>>>48.rész<<<
Örökké élsz, örökké a szívemben..

Reggel a telefonra keltem föl. Átfordultam a másik oldalamra, majd a szekrényen kezdtem matatni. ..::Paff::.. Hurrá!!! Lesetem az ágyról, de legalább a teló megvan.
É: iggeen??- szóltam bele szenvedő hangon
Jó napot kívánok! Ön Bill Kaulitz?- kérdezte egy férfi
É: nem, a felesége vagyok-mondtam- ő jelenleg alszik, üzen neki vmit?
Igen, kérem. Andreas Kerner és Silvia Klein ma éjjel elhunytak egy autóbalesetben. Köszönöm. Viszhall.- és lerakta.
Csak tátott szájjal ültem a földön és könny gyűlt a szemembe. Meghaltak, úristen.. ez lehetetlen. Ez csak egy rossz vicc. Most becsukom a szemem, majd kinyitom és alszok tovább. Végre hajtottam, de csalódottan nyitottam ki a szemem, ez nem csak egy álom, ez a valóság. Kiesett a kezemből a telefon, majd fölhúztam a lábam, átkaroltam a kezemmel és hangos sírásban törtem ki. Bill pár perc múlva leguggolt elém, és megsimogatta az arcom, csak könnyes szemmel ránéztem ő pedig kérdőn nézett vissza. Elkezdtem mondani, de nem tudtam befejezni, csak még jobban sírtam, csak szorosan magához húzott és a hajam simogatta. Lágyan ringatózott, majd mikor már nyugodtabb voltam, segített fölállni és leültetett az ágyra. Csak lehajtott fejjel ültem ott, amíg fölvette a telefont, majd újra elém guggolt.
B: mi történt?- suttogta
É: én én..Andreas..Silvi..- nyögtem, majd újra kicsordultak a könnyeim, amit letöröltem, fölöslegesen.
B: mi történt velük?- kérdezte kicsit kétségbeesve, félve a választól.
Ráemeltem a tekintetem, a szemei kikerekedtek és azonnal könnyek szöktek bele. A szája elé kapta a kezét, és kicsordultak a könnyei. Kitártam a karom, ő pedig átölelt és az immár nagy hasamra hajtotta a fejét. Csak csöndben zokogott, rázkódott a válla és néha fölszipogott és egyfolytában azt suttogta: ..::Nem hiszem el, ez lehetetlen::.. Simogattam a haját, miközben az én könnyeim is patakzottak, pár másodperc múlva Tom rontott be az ajtón, mögötte Natalival. Odakaptam a fejem, mire egy olyan ..::Mit kerestek itt??::.. fejet bevágtam.
N: mért jöttünk át szívem?- kérdezte 2 nagy ásítás között, amikor rám nézett, és meglátta könnyes szemeimet.- mi történt?
Bill Tomra nézett, és abban a pillanatban az szeme is könnyes lett, oda térdelt testvére mellé, majd megsimogatta a haját, Bill kicsit arrébb csúsztatta a fejét, majd Tom mellé hajtotta az övét, így mind a kettejük feje a hasamon volt. Tom haját is elkezdtem simogatni, miközben Natalinak eltátogtam h mi történt. Leült mellém, majd a vállamra hajtotta a fejét. Tomot és Billt figyeltem, láttam h egymás szemét nézik és potyognak a könnyeik, majd észrevettem vmit amit eddig sohase láttam. Tom és Bill egymás kezét fogták, szorosan, nagyon szorosan.
És ekkor megértettem, az élet túl rövid ahhoz h ki használjuk ezért minden alkalmat meg kell ragadnunk h kiélvezhessük ezt a rövid és egyben soha vissza nem térő alkalmat. Egy kapocs egy testvér, egy szerető ember, egy barát, egy család között a legszentebb dolog a világ, de ha ez a kapocs elszakad, nincs vissza út.. onnan már nincs.

Itt állunk a sír előtt, mindenki kezébe egy vér vörös rózsa, csak az ikrekébe egy-egy fekete. A szél lágyan fújja a hajunkat, rászárítva a könnycseppeket az arcunkra, halkan suttogja a fülünkbe ezt a pár mégis fájdalmas de boldog szavakat. ..::Örökké élsz, örökké a szívemben::..