Várom már

Várom már a percet, mikor átölelsz,
Lágyan csókolgatod fülcimpám,
Míg suttogod önfeledt szavakkal:
Te vagy nekem a boldogság.

Várom már a percet, mikor megcsókolsz,
Mikor testem simogatja a vágy.
Becéző ujjakkal cirógatod,
Ahogy te hívod: bundácskám.

Te vagy életemben az égi csoda.
S számodra jól tudom én.
A rajongásod nem múlik soha.
Elég, ha hozzád ér ez a kéz.

Reggel, délben és délután
Ajkunk felpuhult játék,
Csak csók és semmi más,
De elővarázsolja a csodát.

Tegnap, ma és holnap,
Velem lehetsz csak boldog.
Nélkülem tetszhalál a lét.
Csak alszol, mer ott veled lehetek én.

Ha lefekszel szorítod kispárnád,
Melyben hallani véled a suttogás,
Mily szép szerelmet mesél.
Vágyunk valóság képére kél.

Üres a szobád, csak a maci néz,
S te, mikor végre ott vagy mesélsz.
Mesélsz rólam, mert ott szabad.
Nem figyelik minden mozdulatodat.

Ajkadnak sutogom ezerszer:
Az életemnél jobban szeretlek.
S te rám nézel, huncut mosollyal:
Tudod  Kincsem, én sokkal jobban.

Jót nevetünk az ezerszer ismételt
Pajos mondaton s szavakká éled a vágy:
Várom már a percet, mikor átölelsz,
S szerelmesen odabújhatok hozzád..