1. évad:
Az Odaát első évadában megismerkedhetünk azzal a természetfeletti világgal, amelybe a Winchester család elég korán belecsöppent. Dean és Sam édesapjuk után erednek, mikor kiderül, hogy eltűnt. Samet barátnője, Jessica halála is hajtja, hiszen minél hamarabb végezni szeretne a lénnyel, amely megölte a lányt. Ehhez apja segítsége kellene. John naplóját követve a fivérek keresztül szelik az egész Amerikai Egyesült Államokat Dean 67-es Chevy Impalájában. Céljuk elpusztítani a gonoszt, embereket menteni, és apjuk nyomára bukkani. Samről kiderül, hogy egy, a démon által kiválasztott gyermekek közül. Látomásai vannak, melyek valóra is válhatnak, ha meg nem akadályozza őket. Az évad során még találkozik Max-szel, aki szintén kiválasztott.
Mikor Sam és Dean összevesznek, Sam találkozik Meg Masters-el, akiről később kiderül, hogy a Sárgaszemű démon lánya és hidegvérű gyilkos. Meg sok bajt okoz a Winchestereknek, azonban egy ideig vonzódnak egymáshoz Sammel. Apjuk világosan kijelenti, hogy ha a fiai közelében van, akkor sebezhetőbb, ezért is nem akar velük tartani. Azonban mikor rátalálnak Samuel Colt pisztolyára, mellyel bármilyen gonosz elpusztítható, mégis együtt szállnak szembe a démonnal, és Meggel.
2.évad:
Az Odaát második évadában különös esemény rázza meg a Winchester fivéreket: édesapjuk, John egyezséget kötött a Sárgaszemű démonnal, és feláldozta magát meg a Coltot azért, hogy megmentse haldokló fia, Dean életét. Sam és Dean megismerkedik Ellennel, Joval és Ash-sel, akik egy vadászok által kedvelt helyen laknak, és segítenek onnan a fiúknak. Bobby, akit már az első évad végén megismerhettünk is gyakran feltűnik.
A második évadban előtérbe kerülnek a kiválasztott gyermekek, hiszen Sam és Dean több ilyennel is találkozik. Andy, aki a szavával képes irányítani az embereket. Ava, akinek szintén látomásai vannak. És az évad végén Jake, aki sokszor erősebb, mint az átlag ember, és Lily, aki érintésével képes leállítani a másik fél szívét is megjelenik. Ezalatt Sam és Dean tovább folytatják a gonosz lények elpusztítását, azonban többször meggyűlik a bajuk a hatóságokkal, sőt, az FBI is üldözi őket. Újabb vadászokat ismerhetünk meg, akik olykor a jó oldalon állnak, olykor meg a sötét énük kerekedik felül.
Az Odaát második évada méltó folytatása az elsőnek, hiszen megőrizte mindazon tulajdonságokat, amiket már korábban is megismerhettünk. Vannak részek, melyek egybefüggnek, és vannak a már jól ismert epizódok, melyek során a rész végéig legyőzik az ellenfelet a Winchester fivérek. Azonban az évad végén sötét dolog történik. Kinyílik a Ördög Kapuja, ahonnan a gonosz erők százai szállnak ki.
3.évad:
Miután a Ördög Kapuja kinyílt, a fivéreknek ismét akad dolguk: több száz kóbor, gonosz lelket kell visszaküldeniük a Pokolba. Az évad során összeakadnak Ruby-val, egy démonlánnyal, aki a segítségét ajánl Dean megmentéséhez, majd segít Bobby-nak új töltényeket készíteni a Colthoz. Később egy Bela nevű lány is feltűnik a színen, aki valójában természetfeletti holmikkal kereskedik és rengeteget tesz keresztbe a fivéreknek. Gordont is viszontláthatjuk, aki kijutott a börtönből és Sammel akar végezni. Ám ez fordítva sül el, Sam végez a vadásszal.
Így Ruby terve, hogy erősebb, kegyetlenebb vadász legyen Samből jó úton halad. Ezt csupán csak azért szeretné elérni, hogy miután Dean ideje lejár, fel tudja venni ugyanúgy a harcot a gonosszal. Dean megtudja tőle, hogy halála után belőle is démon lesz. Ezekután az idősebbik Winchester fiú már kezd aggódni az egy éve miatt, és legnagyobb félelme, hogy Ruby előrevetítése valóra válik.
|