>>>2. évad/8. rész<<<
Tom nem vagy már gyerek!/Fogd föl végre, az életeddel játszol!!!!

-Üdvözlöm, Carrie-Lousie Smith- fogott kezet a kórház jelenlegi igazgatójával.
-Jó napot!, Jack Harrison, kérem foglaljon helyet- mutatott a vele szemben lévő székre. A nő azonnal leült, majd keresztbe rakta a lábait, megigazította a szoknyáját kezeit egymásba kulcsolta, majd fölnézett az igazgató úrra.- Nos, akkor kezdhetnénk is..

Jack Harrison kezet fogott a nővel.
-Üdvözlöm a kórházban Mrs. Smith
-Köszönöm Mr. Harrison, akkor holnap kezdenék is- mondta, majd a férfira nézett aki csak bólintott- Viszontlátásra!- majd kifelé indult nagy mosollyal az arcán. A kórház előtt leintett egy taxit, bepattant, majd elmakogta a címet és már autókázott is. Pár perc múlva megérkeztek, fizetett, majd kiszállt a taxiból.
Fölemelte a fejét, és a szemben lévő ház egyik ablakán akadt meg a szeme.

Bill Kaulitz már 3 órája ült az ablakban, kezében szorongatva egy képet. Néha- néha rápillantott, majd visszafordította a tekintetét az égboltra. Szemében már a könnyek égtek, mikor már nem bírta tovább és egy fekete könnycsepp gurult végig férfias arcán. Még jobban magához húzta a képet és kitartóan bámult az ég felé.
- Hiányzol- suttogta- nem is tudod mennyire

Carrie még egy fájdalmas pillantást vetett a férfi felé, majd elfordult. Nem tudhatta hogy a férfi végig látta a szeme sarkából, és csak utána emelte rá a tekintetét miután elfordult. Nagyot sóhajtva dugta a zárba a kulcsot, majd fordította el azt, még utoljára visszanézett a kis ablakra, de már nem talált ott senkit. Lenyomta a kilincset, majd becsapta maga mögött az ajtót. Lepakolta a kabátját, sálját és végül a sapkáját is levette. Elindult a nappali felé hogy fölhívja apját. Tárcsázta a számot.
-Kicsöng- tisztázta magában
-Hallo??- vette föl a már ismert mély férfi hang
-Szerbusz apukám- csillant föl a lány szeme
-Carrie!!..

~~~Magdeburg, reggel 8 óra~~~

G: könyörgöm Zsó!! Menj el arra a kezelésre, kérlek!!- már szinte sírt
Zs: nem nem nem!!! NEM ÉRTED?? Nem akarok szenvedni- üvöltötte le szerelme fejét
G: de így fogsz szenvedni- roskadt le a földre- és én is
Zs: sajnálom Gustav, de nem megyek el, hacsak nem kerítesz nekem egy tuti biztos orvost- nézett rá, majd kifelé vette az irányt..

~~~Berlin, délután 5 óra~~~

-Csöngettek-
A: APA TÉGED KERESNEK!!!- szólt föl az emeletre fia
B: KI AZ??- kérdezett vissza
Alex már vette a levegőt, de az idegen megállította.
- Hagyd csak majd én- mosolygott a kissrácra, majd összeborzolta a haját és fölfelé vetet az irányt
A: héé!!!- azonnal a tükörhöz lépett és igazítani kezdte azt
Az újonnan jött személy nevetve ment föl a lépcsőn, majd kopogott a férfi ajtaján.
B: Ki az?- hallotta a mély hangot
-Már megint cigizel?- nyitott be az ajtón
B: szia- nyomta el a csikket- Tom –mosolyodott el, majd odalépett bátyjához és jó szorosan megölelte, mint akik már évek óta nem látták egymást.- hiányoztál
T: te is Bill- ölelte ő is át- na mi van öcskös veled?- pofozta meg egy kicsit
B: TOOM!!!- nézett rá, mire az csak ördögien elvigyorodott- meg ne próbáld!! TOM NE!!! TOOM, NEM VAGY MÁR GYEREK..ÁÁÁÁÁ- kezdett el futni lefele a lépcsőn, majd ki a házból- KÖLKÖK SEGÍTSETEK!!!- nevetve futott bátyja elől aki szorosan loholt utána egy párnával a kezében.- SEGÍTSÉGG- kiabálta nevetve.
Néhány szomszéd kidugta a fejét az ajtón köztük Carrie- Lousie Smith is. Kicsit elgondolkodott ki is lehet ez a személy de nem is kellett sokat gyötörnie magát.
B: TOM KAULITZ HAGYJ BÉKÉÉN!!!- sikított, mikor bátyja leteperte a járda közepén és egy párnával püfölni kezdte, majd óriási csiki csata vette kezdetét.
Alex és Samantha nevetve futottak át Carrie-hez aki csak mosolygott.
A: ő a keresztapám- mutatott büszkén Tomra
C: tudom Alex, tudom
B: Tooom!! NEM VAGY MÁR GYEREK!!!- fogta le végre bátyját
T: óó dehogyis nem- vigyorgott ördögien, majd újra átfordította Billt és újra meg újra csikizni kezdte


~~~Magdeburg, délután 3 óra~~~

Zs: Gustav kérleek!!!- nézett rá könyörgően- nem akarod menni
G: Zsó ez nem így működik, mért akarsz mindenáron meghalni??- kérdezte kicsit dühösen, tegyük hozzá nagyon is jogosan
Zs: csak –nézett el másfelé
G: itt hagynád Natalit, Klarat és legfőképp engem???- nézett rá könnyes szemmel.
A nő csak kitartóan hallgatott és az ablakon nézett kifelé
Zs: hagyj békén- szólalt meg végre, teljes gyűlölettel a hangjában- gyűlöllek, gyűlölöm Natalit és Klarat is, mindenkit gyűlölök, HAGYJ BÉKÉN!!!- kiabált rá férjére, aki csak egy mélyet sóhajtott.
G: Zsó- szólt hozzá kedvesen- Fogd föl végre, az életeddel játszol!- nézett rá utoljára kedvesére, majd az előszobában fölvette a kabátját, és elindult Nataliékhoz.

Zsofia Schäfer magányosan ült a szobája legeldugottabb, legsötétebb sarkában. Lábait fölhúztam átkarolta őket a kezeivel és a fejét ráhajtotta a térdeire. Arcán csak gurultak lefelé az egyre növekvő könnycseppek. Fényt látott, angyal volt. Angyal volt és a fülébe suttogott, majd eltűnt. Angyal volt.. angyal.
"Csak gondolj rám és látni fogod azt az angyalt aki melletted repül."- suttogta százszor.