[5-1]
Nagyon teccet a mai rész is mint az összes, kár, hogy abba hagyták, de ez van szomorú vagyok, de sajnos egyszer mindennek véget kell érnie, nem húzhatják örökké a dolgot. Sajnálom, hogy vége jó sorozat volt remélem majd ismétlésben leadják újra az összes részt, jó volna. Hetedik mennyország For ever.
Igen nekem is tetszett majdnem az összes rész (1-2 kivétel volt ami kicsit eröltetett volt de ezzel lehet hogy csak én vok így :S )Nincs kizárva hogy újra leadják bár ennek azért be kell látni elég kicsi a valószínű-
sége :'( főleg mert 11 évad és az nem kevés és most új sorozat van helyette -.- {én most a bostoni halottkémeket nézem ami a hetedik mennyország után jött nekem az is naon tetszik de még csak kb4-5 részt láttam belőle}
|
Igen szerintem is jó volt a mai rész teccet , dár az összes részt imádom, alig várom a holnapit. Igaz, hogy Ruthie kicsit önző mostanában, de így is szeretem, úgy is meg fog változni, és nem lessz ilyen, szerintem. Az a rész durva volt a mai részben, amikor Jane T- Bonal veszekedett, és azt üvöltötte, a egész gyülekezet, és mindenki füle hallatára, hogy Camden tiszteletes, úgy se lessz már sokáig, mert nagyon beteg, stb. az kegyetlen volt. És Lucyékat hívogatták emiatt. Haláli jó a sorozat. És nagyon örülök, hogy vetítika 11-dik évadot, csak az a kár, hogy utána már nem lessz több évad, legalábbis eddig úgy van, hogy ez a 11-dik évad lessz az utolsó sajna. Hetedik Menyország For ever.
Igen télleg durva volt de végülis nem lett olyan nagy ond belőle :)
Én is sajnálom hogy nem lesz több évad bár a 11 évadba se voltak biztosak ki tudja talán még lesz 12. is mondjuk naon kétlem :( ,de ha egy sorozat se fejeződne be soha az télleg nem lenn jó.Meg fogynak a szereplők xD :S |
Szerintem a mai (02.11.) rész nagyon jó volt. Végre kezd izgalamsabbá válni. Amúgy kár hogy Ruthie mostanában olyan önző meg mit tom én de nem baj mert nagyon szeretem. És örülök hogy végre leadják a 11.évadot!!:]]] Az én favoritom Beverley, de Mackenzie-t is nagyon birom. pussz.liz.
Szerintem is jó volt a mai rész ,Ruthie télleg kicsit önző de nekem akkor is ő az örök favourite persze Beverley-t is naon xeretem :) |
Nekem nagyon teccet a mai rész, ahogy Eric leszerelte a tanárnőt, és A Stenlli az az alak nem semmi Kevin minden cuccát elcaklizta, és Kevin alsógatyában ment haza, az tejjesen kész volt az a rész.fenomális a sorozat, Dőltem a röhögéstől, bár a tegnapi részt végig bőgtem, nem tudom miért, lehet, hogy azért, mert kicsit szomorú volt.
Nem ragoznám én teljesen egyetértek veled |
Sztem egész jó volt de túlságosan Lucy volt a középpontban,bár sok mindenkinek ő a kedvence szoval ez nem is baj :),nekem nem is volt semmi bajom ezzel a résszel csak 1 kis nagyon aprócska dolog Savanna szinkron hangja,hát az valami pocsék ,illetve most nem egészen értem hoy kik szerepelnek a 11 évadban rem. Ruthie-t minnél hamarabb láthatom,ugyanis NEKEM ő a kedvencem <3
Azt hiszem a 8.részben szerepel először és ott is sírni fog de nem
biztos..:S
Most még sztem nem olyan izgi máskor volt hogy már alig vártam
a következő részt pl.: hogy most mi lesz maryval hogy büntetik meg stb. ez a rész nem volt kifejezetten izgalmas de azért tetszett
Bye: Ännä /szerk./ |
[5-1]
|