Később 16+ (vicc, hogy nem vagyok annyi), slash (igenn), röviden: Harry begyöpösödött, és valaki megszánja... mint ti engem a kritikákkal :)

----------------------------------------------------

Harry Potter elfordította a zárban a kulcsot, belépett az ajtón, a táskáját az egyik sarokba hajította, betrappolt a nappaliba és levetette magát a kedvenc foteljába.

 Megint.

 Ahogy tegnap, és az előtt is…

 Harry Potter később megvacsorázott, letusolt és lefeküdt.

 Megint.

 *

 Harry Potter elfordította a zárban a kulcsot, belépett az ajtón, a táskáját az egyik sarokba hajította, betrappolt a nappaliba és levetette magát a kedvenc foteljába.

 Aztán felkelt a porból és körülnézett, hogy hová is lett az, amire ülni akart. Mert alatta nem volt, ezt egész biztosan érezte. Főleg a hátsó fertályán.

 Sőt, mintha az egész szoba átrendeződött volna. A központja most nem a kandalló volt, hanem a franciaablak; az előtt állt a dohányzóasztal, a fotel és a dívány is. Kifejezetten ízléstelen elrendezésben, állapította meg Harry.

 Megvonta valaha izmos vállát. Végül is, szinte mindegy. Ülni így is lehet. Gondolta, ha már itt van, kipróbálja a kilátást.

 Meg akarta nézni, tényleg. De valami eltakarta. Egy nagy, piros valami.

„Szia.”

Ez állt az ablaküvegen cirkalmas betűkkel.

Harry először nem tudta mire vélni a dolgot. Egy kicsit gondolkodott, de mivel még ezek után se, megpöccintette a pálcáját.

„Szia.”

Ismerte a varázslatot. Már ha valóban az volt, és nem zavart elméjének hallucinációja.

„Késtél két percet.”

Hosszú egy látomás. Meg furcsa. Jesszus, figyelik a látomáscsinálók…

„Honnan?”

„Hát otthonról.”

Meglehetősen valóságos.

„Te figyelsz engem?”

Most én foglak téged, gondolta.

Akarta.
Tervezte.

Aztán majdnem kiesett az ablakon.

Az utcán senki, a szemközti ház ablakai sötétek.

„Egy jó ideje.”

„Ez nem szép tőled.”

„Nem? Miért nem?”

Csak.

„Mert ez… nem szokás”

„Nem szokás? Na és?”

Gond van…

„Ki vagy te egyáltalán?”

„Itt lakom, szemben.”

„Melyik szemben?”

Rég beszélgetett már szegény. Szerintem úgy értette, hogy vele szemben több ház is van.

„Barnaszemben.”

Okos.

„Akkor tudsz integetni.”

„Tudnék.”

„Integess!”

„Nem. Alattomos vagyok. Leskelődöm, de nem mutatkozom.”

„Ez afféle… mánia?”

„Mánia? Nos… akár úgy is mondhatjuk…”

Harry gondolkozott egy darabig, hogy mit írhatna. Ennek megfelelően egy ötlet is az eszébe jutott.

„Mennem kell.”

Sosem volt jó a kapcsolatteremtésben.

„Csudákat.”

„Hogyan, kérlek?”

„Ilyenkor mindig otthon vagy.”

„Ronnal és Hermionéval találkozom.”

„Ó… és nem fogod őket zavarni?”

Harry dühösen tüntette el a betűket az ablakról, aztán – biztos ami biztos – a redőnyt is lehúzta.