- Közeledik a derbi. És te kihagyod.

- Nos, nézni fogom. Itt is adják a tévében. Sok Atleti meccset nézek.

- És mi lesz, ha kiállnak és megnyerik nélküled?

- Remélem így lesz. De nem jelentene semmit. Sosem voltam képes legyőzni a Real Madridot. Pontosabban a csapat se, nem csak én.

- Voltál már azóta a Calderonban?

- Nem, de csak azért mert nem volt időm elmenni.

- Félsz attól a naptól?

- Nem, miért kellene félnem? Nem mindenki gondolkodik hozzád hasonlóan.

- Akkor hogy gondolkodnak a szurkolók az El Calderonban?

- Megértették a döntésem. Az Atletico fanok még mindig akarnak velem közös képet, szerencsét kívánnak. Jönnek az Anfieldre a transzparenseikkel. Még mindig ugyanazt a kötődést érzem, mintha ott játszanék.

- "Könnyű dolog lenne elhagyni az Atleticot, de én maradok... A jövőm nincs eredményekhez kötve, ha ez lenne a helyzet már réges-rég elmentem volna... Könnyű a Madridnak vagy a Barcának drukkolni, de én Atleticos vagyok... Az emberek azt kérdezik miért nem megyek el, azt mondják itt semmit sem fogok nyerni, de nem kérnek más Atletico szurkolót, hogy váltson klubot, amikor a csapat nem nyer semmit... Ez az otthonom, itt nőttem fel és címeket is itt akarok nyerni... Ez a pár mondatod még a múlt április óta kínoz?

- Nem, mert nem változott a véleményem.

- Fejtsd ki...

- Még mindig sok dolgot úgy érzek ahogy mondtam. Az Atleticoban folyton változnak a dolgok. Címeket akarok nyerni azzal a klubbal. De el kellett adniuk más játékosokért cserébe, így átszállt a felelősség és a klub nagyszerű igazolásokat tudott szerezni. Nem a pénzért jöttem és nem is azért, hogy bárkit is becsapjak.

- Csak megszeged a szavad.

- Nem. Csak azt mondtam, amit éreztem, mert ez volt a klub egyetlen esélye arra, hogy felemelkedjen. Magamra is gondoltam, olyan klubhoz jöttem, ami jobb hírnevet hoz számomra, ahol örömmel tudok játszani.

- Azt akarod mondani, úgy érezted több kárt tettél, mint jót?

- Nem, nem mondanám. De vannak más dolgok, amiket sem neked, sem senki másnak nem fogok elmondani. Olyan dolgok, amik a klubban, vagy az öltözőben folytak.

- Tehát tulajdonképpen eleged lett az egészből?

- Nem. Próbáltam segíteni a csapatot, hogy az európai porondra is kijussunk és nagy dolgokat vigyünk véghez  ahogy csak tudtam, de nem ment. Ez az út már másoké. Jól szerepelnek és remélhetőleg megvalósítják ezeket az álmokat. Én nem tudtam. Még mindig bennem van a sajnálat, a csalódottság.

- Ki vágyott jobban a váltásra: te, vagy a kíséreted?

- Ez az egész kíséretes dolog megnevettet. Nem tudom kikre értik.

- Az embereid: a menedzsered, újságíró barátaid, a családod...

- A hozzám közel álló emberek megértik a döntéseimet. Csak neked van problémád ezzel, milyen kíséret?

- Akik folyton azt mondták: "el kell menned, el kell menned".

- Teljes tévedés. A menedzserem nem akarta, hogy elmenjek. A szüleim nem szólnak bele. Ez teljes mértékben az  én döntésem volt. Ez van. Az idő is engem igazolt.

- Nekem inkább úgy tűnik, hogy az ellenségeidet. Akik örültek a távozásodnak, akik nem tudták megérteni a klubhűségedet, akiknek kétségeik voltak. Őket most boldoggá tetted.

- Ilyen értelemben nincsenek ellenségeim. Vagy barátaim.

- A becsmérlők, akiket sehol sem látni.

- Ilyen a futball. Nem én találtam ki. Állandó a változás.

- Ezelőtt túlbecsült focistának tartottak, most egy fenomén vagy. Nem furcsa egy kicsit?
- Az Atletiben könnyű célpont voltam. A csapat nem szerepelt valami jól és én voltam a látható "fej". Együtt éltem vele, megpróbáltam változtatni, de nem sikerült. Mindent együttvéve semmit se nyertünk. De örülök azoknak a dolgoknak, melyeket egyéni szinten értem el. A számok ott vannak.    

- A játékod nem igazán változott, csak a melléknevek amelyekkel körülírják.

- Sokkal nyugodtabb vagyok itt. Több időm is van és jobb ez a rendszer. Olyan városban élek, ahol beugorhatok egy kávézóba, és az emberek nem fognak odatolongani, nem érzek akkora nyomást. Tehetek egy sétát anélkül, hogy minden egyes léptemnél valaki emlékeztetne arra, hogy labdarúgó vagyok. Ennek köszönhetően jobban teljesítek a pályán és jobban élvezem a játékot. Tapasztaltam, hogy olyan csapat tagja vagyok, melyet még az ellenfél is tisztel. Akárcsak az az Atleti, amit gyerekként figyelemmel kísértem, mely nyerni áll ki nem számít az ellenfél vagy az esélyek. Tisztelték, félték őket... olyan dolgok, amiket sajnos én játékosként nem éreztem. Azt érzem itt. A Marseille ellen kellett kiállnunk úgy, hogy csakis az mehetett tovább, aki győz, érezni lehetett az ellenfél félelmét. Olyan csapatban érzem magam fontosnak, ahol nyolc ember is képes tündökölni. Ez az amit kerestem. Az Atleticoban ezt sosem kaptam volna meg... [autogramot kérnek tőle...]

- Értem: sose emlékeztetnek arra, hogy focista vagy…

- Ő spanyol volt. Az angolok soha.

- Úgy tűnik nem volt valami nehéz döntés átszerződni.

- Nagyon nehéz volt. Nem nyertem semmit az Atleticoban... Ez az egyetlen dolog, amit mindig sajnálni fogok. Ha volt is kétségem, az emiatt volt. Egész életemre büszke lehettem volna csak egy címmel. Bemutatkoztam, még a  Seconda Divisionban volt néhány elég rossz időszakom, amikor minden felelősség csak az én vállamon nyugodott. Voltak jó időszakaim is, de nem olyan sok. Szerettem volna megmutatni az embereknek, hogy az Atleti képes fejlődni. Ott akartam lenni...de aztán rájöttem arra, hogy csakis makacsságból maradtam. Szerencsére jól mennek a dolgok az Atletinél. Ha rosszul teljesítenének bűnösnek érezném magam, mert otthagytam őket. Szükségük volt rá, hogy elmenjek. Szerencsére jól döntöttem, így nem kell sajnálkozva visszatekintenem. Én is jól szerepelek.

- Gondoltál a nagyapádra? [aki elhunyt]

- Igen... [egy újabb autogramm, a pincérnek, angolul írja alá]
Látta az Atleticos debütálásomat, és ez az ami velem marad. Mindig azt mondta azt tegyem, ami a legjobb számomra. Tudom, hogy boldog lenne. Különösen, mert az Atleticonak is jól megy. Az Atletico szurkolók az Atleticot követik. Ők nem Garate, Kiko, Torres, vagy bárki más rajongói. Ők a klubnak szurkolnak.

- Maradt még valaki az Atleticoban aki tudja, mit jelent rojiblanconak lenni?

- Igen, azt hiszem.

- Mondanál neveket?

- Nem is tudom... [félbeszakítják, még egy aláírás: "ez a barátomnak"]

- Értem már, hogy az angolok nem...

- Ez ott nem gyakori, itt hihetetlenül.

- Nevek után érdeklődtem....

- Akikkel beszélek, Alberto [öltözőigazgató] vagy Bastón [a kapus edzője], tudom, hogy ők megértik, mi az Atletico. Talán nem engedik meg nekik, hogy ezt az újoncoknak is kifejtsék. De úgy néz ki, a foci elvesztette ezt. Nos, Liverpoolban nem. Csupán egy hét alatt többet tudtam meg a Liverpool történelméről, mint az Atletiéről. DVD-ket , könyveket adtak nekem, bemutattak a legendáknak...

- Kik?

- A klub. Mihelyst megérkezel megértetik veled, hogy hol is vagy, mit jelent ennél a klubnál játszani, a 9-es számot viselni, mi az Anfield, ki rakta ki azt a kis 'Ez az Anfield' táblácskát, ki volt ő és mit nyert... Mindent elmagyaráznak neked. Ez az Atletiben is jó lett volna... a tapasztaltak segíthetnének az újoncoknak. Ezért mondtam mindig: Hogy lehetek kapitány [ilyen fiatalon]? Ki vagyok én ahhoz, hogy mindenkit tanítsak? Ha még egyszer kapitány leszek valaha, meg fogom tenni ezeket a dolgokat.

- Ez nem történik meg az Atletinél?
- Nem.

- Nézd mit tettél azzal, hogy elmentél: identitás nélkül hagytad a csapatot.

- Nem tudom. Az a helyzet, hogy még az ifijátékosok sem tudják mit jelent [a történelem]. Ott volt a nagyapám. Meccsekre jártam, személyesen megértem a duplázás évét amikor épp csak 10 voltam és ez mélyem benne marad az emberben, tanultam belőle. Ez igazán fontos... Mindig amikor belépek az Anfieldre tudom, hogy ez nem csak egy másik meccs. Érzem a felelősséget, azt a vágyat, hogy megmutassam: ide tartozom. Ez az Atletiben nem így volt.

- Melyik az érzelmesebb: a "You'll never walk alone" vagy a "Torres, Torres" miután kihagysz egy büntetőt?

- Más-más érzés. A ragaszkodás, amit az Atletico szurkolók mutattak felém, valami olyasmi amit soha sem fogok elfelejteni. Nem láttam ilyet más játékos esetében. Itt dalokat énekelnek nekem és büszke vagyok, mert csak most érkeztem. Az Atletiben azt éreztették velem, hogy a részük vagyok.

- A hűséged miatt volt. De most már nem fogják éreztetni.

- Nem hiszem, hogy ennyire durva lenne a helyzet. Sok szurkoló mondta, hogy menjek, hogy gondoljak magamra. Ők megértették a döntésemet. Tiszta a lelkiismeretem. Évekig próbáltam, mégse bírtam sikert hozni a klubnak. Ezek most megtérülnek...

- Hol látod a ragaszkodást? Az El Calderon nem zengi a neved. Nem énekelnek neked, nem támadnak. Simeonenak például még mindig skandálják a nevét.

- De Simeone címeket nyert, én nem. Sokkal fentebb van a történelemben. Az én távozásom nemrég volt. Majd meglátjuk, ahogy telik az idő.

- Megérted a csalódottakat?

- Persze, természetesen. Biztos vagyok benne, hogy vannak, akik csalódtak. Tisztelem őket de tudom, hogy jó döntést hoztam.

- És a bírálókat?

- Nem. Senki sem bírálhatja a döntésem anélkül, hogy tudna minden tényt. Csak én tudom azokat. A döntés pedig egyedül az enyém.

- Miért nem osztod meg mindazokat a tényeket?

- Olyan érzések, amik csak rám tartoznak. Nem úgy hozok döntést, hogy azon gondolkodnék mit éreznek majd mások.

- A Spanyolország-szerti stadionokban kifújolnak téged?

- Nem tudom, de nem is izgat. Tudom hogy az utálatot a viselt mezre kellett értelmezni.

- Jobb játékosnak érzed magad?
- Amikor az egész csapat játszik, az energia megerősít. Az Atleticoban a "gravitáció közepében" éreztem magam. A csapat és a rendszer is hozzám volt alakítva. Mindig csak az volt a kérdés: ki játszik majd Torres mellett?

- Jobb befejező vagy, nem hibázol már annyit mint régen.
- Minden játékos hagy ki jó helyzeteket, de sokkal nehezebb egy olyan játékost kritizálni, aki a Realban, Barçaban, Milanban, vagy Liverpoolban játszik, mint egy olyat, aki az Atleticoban.    

- Látszik, hogy elfogadtad azt a fajta kritikát amit utáltál.

- Nem mondanám. Szerintem azért van ez, mert a Premiert nem nézik olyan gyakran Spanyolországban. Vagy talán azért, mert egy spanyol Spanyolországban nem olyan fontos, elmegy és hírnevet szerez magának, csak mert külföldi. Mindenhol ez megy.

-Tavaly kinek volt igaza? Aguirrenek vagy Agüeronak?

- Lesznek, akik azt gondolják, hogy nem élveztük Agüero társaságát mert kevesebbet játszott, és olyanok is, akik úgy gondolják, hogy a mostani sikere előre meg volt tervezve. Kun egy nagyon jó játékos, de időre van szüksége. Hatalmas szezonja lesz. Remélem jövőre nem kérik tőle, hogy egyedül nyerje meg a Ligát. Ez veszélyes egy olyan csapatnál, amit ennyire sürgetnek.

- Nem tudod lerázni magadról azt az érzetet, hogy ezt neked egyedül kellett megtenned.

- Sokáig így is volt. Azt kívánom, bárcsak megnyerném a League-et már az első évben. Minden teljesen más lenne.

- Követelted a klubtól, hogy tartsák itt Aguirret. Itt maradt aztán te mentél el.

- Talán nem kedveled Aguirret? A csapat harmadik a bajnokságban. Egy klubnak időre van szüksége, míg a menedzser ötletei megvalósulnak. Aguirre munkája nagyon jó. Jó foci, rossz foci... eljön a nagy játéknak is az ideje. Az emberek jól érzik magukat. Sok gólt szerez a csapat, megszenvednek mint mindig, de megvan az eredménye.

- Irigyled, most hogy az Atletico néha támadó focit játszik?

- Nem, támadó focit játszanak? Szerintem inkább csak az a helyzet, hogy sok gólt szereznek elöl. Ez azért van, mert ebben az évben a Madriddal, a Barçaval és a Sevillaval ellentétben a nyílt játékból húznak hasznot.

- Boldognak tűnsz, de mi lesz, ha Benitez megy?

- Te nem láttad az Anfieldet a Luton ellen?

- De a tulajdonosok nem szurkolók.

- Ez az egész nem is létezik. Az egész egy hazugság. Benitez nem fog menni, ők meg nem fogják kirúgni. Eredmények mellett nem látom esélyét, hogy megtörténik. Még csak el sem tudom képzelni. Nem hiszem, hogy az angol fociban úgy elveszett volna a türelem, mint ahogy tűnik. Spanyolországban az újságok nem olyan hitelesek. Ezért kevesebb hatásuk is van. Láttam olyan interjúkat, amiket sose csináltam. Csak kitalálták.

- Ki a társad, az Ibagazád itt?
- Gerrard. Könnyű mellette játszani és könnyű vele megértetni magam. Nem is kell semmi különöset csinálni. Oda rakja a labdát, ahova futok. Fantasztikus. Ha egy másik csapatban játszana még ismertebb lenne. De itt Angliában, a Liverpool nem annyira kedvelt. Ez tette kevésbé híressé.

- Na ez az... Itt is a siránkozás megy, mint az Atleticonál.
- Nem, nem olyan vészes. A Liverpool a legtöbb címmel rendelkező angol klub, titokzatosabb a többinél, de nem néznéd ki belőle. Nem gondoltam, hogy ilyen nagyok, mielőtt idejöttem. Talán nem tudják olyan jól eladni magukat. Vagy talán néhány embert Angliában nem is érdekel, hogy ismert. Mert Anglia London és ennyi.

- Az angol foci jobban passzol a képességeidhez.

- Az iram, a dinamizmus miatt jobb nekem. Azt hittem több időbe telik majd beilleszkedni mert sokkal több a párharc itt, de az adottságaimnak köszönhetően sokkal könnyebb.

- Amiatt, ahogy a Liverpool játszik, vagy épp az ellenkezője?

- Az itteni játékkultúta. A bírók továbbengedik a játékot. Tudod, hogyha valaki megragad és te elbuksz nem fognak szabálytalanságot inteni. Majdnemhogy meg kell ölniük ahhoz, hogy az szabálytalan legyen. A játékosok is segítenek. Volt pár összetűzésem Ferdinanddal meg Terryvel, de általánosságban az itteni futball sokkal tisztább. Az akció helyett nem csak könyököket látsz. Sokkal becsületesebb. Ritkábban rúgnak, de akkor erősebben.
A védők nagyon erősek fizikálisan,  190 centis volt a legalacsonyabb védő, akivel dolgom volt. Hihetetlen. Az embernek meg kell tanulnia ilyenek ellen játszani.

- Hogyan?

- Meg kell tanulni, amit nem szeretnek. Spanyolországban fél méterre játszhattál a védőtől és simán lehagytad gyorsaságban. Itt, ha fél méterre vagy, örökké a mezedet rángatják. Távolabb kell tőlük játszani. Először sok időbe telt eldöntenem, hogy hova álljak azért, hogy legyen esélyem. Benitez mindig erről beszél nekem. Arról, hogy különüljek el és ha kijönnek 20 méterre a tizenhatostól, teret hagynak maguk mögött. Ezt aztán ki tudom kihasználni.

- A többi spanyol nélkül is ilyen jól éreznéd magad?

- Az első pár napban nélkülözhetetlenek: ez egy új ország, új pénznem, az út másik oldalán kell hajtanod, és nem kilométerek vannak, hanem mérföldek. Kell valaki, aki segít, vagy másképpen elveszel. Így van ez az öltözőben is. Mindent angolul magyaráznak, ez nagyon összezavar, és meg kell valakit kérdezned, hogy mit is tégy. Már értem, hogy milyen nehéz dolguk volt azoknak, akik megérkeztek és nem beszélhettek spanyolul. Most nem olyan rossz. Együtt kell lennünk: együtt reggelizünk és ebédelünk...

- Amit itt Spanyolországban is próbálunk, sikertelenül.

- Az a helyzet, hogy nem tudod megmásítani a kultúrát. Az angol játékosok sose tiltakoznak. Megcsinálják azt, amire kérik őket. Ha azt adják ki nekik, hogy fussanak le 200 kört a pálya körül nem kérdik miért csak megteszik. Spanyolországban 15-en már előre tiltakoznának.

- Melyik Liverpool játékost ajánlanád az Atleticoba?

- Egyiket se.

- Melyik Atletico játékost ajánlanád a Liverpoolba?

- Maxi Rodriguezt.

- Az új 4-5-1-es felállás fenyegetheti az EB szereplésedet. Téged szerepeltet vagy Villát? Mer majd Luis Aragones?

- Az eredményektől függ. Jól megy neki, és amíg működik ez a rendszer; kitart  mellette. El kell fogadnunk.

- Hányszor mondtad magadnak: "Miért mentem el?"

- Egyszer sem.

- Továbbra is Atletico "socio" (-klubtag kártyával-) maradsz?

- Sose voltam az.

- Nos, csak idő kérdése.

- Hogy érted?

- Legalább egy kötelék lenne a klubbal.

- Nem kell kártya ahhoz, hogy kapcsolatban legyek a klubbal. 10 éves korom óta ott játszottam.

- És a Liverpoolnál, bérletes vagy?

- Várólistára kellene tennem magam. De 40000 embert találnék magam előtt.