Kép-hangulat

Hideg van, kint sötét éj. Kilépek a sátramból, és elmerengek a zavaros égben, az apró hullámokkal szétszabdalt kékes-szürkés vizen. Kísértet lakta vidék. Holnap, valamikor úgy dél tájban megszűnik a varázskör, ami a sátramat védi. Több varázshatalmam már nincs. Elmenekülni már nem tudok. Észre fognak venni.

Minden bizonnyal.

Megérzik a meleg vér szagát. A húsom illatát.

És akkor nekem végem!

Gyere közelebb! Még közelebb! Ne félj tőlem...

Hihi! Neked remegnek a lábaid!

Egy ilyen nagy hősnek?

A legyőzhetetlen bajnokot egy ilyen ártalmatlan leányzó megrémít?

Ugyan, ugyan.

Közelebb húzódok hozzád. Érzed a méz és virágillatú bőrömet?

Összeborzadsz! Mily illetlenség!

Egy apró csók, a válladon, egy apró csók a nyakadon. Forró, édes csókocskák!

Hozzád simul a testem. Már nem menekülsz. Kívánsz.

Egy apró csók a szádon... és már az enyém is vagy!

Beszív a mélység. Elgyengülsz. Bársonyos karok közé zuhansz. Valahol távol, még érzed a friss levegő illatát, de hamarosan egyedül maradsz, az érzékeid nélkül.

Végigpereg előtted kalandos életed.

Látod bűneidet, és erényeidet.

Aztán minden elsötétül.

Csak vársz...

... miképp dönt további sorsod felől az istened.

Uram! Kérlek adj elég erőt, hogy országomat sikerrel vigyem harcba, a gonosz Orvella istennő démoni teremtményei ellen.

Adj elegendő bátorságot, és kitartást népemnek, a Te népednek, hogy győzedelmeskedni tudjunk az áruló istenasszony ellen!

Kérlek, tartsd szemed előtt, hogy mi mindig hű szolgáid voltunk, és alázattal teljesítettük parancsaidat. Most is csupán annyit kérek: Segítsd népemet, ebben az ínséges időben is.

Csak bátran tekintsék meg a képet közelebbről is!

Nem, nem káprázik a szemük, kedves hölgyeim és uraim.

Igen igen! Ez a megfestett csoda...

És akármilyen hihetetlen, ez az isteni tünemény valaha a halandók  között, közöttünk élt.

Sőt, mi több! Ő maga is egyszerű halandó volt. Közönséges emberlány. Nem volt túlzottan gazdag, egyszerű kisnemesi családban nevelkedett.

Na de uram! Kérem, kezével ne illesse a festményt.. köszönöm!

Hol is tartottam.. hja! Tehát egyszerű leányzó volt ő, csak földöntúli szépsége különböztette meg a többi leányzótól. Még más, nálunk magasztosabb, és szebb lények is a csodájára jártak.

De a szerelmét csak egyetlen fiú tudta elnyerni. Kivel egy helyen élt. Őt méltatta csupán varázslatos érintéseivel.

Ám egy napon, a környék zsarnok bárója, elhatározta... Márpedig ő megszerzi magának a leányt!

Kisebb seregével üldözőbe is vette ezt a tündért. Hegyen át, völgyön át követte, de a leánynak mindig akadt, segítője, ki előnyhöz juttatta.

Ám egy napon egy csalóka sziklához ért a leány. Barlangjaiban keresett újabb menedéket. De zsákutcába került. Egy sziklaperemhez érkezett.

És nyomában ott kaptatott a báró! Utol is érték, hamar, a csapdába esettnek már nem volt reménye...

Ekkor csoda történt! A leány körül nagy fényesség termett, mely leomlasztotta lábai körül a sziklát, és így... üldözői nem tudtak a közelébe férkőzni.

A báró megdöbbent. Rájött, hogy ezt az égi csodát odafentről őrzi valamely istenség. Többé nem merte üldözni a leányt, így ő hozzámehetett választott kedveséhez.

Rovaros szél söpör el a táj felett, romok maradtak csupán, s didergő holtak. A vándor szilárd hittel keresi köztük a reményt.

Hamis a hitvány szenvedése, hazug minden szeszélye, a színlelt közönye, téves minden gondolatja, mert igaz magvát a kemény föld vastagon eltakarja. Hetykén áll ott, a tornya tetején, szegény lelkét drága kelmével, cifra szavakkal takarja. Jajj annak, aki barátjául fogadja.

Hajnal. A földre suhan egy megfáradt angyal. Tündöklő arcára egy tó tükrének ezüstös szikrái vetnek ficánkoló fényt. Felkel a sebesült nap, s nyomában vér omlik szét hajként a magas hegyek ráncos szegélyén. Egyként figyel rá az életet játszó természet. Az angyal váratlanul megszomjazik, néhány korty vizet merít tikkadt szájába. Szomorú. Elfelejtette miért, s ez bántja.