csak ne fájna

esteledik szürkét öltött az udvar
várom a percet mikor bekopog,

ki el sem ment s meg sem jött
léte a végtelen kacagó  széllé lett,

csak ne fájna hiányod annyira.

a gondolatok borúsak gyötrők
mert hirtelen jött szürkére a sötét,
peregnek a kimondatlan szavak
mint fákról hull ősszel a falevél,
csak ne fájna hiányod annyira.

mert voltál s vagy az élet az életben
az éj csillogó egének csillaga,
felkelő nap tündöklő korongja
kísérőm az idők végtelen útján
csak ne fájna hiányod annyira.

ha nem vagy búsan pereg az idő
csak kóválygok magam a nemlétben

a mosoly nem szántja barázdáját

ezer lenyomatán arcomon az időnek
csak ne fájna hiányod annyira.