetet a főtanács előtt, a titkos énje azt sugallta neki, hogy az értékes dolgait tartsa meg magának. Tugara ekkor sem tudott ellenállni a kísértésnek, és alaposan átvizsgálta a testet. A halott lovag fegyvereit nem igazán tudta használni, páncélja nagy volt rá. Néhány csillogó aranyat talált, melyeket el is rakott, valamint egy szép medált**, amely azonnal megtetszett neki. Szinte érezte a belőle fakadó különleges hatalmat. Fel is tette magára, és gondosan a ruhája alá rejtette. Csak ezután mutatta meg a tanácsnak a halott lovagot.

            Ezután különös dolog történt. Tugara többé nem észlelte a homálytestvér jelenlétét. Érezte, hogy akaratereje megsokszorozódik, és képes legyőzni a benne lakozó gonoszt. Valahol sejtette, hogy ennek köze lehet a medálhoz is, de erről nem akart tudomást venni. Hónapok teltek így el, békésen, míg egyszer Tugara felesége észrevette a medált, melyet férje rejtegetett előle. Az asszony először csak egy másik asszonynak beszélt az ügyről, aki pedig továbbadta az információt hites urának, és így eljutott a hír a tanács fülébe is, akik felkeresték Tugarát, és alaposan megrótták, amiért hallgatott a medálról, majd elkérték azt, hogy a törpe mágusok alaposabban megvizsgálhassák. Tugara önként átadta. Ám ahogy lekerült nyakáról a medál, a törpe harcos mind a megveszett, úgy rontott neki társainak, akik alig tudták őt lefogni. A felgyülemlett gonosz utat tört magának. Tugara amúgy is félelmetes ereje, a tomboló dühtől még tovább növekedett, így a csetepaténak egy áldozata is lett.

             A törpét egy börtöncellába zárták. Tugara rettenetesen szégyellte magát. Több hónapot töltött magányosan, s eközben egyre jobban szélesebb lett a hasadék a benne lakozó jó és rossz között. Elméje nem bírta tovább a harcot, s néha engedte a homályból érkező gonoszt a felszínre törni, mintegy kiegyezésként. Tugara ilyenkor úgy viselkedett, mint aki megveszett, gonosz volt, ereje megnőtt. Mivel továbbra sem engedték ki, Tugara úgy döntött megszökik, és valahol a civilizációtól távol, csak a szoborfaragásnak, kőművességnek fog élni, egyedül. Tudatta szándékát feleségével is, aki segített neki a szökésben. Az akció sikeres volt. A tanács kifaggatta az asszonyt, aki most sem tudott hallgatni, s elmondta férje szándékait. A tanács úgy döntött, nem küld kereső hadjáratot Tugara után, inkább hagyja őt kitaszítottan, magányosan élni.

            Tugara egy hét múlva Tiadlan és Gro-ugon határának hegyeiben vert magának szállást, egy nagyobb barlangban. A közelben néhány patkánybáró is élt, akik lassanként megszokták ennek a különös, szoborfaragó, munkadalokat éneklő lénynek a társaságát.

Játéktechnikai megjegyzések:

Ennyi tehát Tugara története. Megadtam egy viszonylag pontos helyszínt, de természetesen a kalandmester ha úgy gondolja, bárhol máshol is helyet adhat neki, lényeg hogy föld alatt éljen, egyedül. Mint a törpe történetéből is kiderült, ha kalandozókkal találkozik, rendkívül barátságos, szívesen mutatja műveit nekik, és étellel kínálja őket. Barátságossága őszinte, csak Jellemérzékeléssel, vagy Asztrál szemmel lehet felfedezni, hogy valami nincs rendben, bár ez se biztos megoldás, mert először a jót lehet felfedezni, s egészen gyengén érzékelhető a meglapuló gonosz. A homálytestvér bármikor kitörhet a törpéből. Ez lehet időközökhöz, vagy eseményekhez kötve. Például ha egy varázshasználó arra akarja kényszeríteni a törpét hogy beszéljen a múltjáról, vagy az egyik karakter feltűnően ellenségesen viselkedik vele szemben, akkor Tugara gyilkos tombolásban tör ki, mely olyan mélyről tör elő, hogy ilyenkor az elméje gyakorlatilag befolyásolhatatlan. Ilyenkor minden mágiára, ami befolyásolni próbálja, immunis. Csak arra koncentrál, hogy mindenkit megöljön maga körül. Harcértékei megnőnek, a benne lakozó gonosz szinte fanatizálja a törpét: TÉ: +20 VÉ:+20 KÉ+10 Sp:+2 Fájdalomtűrés pontjai elfogytával sem ájul el.

            Általában a sötét énje még időben eltünteti a holtestet, mivel a jó én nem emlékezik rá, hogy mit tett akkor, amikor előtört belőle a homálytestvér. Így ha ki akarják faggatni valamilyen gyilkosságról, őszintén letagadhatja azt, mivel nem is tud róla (azaz az igaz szó varázslat ilyen esetekben nem hat rá)

* amennyiben nem lenne Summariumod: A homálytestvér minden törpe sötét oldala, amelyről a játékosnak nem feltétlenül kell tudomást vennie, de bele is illesztheti karaktere jellemébe, vagy ha úgy akarja Halál jelleművé is teheti a törpét. A homálytestvér önző és gonosz sugallatok formájában befolyásolja az elmét.

** acélos akarat medálja