„Sziluett”

…, embertelen forró nyár van..., 37 fok árnyékban, csak lézengenek az emberek..., miért nem a strandon vagyok ? Valami megfoghatatlan erő vonzott az áruház portáljához...,ma már nem tudom mi volt amin a szemem megakadt..., vagy az árnyék utáni ösztönös vágy..., talán..., ez indította el a lavinát ami a következő órákra meghatározott mindent.
    Gondolataimban elmerülve néztem a kirakatban levő sok szép ízléses holmit..., többek között az egyik része kifejezetten női fehérnemű..., a sok csupa csipke közé egyszer csak , mintha egy szellem suhanna át, egy gyönyörű női alak sziluettje rajzolódott ki..., először csak sejtelmesen majd mindinkább erőteljesebbek lettek a kontúrjai. A szemem megbabonázva követte az üvegen és nem tudtam, hogy ezt csak a kirakat tartalma miatti álomkép vagy valóság..., Tekintetem követte ahogy haladt a kép le a portálról s ösztönösen fordultam is a tovatűnő alak után..., amit most láttam még jobban kezdett vonzani, mint bogarat az esti fény.
   Miért pont most és miért ne ebben az időben süssön a nap abban a szögben..., hogy az egész fény, mint egy reflektor megvilágítsa ezt az isteni nőt. Először megdörzsöltem a szemem, mert azt hittem..., teljesen mezítelen, csak azután láttam, hogy egy áttetsző gézruha és valami apró csipkecsoda van rajta..., mintha igazán a kirakatból lépett volna ki. Automatikusan el kezdtem követni..., ilyen még sosem történt velem, de most valami vezérelt amit talán sorsnak hívnak?...,- nem tudom. Ahogy lépkedett előttem ez a csodálatos tökéletességű alak..., csípője mintha egy megkomponált zene ütemére mozogna harmóniában a felsőtesttel s tűsarkú cipőben végződő két csodás lábbal.
    A tömbházak sűrűjében egy kis parkba értünk.., talpunk alatt a kavics megcsikordult s ez , mint a villám csapott volna be oly fülsüketítő lármának hangzott..., ekkor pillantott hátra a válla fölött..., gondolom halott fehér lehettem, mert megállt és a világ legtermészetesebb módján megkérdezte...,- rosszul van? .., jöjjön üljön le a padra s már fogta a kezem, mint egy világtalan követtem. Hangja valahonnan messziről jött először..., valamit próbáltam rebegni, hogy semmi bajom..., meg ilyenek..., pedig volt – kiszáradva a torkom, mint a légiósnak a sivatagban és ez a csodalény, mint egy lázálom oázis előttem..., ahogy fogta a kezem s azok a simogató barna szemek rám néztek..., nemcsak a kiszáradás veszélye fenyegetett, hanem a hangyák futóversenye az ereimben.
  Kellene valami folyadékot innia... folytatta mert ez a hőség még nagyobb bajt okozhat..., szám szóra úgy nyílt , mint egy nyikorgó ajtó..., itt lakom szemben..., majd valahogy s nem várta be , hogy befejezzem..., semmi sietség mondta majd elkísérem..., A következő amire tisztán visszaemlékszem az a konyhám s , hogy iszok..., nem esett még oly jól víz , mint abban a percben. Végre emberi hangon megtudtam szólalni..., hogyan tudnám meghálálni a segítségét..., az ujját a számra tette, jelezvén..., nem vár semmi hálát..., de mást is éreztem egy puha ujjacskát amelyre csókot leheltem. A szemei tágra nyíltak s most még gyönyörűbbek voltak azok a gesztenyebarna gyémántok..., s látszott benne a kimondatlan felhívás..., most én is szeretném..., kívánlak..., óvatosan még mindig az előzőek hatása alatt magamhoz vontam, mintha attól kellene félnem, hogy a kép kisiklik a kezemből.
   Ajkait résnyire nyitva ajánlotta fel csókra..., gyönyörű szabályos fogai, mint a gyöngysor kivillantak egy percre, de már összeforrtunk..., s innen a nyelvek vették át a megismerés szerepét..., keresték egymást és összefonódva.., ölelkezve vad táncba kezdtek, már nem küzdöttem a kiszáradás veszélyével..., annyi nektár jutott, hogy életben sőt mindjobban életben maradtam. Éreztem, hogy szűk nekem is már a nadrág, de tett is róla partnerem, mert ügyesen combját -, combjaim közé csúsztatva ügyesen mozgott.
   Sok vesződséget nem okozott ruhájától megszabadítani, mert csak egy mozdulat volt az egész..., fején áthúzva a ruhát elém tárult a két tökéletes alakú mell..., dacosan kihívóan kínálva magát..., gyere csókolj..., halk sóhajjal adta tudtomra, hogy ez igazán kedvére van.
   Karomba vettem és a franciaágyra fektettem..., s a testén tovább kalandozva bársonyos bőrének csodálatos illatát érezni...,csókjaimmal felitatni a pergő izzadság gyöngyöket..., az egész törékeny kecses test megfeszült s önként emelte popsiját, hogy megszabadítsam az utolsó kis ruhadarabtól..., a kis csipke csodától..., nem volt nagyobb, mint egy fél tenyér, de amit rejtett..., azért a gyöngykagylóért a gyöngyhalász akár az óceán fenekére is lemerült volna..., beletúrt a hajamba ahogy megérezte forró leheletem s húzott egyre jobban magához..., nyelvem hegye megtalálta a gyöngyöcskét, amely percről-percre duzzadt..., ajkai kitárultak, mintha viszont akartak volna csókolni...,combjait nyakam köré fonta és mintha örökre fogva akart volna tartani úgy ölelt..., egyszer csak elengedett és fátyolos hangon mondta..., most te következel..., hátra lökött és csókkal borította el testem, úgy mint tettem én vele..., egy gyors mozdulattal megszabadított alsó ruházatomtól..., ott állt vele szemben akkor már pattanásig feszült íjam..., először csak egy puha csókot lehelt a makkjára, mintha köszöntenék egymást..., majd csak ezután vette ajkai közé s nyelvével a kis nyílást ingerelte..., vonaglottam..., kegyelem..., még ezt fokozni...,s lehetett..., mert tudta , kecses ujjai simították falloszom..., azok a mosolygós barna szemek most huncutul rám kacsintottak..., s fölém kerülve..., lassan ereszkedett alá minden milliméterét kihasználva..., most puncijával tette azt amit előbb még a szájával...,a makkot magába engedve..., mintha csak csókot lehelne rá..., majd mint a csodás kelet legfinomabb selyme körülölelte hüvelye..., ilyen simogatást még nem kaptál..., mondtam magamban..., ritmusos mozgásba kezdett, félig nyitott ajkaiból halk nyögések, sikolyok majd mind jobban erőteljesebb mozgás..., gyorsította az ütemet..., - suttogta menj el a csúcson vagyok..., kezeim közt ott voltak azok a dacos kis mellecskék..., közelebb vontam csókokkal árasztottam el..., mint a primőr eper..., remegett az öle..., éreztem itt már nálam is a vulkán kitörés..., lesiklott róla s ujjait köré-fonva..., -suttogva mondta a falloszomnak öltözz-vetközz …, s a lávát szabadon engedte..., Kimerülten rám hullott..., még mindig mindketten az együttlét hatása alatt álltunk..., rekedtesen kérdem..., a neved ? még nem is tudom..., de talán most nem is erről szólt az egész dolog.   

Felkelt..., sajnos mennem kell..., - mondta...,- merre van a fürdőszoba ? rendbe szedte magát és lassan komótosan magára vette a ruhát, már ha annak lehet nevezni kb. tíz deka textíliát..., láttam hiába erőltetném, hogy mikor találkozunk újra, ő is tudta velem együtt, hogy ez nem ismétlődik így meg..., kár lenne elrontani...., az ajtóból még egy búcsú csók és ahogy jött el is tűnt az életemből. Azóta is ha visszaemlékszem „ A Sziluett „ így nevezem..., forró-nyári napi élményt..., most már tudom kár lett volna a strandra menni....,

2005.