A törökök helyett a 15 éves háború pusztított az Alföldön
"…A 17. század nem pusztán a török kor miatt izgalmas és érdekes - tette hozzá a szakember -, hanem azért is, mert ekkor szűnt meg a korábbi aprófalvas világ a környéken. A történész szerint ezek a régebbi történeti felfogással ellentétben nem a törökök pusztítása miatt, hanem inkább a véres 15 éves háború okozta bizonytalanság miatt kezdtek hanyatlani. Szintén a korszak érdekessége, hogy akkoriban Vásárhelytől egészen Gyuláig lehetett hajózni dereglyén a Kistó-éren keresztül, sőt a településnek önálló gabonakikötője is volt."
http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=19308
A 15 éves háború és a Bocskai szabadságharc
"A tizenötéves háború 1591-1606-ig tartott. …A Habsburgok nem voltak képesek számottevő eredményt elérni a törökök ellen. Gyengén ellátott zsoldosaik nagy pusztítást végeztek Magyarországon, s Erdélyben is. Bécs ellenségesen nézte a reformációt, s a kincstár is kifogyott. Hűtlenségi pereket indított, mellyel nagy vagyonokat kobzott el. 1604-ben a legnagyobb tiszántúli birtokos, Bocskai István bihari várait kezdték ostromolni, aki erre sértett hajdúkat fogadott, s szétkergette a királyi sereget. A váratlan sikerek nyomán a főurak zöme és a megyei nemesség is Bocskai pártjára állt. A szerencsi országgyűlésen 1605. február 21-én fejedelemmé választották. …Bethlen Gábor uralkodása alatt (1613-1629) a király (császár) Erdélyt támadta, de 1615. május 6-án némi kompromisszum árán sikerült lezárni Nagyszombaton a fegyveres konfliktust. Két év múlva azonban a harcok ismét kiújultak. Világossá vált, hogy nem csak Erdély önállósága, hanem a magyar alkotmány is veszélyben forog…"
http://k2.jozsef.kando.hu/~guczi/TORI/bocskai.htm
VISSZA |